Rómában a Victoria Kamarakórus

Június 3-5. között rendezik meg az olasz fővárosban a Canto Sacro egyházzenei fesztivált, ahol június 4-én lép fel a szegedi énekkar Cser Ádám vezetésével.

 

A nemzetközi fesztiválra immár második alkalommal kerül sor a Santa Maria in Aracoeli bazilikában. A magyar együttes mellet olasz és német kórusok lépnek fel. Június 3-án az Ars Cantica Choir Marco Berrini vezetésével, június 5-én pedig a Calmus Ensemble énekel. A koncertek este kilenckor kezdődnek.

A Tomás Luis de Victoriáról elnevezett Victoria Kamarakórus 1998-as alapítása óta számos hazai és nemzetközi versenyen bizonyította tudását. Érdeklődésük középpontjában két korszak áll: a reneszánsz és a kortárs zene. Műsoraik összeállításánál fontos szempont, hogy olyan műveket énekeljenek, melyek ritkán kerülnek bemutatásra. A reneszánszon belül névadójukat különleges figyelem övezi, pár év elteltével szinte az összes művét magukénak tudhatják. Kortárs kompozíciók előadására illetve bemutatására gyakran kapnak felkérést, s mivel vezetőjük a vezénylésen túl zeneszerzéssel is foglalkozik, az ő műveit is rendszeresen énekelik. Cser Ádám a kórus alakulásának évében írta első kórusművét, melyet nagy sikerrel mutattak be. Idővel ebből hagyomány lett és évről-évre egyre nagyobb lélegzetű darabokat kapott az együttes, 2005 tavaszán a a Quia... című kompozíciót CD-n is kiadták.

Victoria Kamarakórus

Cser Ádám diplomáját a budapesti Zeneakadémia karvezetés szakán szerezte Erdei Péter és Jobbágy Valér tanítványaként. Egyetemi tanulmányainak idején a Szegedi Egyetemi Zenekar vezetője volt. A The MuSix énekegyüttes alapítója, 2003 óta a Victoria Kamarakórus művészeti vezetője és karnagya. Számos külföldi kurzus résztvevője, legutóbb a Luzerni Húsvéti Fesztiválon vett részt Bernard Haitnik kurzusán, melyről The New York Times is beszámolt.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 00:25 2011.05.30
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Tetszik a honlapjuk s persze az is, hogy a reneszánsz a profiljuk.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG