Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Hát igen, tényleg ritka az ilyen sztár muzsikus, nem nagyképű és ráadásul kedves... Kevés ilyen embert ismerek...
Nagyszerű,bagyon kedves ember és értékeli azt,akivel játszik.NEm nagyképű,és mindig megmondja,ha tetszik neki vmi...
Komolyan játszottál vele? És milyen volt? Milyen egy ilyen nagy művésszel együttjátszani? Irigyellek...
TÉnyleg jó barátai vannak neki..Thunemannal játszottam is...tényleg fantasztikus!
Nekem csak néhányszor adatott meg, hogy zenekar háta mögött üljek (a színpadon vagy a Zak orgonaülésén), s a - számomra szokatlan - helyzet érdekessége mindig kárpótolt a nem egészen szabályos hangzásért. Legutóbb éppen Schiff vezénylését és zongorázását csodálhattam (a BFZ játékával együtt) ebből a fül- és szemszögből Beethoven három zongorakoncertjében. Nagy élmény volt. Szóval hiányzik belőlem a részvét Mesterházi úr iránt. Inkább irigykedem.
Nekem ugyanis, a harmadik emeleti középerkély utolsó sora jutott, ahol ugyan mindent jól hallani külön-külön (s ez nem kis dolog), de egészében mégsem volt igazán jó a hangzás. Valahogy nem szóltak együtt a hangszerek, noha természetesen egyszerre lehetett hallani őket. Persze még így is sokkal jobb ez a kakasülő, mint bármelyik azok közül, amelyekhez eddig szerencsém volt. Ezért a felemás hangzásért talán az a bizonyos állítható hangvető - ami remélhetőleg soha nem esik majd rá a zenészekre és a VIP-közönségre - felelős. Ugyanis alsó felülete alacsonyabban van, mint a 3. emeleti karzat. Szóval aki oda vált jegyet, számítson erre. (A jegymizériára még vissztérek a NeHat-fórumon.)
Az első félidő két koncertje szerintem is jól (időnként nagyon jól) szólt, a B-dúr pedig egyszerűen csodás volt. Még sohasem hallottam ennyire remek előadását élőben. S az egészet megkoronázta a ráadásként eljátszott Gesz-dúr impromptu.