Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Nézd, a kultúra nem működik támogatás nélkül. Ezt el kellene fogadnod. Innentől az a kérdés, mire és kinek adják a támogatást? Szvsz inkábba BFZ-nek, mint egy posztmodern pornográf performansznak a Nemzetiben...
A Berliner Morgenpost mai számából:
www.morgenpost.de/kultur/article1551946/Ivan-Fischer-ist-jetzt-Koenig-am-Gendarmenmarkt.html
A címbeni ferdítés jelentése ferdítés nélkül: Csendőrpiac, hiszen annak a gyönyörű berlini térnek, ahol a Konzerthaus is van, ez a neve...
Középen a királyi székhely, ahol I. Ván király fog trónolni :-)
És azért miért nem sírták tele a népszavát, hogy tavaly 320 milliót kapott a bfz csak a külföldi turnéira??????
Közpénzből.... ez nekem, mint adófizetőnek, hol és miért jó, hogy 320 millióból visszük külföldre a bfz-t? Ha annyira kell a külföldnek, fizessék ki.... így könnyű japán, meg koreai, meg amerikai trunékat csinálni..... más zenekarnak az éves költségvetése kevesebb, (AMIBŐL ITTHON ADÓZIK!!!!!! EZT NEM TUDOM ELÉGSZER HANGOZTATNI!!!!!!!!! TEHÁT BESZÁLL A KÖZÖS TEHERVISLÉSBE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) mint amit ők csak arra kaptak, hogy utazgassanak...
ja, és ez már a mostani kormány volt...... mármint, amelyik 320 M-t adott....
Hát, én azért ettől nem esem hasra, mert arról a blogban nincs szó, hogy Bástya elvtárs mennyit jár koncertre.
És amíg nem volt miniszterelnök? Akkor is a bokros teendői miatt nem tudott elmenni koncertekre?
De tulajdonképpen hagyjuk, mert ettől a vitától nem változik a kultúra helyzete.
Sajnos nem tudom, mitől fog!
Miért ne járna egy ország vezetője meccsekre? Tudod, hogy még hova jár, sőt, hova nem jár, mert abból kell több legyen?
A feleségéről ezt találtam konolyzenei téren: http://2007-2010.orbanviktor.hu/aniko_list.php?item=74
A mi fokozottabb komolyzenei érdeklődésünkkel szemben sokan mások inkább színházba, kiállításokra, múzeumokba vagy éppen lóversenyre járnak, így joggal elvárhatnák, hogy az ország vezetője oda is járjon, kiérdemlendő elismerésünket. És akkor mi lesz a turistákkal, a madarászokkal stb. Arra azért kíváncsi lennék, mennyit dolgozik egy nap, egy hónapban a miniszterelnök, és mire jut még ideje a köztudott futbalszeretete mellett.
Vadászhatna is, mint sok korábbi állami vezető, ott lehet aztán igazán megbeszélni nagy dolgokat. Én pl. sízni mennék: télen ide-oda a közelbe, de inkább Franciaországba, nyáron meg Ausztráliába vagy a gleccserekre, de szívesen vitorlázgatnék az Adrián vagy a Balatonon. Közben persze hallgatnám a Bartókot, távolabb meg az elvitt lemezeimet, de sajnos én nem vagyok miniszterelnök.
Mádl Ferenc is jár koncertre, sőt: láttam én ott Pető Ivánt, Magyar Bálintot, Rockenbauer Zoltánt és még sok volt és mai politikust, de mivel nem vagyok ott minden hangversenyen, lehet hogy mások éppen ott voltak,
ahol én nem.
Azt meg végkép nem fodog elhinni, hogy nemrég még Kocsis Zoltánt is láttam koncerten, viszont teniszmeccsen még sosem, pedig milyen ember az olyan!
:-)
Egyébként Sólyom Lászlót rendszeresen láttam régizenei koncerteken és nem volt nagy felhajtás körülötte. Bástya elvtársnak derogálna? Egyszerű igény kérdése! Neki nincs rá igénye, úgyhogy ne félj. Na ennyit a kultúráról és ez szerintem nem függ össze a világjelenséggel, könnyű ráfogni.
Na,még csak az hiányozna,hogy Bástya elvtársnak kelljen muzsikálnunk...
Engem komolyan frusztrálna...
A topic elején betettem egy linket,amiben olvasható,hogy a kultúrától való pénzmegvonás jelenleg világjelenség.
Addig, amíg az ország vezetője meccsekre jár, akkor mit várunk?! Vajon hány koncertre ment el azért, mert szereti a komoly zenét? Melyik zenekarra, van bérlete? ( A kérdés költői)
A politikamentességemet próbálom megtartani, s nem nagyon felháborodni. Engem alapvetóen az zavar, hogy a kultúrától szükséges elvonni a pénzt, mert az ország rossz gazdasági helyzetrben van, de másra bezzeg feltétlen költeni kell. Lásd debreceni stadion milliárdjai. Egyebekról nem biztos, hogy mindig értesülünk. Ebben az országban mindig minden fontosabb a kultúránál. A komolyzene támogatása pedig abszolút felesleges dolog!?
Nem érted a lényeget: a remek BFZ, a korábbi kiemelt támogatásokat is felhasználva, még magasabb elismerést vívott ki a hazai és nemzetközi zenei életben, ami anyagiakban is meg kell jelenjen, és ezt a 2009-es beszámoló igazolja is. A BFZ Alapítványa eleve magánerőből vállalta a z.kar működtetését, ami sikeres is. Az NFZ fenntartója a magyar állam és nem egy igen jól működő alapítvány, amelyhez örömmel csatlakoznak pénzzel is szervezetek és magánszemélyek, hiszen az előadásokon magasszintű művészetet kapnak vissza. Amíg tehát a dolog műúködik, csak gazdaságossági megfontolásból is jogos a mostani csökkentés, és ha ez valóban a működés rovására menne, bizonyára lenne tárgyalási alap a továbbiakra.
Mondok én neked egy teljesen más példát máshonnan: segélyért állnak sorba a rászorulók, munkanélküliek, leszázalékoltak, köztük akár zenészek is, közben anyagi helyzetükről beszélgetnek, majd egyszer csak megjelenik a feltúrbózott BMW-jével a máshonnan jól megtámogatott másik munkanélküli, és ő is megkapja a magáét :-( Megkapja persze a többiektől is a magáét...
Harmadszor is gondold végig: hol van itt a gyerek kiöntése a fürdővízzel? Gondolod, hogy a BFZ csődbe fog menni ezután, vagy nem fog fizetést kapni a maestro, de persze lehet, hogy csak az anyagi megélhetés miatt szerződött le egy évadra az egyik berlini zenekarhoz arra az évi 18 koncertre és más feladatokra, persze megtartva az itthoni, takarékosan takaros állását is: Lehet, hogy ő is vállalkozó?
Persze: remek zenész és menedzser, nem kell tehát félteni!
Harmadszor teszem fel a kérdést: Kiöntsük a gyereket is?
A számokból kiderült, hogy a NFZ a 2003-as támogatási szinten maradt, holott nem vállalkozói minőségben zenélnek a tagjai, majd - kösz abcd ! - a BFZ 2009-es számai azt mutatják, hogy a támogatás csökkenthető, mert pl. a korábbi magasszintű közpénz-támogatások és a zenekar remek menedzselése és muzsikusai eredményezte a 2008-as elismerést, amikor egy korábbi időszakra vonatkoztatva a zenekar a világ legjobb 10 szimfónikus zenekará közé került. Ez a világszerte közismertté lett és megérdemelt besorolás azonnal emeli a zenekar ázsióját, ami a meghívásokban, a gázsiban testesül meg, mert ha nem, akkor a vezetés rosszul dolgozik. A többszöri hosszabb turnék szerves részei egy zenekar életének, és a kevésbé gazdag országok kiváló zenekarainak ez sokat hoz a konyhára. Ezen az alapon sem lehet ellenvetése senkinek a rosszabb gazdasági helyzet okozta támogatáscsökkentésnek.
De, hogy a piszkos politikát is belekeverjem: egy el nem kótyavetyélt moszkvai magyar épület árkülönbözetéből, de annak is csak egy kis részéből sok-sok arra érdemes zenekar és zenész lenne támogatható. Igazság tehát van, de sajnos gazság is, ami ide vezetett.
Amint tehetem, otthon bekapcsolom a lemezjátszót és meghallgatom az új lemezemet. (L.Batiashvili Echoes of Time)
Utána meg egy régebbit (mondjuk ezt: RAMEAU Symphonie imaginaire Minkowski)
Bocs az off-ért!
Igazság nincs
A legnagyobb butaság lenne mindegyik zenekart támogatni. Már így is túl sok van belőlük. És sajna nem egyformák...
Kedves Oberon!
Amelyik előadó-művészeti törvényt én ismerek, abban semmilyen előírás nincs arra vonatkozóan, hogy egy zenekar zenészeinek munkaszerződéses státuszban kellene lenniük. A regisztrációkor is csak az a kérdés, hogy hány munkaviszonyos, és hány egyéb - polgári jogviszonyos - zenészt foglalkoztat az intézmény. Szóval a törvény engedi azt is amit a BFZ, meg a CB csinál. Igaz, Kellernek még nem sikerült elég állami pénzt megszereznie, de talán az új főnök és Kocsis segítségével most sikerülni fog.
Kedves violino,
mit szólsz oberon 16-os hsz.-hoz ? ? ?
Kedves oberon,
kösz, a 16-osod egy abszolút telitalálat ! De erröl miért nem beszél senki ?
A BFZ honlapján rajta van a 2009-es év eredmény kimutatása. Összes bevételük 1 milliárd 904 millió 142 000 Ft volt. Nyereségük: 234 362 000 Ft, ami azt jelenti, hogy ennyit nem kellett felhasználniuk abban az évben sem gázsira, sem egyéb működési költségre. A 2010-es beszámoónak még nincs itt az ideje, így a tavalyi évről még nem tudhatunk adatokat. Gondolom, hogy nem ment sokkal rosszabbul a szekér. Így aztán elég egy "okos kormánypárti kulturpolitikus" éles meglátása: "ezek tudnak kevesebből is működni!" és máris kész a 175 milliós elvonás ötlete. Mégcsak politikai háttérszándékot sem kell hozzá keresni...
Felajánlom az adóm 1%-át a BFZ-nek.
Nem politizálok. Sajnos nincs olyan oldal, amelyik mellé oda tudnék állni, de csak a vak nem látja, milyen ostobák ezek a fideszesek. mindent el akarnak söpörni válogatás nélkül.
A Fesztiválzenekart meg igenis védeni kellene, nemzeti kincsnek kellene tekinteni. Sajnos erre a NFZ nem alkalmas...
Bármelyik alapítvány gazdálkodási adatait meg lehet tekinteni a bejegyző bíróság archívumában. Nyílván nem járunk arra minden nap, de nyílvánosak az adatok.
Azon kívül ez nem vagdalkozás, hanem a nagy magyar valóság. Nem a magánszponzorációt csökkentették.
Vajon miért kormányváltás után alakult így a helyzet, és miért emelik a NFZ támogatását?
Ne mond nekem, hogy ez nem világos!