Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Mindig tudtam, mostanában pedig egyre inkább tapasztalom is, hogy nincs az az őrült ötlet, amire ne lenne vállalkozó, és persze vevő is. Ó borzalom!
Lehet, hogy nem is a hajából, hanem a rízsporos parókájából csinálták, csak kamuznak... :)
Számomra is gyomorforgató. Azt sem értem, hogy egy hajtincsből hogy lesz fél karátnyi gyémánt, márcsak a tömege miatt - ha lehetek ilyen racionális.
klj, halálos ágyad körül várni fogjuk a pillanatot.:))))))))))
Liszt Ferenc kisugárzásától megdelejezett nagyvilági hölgyek a legkülönfélébb Liszt relikviákat gyűjtötték: szivarjáról lehullot hamucsomót,



fenséges ujjaival megérintett konyakospoharakat,fenséges Liszt üleptől
besüppedt zongorszék-huzatokat stb.Lelkes Liszt kutatók biztos találnának ma is mindenféle Liszt szőrszálakat ,amelyek ha nem is érnek fel egy beethoveni szőrszállal,de a hatalmas liszti szőrzetet ismerve,mégis egy komoly vagyont tehetnének ki.
Ha már nem használom, az én testemmel azt csinálhattok, amit akartok.
Kiváncsi voltam, egyáltalán hogyan készül hajból gyémánt, és ezt találtam:
"a hajfürtből egy speciális kivonatot készítenek, amelyet rendkívül magas hőmérsékletre hevítenek, majd súly alá helyeznek két hétre, majd ezután egy 0,56 karátos gyémánt keletkezik az anyagból. "
Tavaly is felröppent egyébként ez a hír, akkor nem fürt volt, hanem hat-tíz szál, és nem egy, hanem három gyémánt készült állítólag és akkor azt mesélték, hogy árverezés előtt bemutatják több helyen a világon múzeumokban, operaházakban.
Ki látta ?
Csóka, akinek van 180 milliója, annak annyi esze is, hogy nem adja ki egy blöffre. Nem teszi ki magát annak, hogy eldicsekszik, ezt a gyémántot "Beethovenből csináltatta", és ha valaki megkérdezi, ezt meg honnan tudja, arra azt kelljen felelje, hogy neki mondták.
Másodszor: ha igaz, amit a cég állít, ha nem, az elvi kérdés fennáll.
(Mielőtt megszólnátok, nem azt mondtam, hogy feltétlenül a hírt író valaki hazudott, hanem szerintem a cég. Tuti, hogy nem B. hajából csinálták. Ez reklámfogás, semmi több, s ha vki megbotránkozik rajta, már az is felfigyelt rá.)
Begy, porból lettünk, porrá leszünk. Az pedig, hogy az emlékünket ki miként gyalázza meg vagy őrzi meg méltósággal megint más kérdés.
De ez a hír szerintem egyszerűen egy marha nagy HAZUGSÁG.
Reklámozni akarnak, a megbotránkoztatás nem éppen nemes eszközével.
Ennyi.
Csóka, te vagy az első, aki ebben pusztán az üzletet látja. A többiek valami egészen mást. Amiért például nem dúlnának meg egy sírt, nem "erőszakolnának" meg egy halottat, és nem tartanák a hamvait a kamrában a szilvalekvár mellett neki már úgyis mindegy alapon. Te mit gondolsz az ember halál utáni méltóságáról? Neked hol a határ?
Csak nem gondoljátok komolyan ezt az egészet???

Nemáááááááár!
Ha én gyémántkereskedő lennék, én is ilyesmivel hozakodnék elő, sőt....
Barom egy reklám, az tény. Ki a fene tudja bebizonyítani, hogy tényleg abból van? Majd bevizsgáltatja, aki megveszi? haha.
Moor, nem láttam, nem is találom hirtelen a vonatkozó Beethoven-témát. Majd áttétetem a cikkre mutató linkkel. A linkelés megoldás lehet a témák szaporítása ellen.
Eleve tiltani kellene, hogy halottak testével bármi módon kereskedni lehessen. Az holtában sem más anyagi tulajdona, amit tetszése szerint ad-vesz. Legfeljebb szigorúan korlátozott feltételekkel átad. Nem tudom, hogy a szervátültetésnél hogy van, de annak a költségeit, illetve motivációs okból a limitált hasznát el tudom fogadni. Már azt sem, ha valaki még életében saját szervét (fél vesét, gerincvelőt stb.) más életének megmentésére és saját kockázatára felkínálja.
Vannak olyan testrészek, ereklyék, amelyek valamely hírességé, szenté stb. Több okból nincs mit tenni ezekkel, valakik őrzik, tartósítják, tárolják. Ennek lehet költsége, amely egy átadásnál számíthat.
Magam már azt is bizarrnak tartom, hogy valaki hozzátartozói urnáját otthon a vitrinben vagy a könyvespolcon tárolja. Szeretteink életükben tartoznak fizikai mivoltukban hozzánk, egyébként nem a tulajdonaink, nem formálhatunk jogot a hamvaikra, és belőlük való gyémántokra. Megjegyzem, beteges úri passzió: "Gyémántot csináltatok a nagypapából, mert nekem futja, és egyébként imádtam az öreget." Vagy:
- Milyen szép fülbevalóid vannak?
- A nagypapából csináltattam.
Indulhat az üzlet majd korábban is, tehetős vőlegények fognak gyémántot csináltatni a hajukból a mennyasszonynak - idővel az is morbiddá válik.
Link a cikkhez:
http://www.fidelio.hu/hir.asp?id=12456
Viszont maradt fennt egy egész Lenin. Mekkora gyémánt lehetne belőle!
Zeneszerző fórumozó társainknak sem kellene pazarolni a tincseiket. Néhány száz év, hírnév...Szóval, ha legközelebb fodrászhoz mentek ne feledjétek, jól jöhet még az a párszál haj. Nem kell egyből 100 milliósra törekedni, az apróbb is megteszi.
Mozarttól is maradt fenn hajtincs, legalább egy, a szülőházában őrzik. Úgyhogy szabad a pálya.
Vbegy! Ez a téma már volt a Beethoven-topicban!
Lehet, hogy végül Mozart járt jobban?
Elég ízléstelen történet, de legalább tipikusan amerikai...
A cikkhez visszatérve: nektek nem ugrott be az emberből szappant és lámpaernyőt történet?...

(Hű, bocs, off volt...)