Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Volt még valaki - rajtam kívül - Gunar Letzbor és Wolfgang Zerer Bach-estjén tegnap a Müpában? Szívesen megbeszélném a tapasztalatokat! :)
Km.: Székely Fanni (barokk fuvola, furulya), Magdalena Jagusch (barokk hegedű), Siményi Sára (furulya), Telek Éva (csembaló), Budai Dávid (viola da gamba)
Quantz, Handel, Telemann, Couperin és Marais művei
Szeretettel várunk mindenkit most vasárnap a Kiscelli Múzeumba!
A klasszikus francia fuvolaiskola 2.
2012. február 5., vasárnap, 19 óra
Kiscelli Múzeum
Bp. III. Kiscelli u. 108.
Ezen a koncerten olyan szerzők műveit játszom, akik fuvolaiskolákat jelentettek meg a XVIII.
században. Mivel ezekben a traktátusokban igen pontos leírások vannak az előadói gyakorlat
tekintetében is, igyekszem műveiket ezeknek megfelelően a leghitelesebben tolmácsolni. Külön
érdekesség lesz Delusse műve, mely a fuvolatörténetben elsőként alkalmaz negyedhangokat
Charles Delusse: Air à la Grecque
Mathieu Perault: F-dúr szonáta
Amand Vanderhagen: Allegro
François Devienne: C-dúr szonáta
Giuseppe Cambini: Marche des Marseillois
Balogh Vera - fuvola
Maróth Bálint - cselló
A belépés ingyenes!
Szeretettel várunk mindenkit most vasárnap a Kiscelli Múzeumba!
A klasszikus francia fuvolaiskola 2.
2012. február 5., vasárnap, 19 óra
Kiscelli Múzeum
Bp. III. Kiscelli u. 108.
Ezen a koncerten olyan szerzők műveit játszom, akik fuvolaiskolákat jelentettek meg a XVIII.
században. Mivel ezekben a traktátusokban igen pontos leírások vannak az előadói gyakorlat
tekintetében is, igyekszem műveiket ezeknek megfelelően a leghitelesebben tolmácsolni. Külön
érdekesség lesz Delusse műve, mely a fuvolatörténetben elsőként alkalmaz negyedhangokat
Charles Delusse: Air à la Grecque
Mathieu Perault: F-dúr szonáta
Amand Vanderhagen: Allegro
François Devienne: C-dúr szonáta
Giuseppe Cambini: Marche des Marseillois
Balogh Vera - fuvola
Maróth Bálint - cselló
A belépés ingyenes!
Szép este volt, köszönjük, hogy felhívtad a figyelmünket!
1. III. Brandenburgi verseny BWV 1048
2. IV. Brandenburgi verseny BWV 1049
3. V. Brandenburgi verseny BWV 1050
---
4. h-moll szvit BWV 1067
Közreműködők:
Kállay Katalin és Kállay Gábor - furulya
Vitárius Piroska - hegedű
Várallyay Ágnes - csembaló
Savaria Barokk Zenekar korhű hangszereken
Művészeti vezető: Németh Pál - fuvola
2012. január 29-n a Nádor Teremben. 19.00-21.00
Köszönjük szépen, mi is békességes, boldog Karácsonyt kívánok Néked, illetve az erre járó összes fórumozónak!
Készítettünk egy karácsonyi orgona CD-t, amelyen Bach muzsika mellett válogatás hallható magyar és más népek közkedvelt karácsonyi dalaiból.
Honlapom Christmas organ concert menüpontjáról néhány dal meghallgatható, illetve az egész CD is letölthető.
Ezzel a CD-vel szeretnék minden fórumozónak áldott Karácsonyt kívánni. :)
Míg nálunk viharfelhők, nyugaton Spinosi-ék örömködnek........
http://www.youtube.com/watch?v=hRLMre5SFls&list=PLF898E32E503B550C&index=2&feature=plpp_video
Elkezdődött a Bartók Rádión az aranyvasárnapi körkapcsolás, és az idén nagyon sok barokk és reneszánsz mű lesz hallható. Érdemes figyelni. A részletes műsor a rádió honlapján.
Haha, nem szabadultok meg tőlem... Jön a többi is....
,de most éjjel-nappal irományokat javítok.
Kuhnau csak egy, akinek a vállán állt.
Ez nyilván a szegedi előadás.
Myslyvecek Antigona c. operája MOST a Duna 2-n!!!!! Rigolettót hirdettk még, ha tudom, felveszem.
Ne komolytalankodjunk, kérem....:))
Nézzük, hogy kinek a vállán állt Bach - maradjunk a Tamás-templomnál, hiszen nem véletlenül volt jelentős hely......
http://www.youtube.com/watch?v=0Amk7XGj7tM&feature=related
Jommelli biztos izgatóan nézett volna ki kigombolkozva:) Esetleg Wagner fodros alsóneműben és szalagokkal díszitett rózsaszín köntösben (ha hinni lehet Ráth-Véghnek) :)
Bocs az off-ért
Couperin: Lully-Corelli /apoteózisok
OFF: (((((((((( Wagner-Berlioz- Verdi apoteózisait ki veti papírra? Ki kotázza ki? )))
Stílusok háborúja -olasz-francia-német
Corelli-Händel-Bach
Hangadó-hangtár nov.18
Megjegyzem, Handel-ábrázolásaira sem a parókátlanság, a házikabátés az igyekvés hiánya jellemző, csak a mégis gyatra megjelenés:
http://blogs.orlandosentinel.com/entertainment_arts_letter/files/2010/12/Handel-George-Frideric-1747.jpg
Balzac ismert képe:
http://www.ismertseg.hu/webfm_send/786
Erre nem azt mondanám, hogy Bach merev volt. Handel elhízott, slampos, némi hedonizmustól sem mentes figura a képek alapján. Bach környezete pedantériáját és protestáns puritanizmusát formázza. Nem mondom, hogy nem volt még néhány zenész (és más tehetség), aki házikabátban, kissé ziláltan pingáltatta le magát, mintegy az alkotás lázában, de azt hiszem, egy korpulens zenészt tudok, aki erre vetemedet, és egy írót (Balzac), a többi legalább sovány vagy szánandóan göthös volt.:)))
Bach amúgy is merev figura volt. Nem emlékszem, ki hasonlítgatta Handellel: míg Bach mindig parókásan, nyakig begombolva, addig Handel pongyolában, paróka nélkül és egyéb "illetlen" helyzetekben festtette magát.