Ti-is kedvéért a Mesterdalnok-nyitány frenetikus felvétele 1942-ből:

http://www.youtube.com/watch?v=3rM96_RS1Os&feature=related

Köszönöm szépen! Fritz Busch visszaemlékezéseit, gondolom, jól ismered. Bár szimbólumokat kerülő, józan fogalmazó, a gyerekkori látogatását a kölni dómnál jelképes erejűnek éreztem. Emlékszel rá?

Részlet Doráti Antal Egy élet muzsikája című könyvéből

"Fritz Busch-sal először "a színházban" találkoztam személyesen. Nem

emlékszem, mely operákat próbáltam neki - és vele -, de barátságunk

tulajdonképpen a munka-kapcsolatból nőtt ki, a jelentős kor- és hivatásbeli rangkülönbség ellenére.

Egyik vendégszereplés alkalmával tett egy megjegyzést, mely megváltoztatta életem útját. Nagyon esetleges meghívás volt, Inkább csak megemlítette, hogy ha arrafelé járok, álljak meg Drezdában, és hallgassak meg néhány operaelőadást őnáluk, látogassam meg őt, és lehetőleg maradjak is ott, mint az ő zenei "vezérkarának" tagja.

Abban az időben - ez úgy 1926-27-ben lehetett - kezdtem a színháznál nyugtalan lenni. Ennek több oka is volt.

Mint korrepetitor, rövid idő alatt sok tapasztalatra és nagy biztonságra tettem szert. A karmesteri megbízások sikeresen indultak, és egyáltalán nem tűnt lehetetlennek, hogy egy napon én leszek a színház zeneigazgatója. Ám volt bennem egy mindinkább növekedő elégedetlenség, hogy nem tudok eleget, és a tapasztalataim köre sem elég tág.

A külhoni világ valamiféle varázslatos földnek tűnt a szememben, ahol "igazi" zenét művelnek, s amelyben meghallhatom, megláthatom és megtanulhatom mindazt, amit otthon nem tudtam.

Ehhez hozzáadhatjuk az egyre romló politikai légkört: a fasizmus itáliai uralomrajutását; magának Magyarországnak a jobbratolódását egy rövid életu kommunista ura 10m után; az antiszemitizmus terjedését. Egyszeriben rá kellett ébrednem - elsősorban előre sejtésből, nem pedig megalapozott ismeretek alapján, hiszen politikai fogalmaim a leghalványabbak voltak -, hogy én a "zsidó táborhoz" tartozom, ami hátrányosnak bizonyulhat .. A boldog gondolatszabadság légköre, amelyhez gyermekkorom óta hozzászoktam, megszűnt immár.

Az, hogy olyan családból származom, a melyben többféle vér keveredett többek között jókora porció zsidó vér is, az természetesen nem volt számomra újdonság. De ennek valamennyi velejáróját tökéletesen figyelmen kívül hagyták mind a szüleim, mind a barátaik és valójában egész társadalmunk is, mely még a század elején meglévő felvilágosult liberalizmus rövid időszakának ugyancsak gyöngécske napfényében sütkérezett. Lehet, hogy másoknak, másutt nehezebb dolguk volt, de az én ifjú éveimnek atmoszférája és környezete olyan volt, amilyennek leírtam. Fölébredni ebből az álomszeru létezésből: megrázkódtatást jelentett és sebesülésekkel járt.

Ezek együttesen képezték annak fő okát, hogy az 1925-től 28-ig terjedő időszakban mind szilárdabb lett bennem az elhatározás: kitörök abból a szűk csapdából, amivé szülőhazám változott. Hozzájárult ehhez még a velem született vándorló kedv is."

Ésa  legteljesebb filmrészlet az ominózus 1942-es április IX.-ből:

http://www.youtube.com/watch?v=Yqff1F0Ijn0&feature=related

Furtwängler temetése

http://www.youtube.com/watch?v=HwaWhqqxRlk&NR=1

Persze , fel is vettük.Nagyon szeretem W.F-et, számomra pl az Ő Trisztánja a csúcs, de azért ez az "erős ellenállás" egy kicsit nekem is  erős. Fölösleges és káros a fényezés és minden eufémizmus, teljesen igaz . Akkor sem csodálnám kevésbé művészetét, ha tudnám, hogy nem csak zenekara előtt emelte fel a karját, hanem náci üdvözlésre is lendítette olykor,ahogy ezt a "tisztelgést" nevezni szokták amúgy.

A múltkor adták a Don Giovannit vele a Mezzón. Láttátok?

Természetesen az számít, mekkora muzsikus egyéniség. Ha Karajan stílusa önmagában is nem lett volna ennyire agresszív, akkor talán nem bántana minket annyira a kollaborációja. Másrészt azonban a "fényezés" (=elsikálás) visszaüt. Annak idején, mikor Doráti idehaza járt, méltató cikk jelent meg róla - "a torokszorító Horthy-fasizmus elől idegenbe menekült" - hova is? Drezdába.

Itt azért van egy "kis" csúsztatás. A "nem sokkal később Svájcba menekült", az 1945-ben volt... Persze távol állt tőle a náci eszme, de igaz németként nem akarta elhagyni az országot. (Annak az undorító Karajannak bezzeg nem voltak ilyen skrupulusai a nácikkal szemben, mégis ő szívta meg kevésbé... )



De Furtwangler olyan zseni volt, akiből kevés születik egy-egy évszázadban!

Ez persze semmit sem von le az ö müvészi-zenei értékeléséröl..

Bár ez inkább a híres hegedüsök topicjába tartozik, annyit még hozzá tennék, hogy 1933. junius 30-án F. levelet írt (többek között) B. Hubermannak, hogy még egyszer gondolja meg és jöjjön a (náci) Németo.-ba koncertezni. Huberman válasza negatív, éppen  úgy mint  Toscaninié, (Bayreuth) és Paderewskié (Párizsi segélykoncert). Ezzel azt akarom mondani, hogy ha ezek a müvészek nem fordítottak volna hátat Németo-nak, F. nem érezte volna magát túl rosszul Hitler alatt...