Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
aki nem ismerné ezt a "közepes darabot" annak itt van mutatóba az eleje:

http://www.youtube.com/watch?v=Rl3wUus7BLE
(az "Eelfogyott a parizer..." 1'30-nál hangzik fel)
1: -Veszüüüünk! :>
(anhemitonikus pentatonika
anhemiton pentatónia esetleg?)
Boldóczki nekem is tetszett.
A kiállítás képeit szerintem teljesen félreinterpretálták. Zajos volt, erőszakos, csúnya. Schmyle nem panaszkodott, hanem rikácsolt, a szénásszekér csak dübörgött, nem jött nem ment. (Kb egy hónapja Macal a BFZ-vel tízszer jobb volt.) A kínai darabban az ütős virtuóznak tűnt, de azért ez a mű sem lett a kedvencem. Ugyanígy az Arutjunjan mű sem. A Kán-kánt úgy adták elő, mintha a darabot Bruckner vagy Wagner írta volna, iszonyű csinadrattával, semmi frivolság. A két kínai ráadás meg olyan volt, mint amilyen háttér zenéket a kínai vendéglőben hallani. Ez így együtt elég nyomasztó élmény volt nekem.
http://www.momus.hu/article.php?artid=5146
ne nyissak egy uj topikot ?
nekem meg májkövem van " ...cimmel ?
Nagyon örülök neki hogy Boldoczki Gábor játéka elnyerte a recenzens tetszését - akárcsak a "célirányos hangindítás"- bár ennek mibenlétén még gondolkoznom kell (feltételezem, hogy a fúvókába, illetve a hangszer korpusza felé történik... :)). Örülök a "hibátlan testtartással (sic!), kiválóan lélegezve és nagyon érzékenyen játszotta ezt a középszerű művet..." mondatnak is. Megtudtuk azt is hogy " a kadencia kétségtelenül lenyűgöző, nagy mulatság egy trombitásnak..." és elismerőleg csettintettünk.
Jószerivel ennyi szólt a versenymű zenei részéről. Ez egy kicsit (a la Hu Si) odavetettnek tűnik - a filmesztétai megközelítésből pedig kevesebb több lett volna.
(Még szerencse, hogy a szerző nem ismeri a trombitás-körökben elhíresült kiváló prozódiájú szöveget a kezdő téma ritmusára: Elfogyott a parizer...) -így egy kiváló gasztronómiai eszmefuttatási lehetőség maradt kihasználatlanul)