Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Ezért aztán Te is megnevelhetnéd már a kutyádat Parsi, különben kutyavilág lesz, azaz marad itt.
Fleming nagyon is jól tudja, hogy miről beszél amikor a szexista világot emlegeti:
http://facepress.hu/index.php/cikk/lelek/unios-tamogatassal-a-hazassag-elotti-szex-ellen/
A szőke operina és a tudás:
Renée Fleming (ülés közben!) térdig gázol a könnyeiben, hogy mi történt a szegény Whitney-vel,de arról még csak nem is hallott, hogy Quasthoff szögre akasztja(
) a hangszálait:
Welt Online: Sie wussten das noch gar nicht?
Fleming: Nein! Wie, er hat einfach gesagt, dass er nicht mehr singen will?
.........................
Die Marschallin im „Rosenkavalier“ sagt: „Und in dem ,Wie‘ da liegt der ganze Unterschied.“ Ich beschäftige mich
Ich habe einmal zugesagt, an der Met die „Norma“ zu singen. Das habe ich nach kurzer Zeit wieder zurückgenommen, weil ich mir Sorgen gemacht habe. Ich habe entschieden: Ich brauche das nicht zu tun.
Welt Online: Sie haben schon gesagt, dass Sie die „Violetta“ aus „La Traviata“ nicht mehr singen wollen. Wie fühlt sich so ein Abschied an?
In der Oper werden wir Frauen auch noch anders behandelt als Männer. Die Journalisten sind strenger mit uns. Das ist die letzte Art von Sexismus, die sich in unserer Welt
http://www.welt.de/kultur/musik/article13877174/Die-letzte-Art-von-Sexismus-in-unserer-Welt.html
Hehehe
(Wagner in nuce)
12, Az ifju és tapasztalatlan Erda:
11, A még magabiztos Vénusz:
10, Allmäch'tge Jungfrau, hör mein Flehen
9, Komm, komm, holder Knabe:
8, Johohoe:
7, Ich sah das Kind
6, Einsam in trüben Tagen:
5, Ortrud, az álnokoskodó:
4, Wotan dühétől összebújva:
3, Tristánra várva:
2, Az álomba merülő Brünnhilde:
Kiküldött munkatársunk paparazziskodott a Zöld Dombon: Wagneriáda.
1, Das Rheingold:
Horsts Biografie der für ihre Heilkunde berühmten Benediktinerin Hildegard von Bingen. Er zeichnete das Porträt einer mutigen und faszinierenden Frau, die ihre modernen Ideale und Visionen gegen die Mächtigen ihrer Zeit verteidigte.
letzte Erfolg des Autors war Anfang 2004 Heloisa und Abaelard, eine mittelalterliche Liebesgeschichte zwischen einem Philosophen und einer Äbtissin. Darin richtete Horst seinen Blick vor allem auf den Konflikt zwischen irdischer und göttlicher Liebe.
gibt es die Figuren, die man liebt, weil es sie nie und nimmer geben kann
Wimpernpfeile, Lockenschlangen / Hals und Busen reizumhangen“, die mehr die Wirkung auf den Betrachter als die Erscheinung
Der Typus der „heiligen Hure“ wird im neunzehnten Jahrhundert noch eine große Karriere vor sich haben und seine Hochform in der Sonja aus Dostojewskis „Verbrechen und Strafe“ erreichen. Wie weit ist Philine von dem religiösen Sentiment der Sonja entfernt! Und doch hat auch an ihr die Religion ihren gewichtigen Anteil, allerdings in ihrer häretischen Ausprägung. Goethe stand lange unter dem Eindruck von Spinoza, der forderte, man müsse Gott lieben, als würde man von ihm nicht wiedergeliebt. Dem lag die Vorstellung eines Gottes zugrunde, der nicht Person ist, auf persönliche Weise also gar nicht lieben kann. Wie anders klingt Philines Zauberwort, ins Verhältnis von Mann und Frau
http://www.faz.net/aktuell/feuilleton/buecher/unsere-romanhelden/unsere-romanhelden-philine-11644879.html
Persze régen minden máshogy volt. Akkoriban a nök magányukban, bánatukban mihez és kihez fordulhattak volna? Az ölükben pusztitoan égö tüzet, a zsigereiket perzselö forroságot ugyan mivel is csillapythatták? Az énekléssel. Ezért voltak ' a régiek' olyan nagy énekesek. A maiak? Mehetnek karaoke bárba is énekelni. Vagy chippendale muzsik ) vö.a muzsa himneme) klubba. Különféle dildokhoz is imádkozhatnak térdre borulva. Akkor csak Bach volt vagy Mozart . Hát azt énekelték. Ma akár ki is swingerezetik az emésztö bánatut a lelkükböl. )Szociologus lehetne a megmondhatoja, hogy a swingerezes olyan sexualis forradalmat jelent mint hajdanán an antibaby pill. Csak ennek felismeréséhez jo szociologus kell. Olyan meg Durkheim ota nem nagyon van. Nemcsak jo, hanem tapasztalt szociologus is legyen! Olyan Granny dijas!!!!!!