Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Amit az ember elképzel a földön, előbb-utóbb megvalósítja... a zenében is. Visszahallgatva a darabot sokszor alakítani kell, ha más az összhatás.
Vagy mégis megtetszik és úgy marad?...ez a folytonos változás az élet. Köszöntöm Kamillót, kívánok jó egészséget a készülő mű komponálásához!
[7]
Erről jut eszembe, Beethoven, vagy a többi óriás szintjén már nem lényeges ez az egész kérdés, hiszen a legutolsó kontroll volt a legmegbízhatatlanabb, illetve csak a zongorázás esetén működhetett- úgy, ahogy.
[5]végre nem vagyok egyedül a kilencedik-fóbiámmal.
Isten éltessen!
Szeretettel barátod és tisztelőd,
P.Zs.
[2]
Hmm. Szerintem bármilyen zene komponálásánál el lehet hagyni a hangszert, vagy hozzá lehet fordulni. Nem ezen múlik. Érdemes lenne felidézni példának okáért Bartók módszerét. Mellesleg éppen a """modern""" hangzásokat alkalmazók nem nyúlnak a billentyűkhöz, olyan is a végeredmény. Hangnem-"atonalitás" ide, vagy oda: a legvégsőbb kontrollnak nem a belső hallásnak, hanem a fülnek kell lennie.
Pigor??
Én is gratulálok az évfordulóhoz és kívánom az összes terv sikerét.
A rögtönzés szerepe tényleg nagyon érdekes a zeneszerzés folyamatában. Berlioz azt mondta, hogy direkt örül, hogy nem tanult meg zongorázni, mert akkor a keze diktálna a képzelete helyett. Ez persze meglátszik Berlioz művein (amelyeket nagyon kedvelek), lehet, hogy zongorával nem alakultak volna ilyen szenvedélyessé, vagy pompásan hangszereltté, de azért azt nem lehet mondani, hogy harmóniailag túlságosan találékonyak lennének. Azt hiszem, hogy a harmóniai újítók nemigen nélkülözhetik a zongora segítségét. Annakidején, amikor Bach-fúgákat kellett írnom, egész hosszú négyszólamú fúgát megírtam anélkül, hogy egy billentyűt leütöttem volna, ezt fejben meg lehet tenni, de amikor valamilyen XX.századi hangzás a cél, azt nemigen lehet fejben elgondolni. Ezért én is úgy gondolom, hogy első a gondolatban létrehozott struktúra, melynek így csak a körvanalai állnak össze, aztán hangszer mellett lehet a részleteket tisztázni, ez az improvizatív fázis.
Kíváncsi lennék, van-e olyan zeneszerző manapság, aki nem a klasszikus összhangzattan eszközeit használja és mégis teljesen tudja nélkülözni a zongorát.
Isten éltesse Tanár urat, és még sok-sok szép muzsikát kérünk!