Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
1o-kedves chooka!Csak annak a statistikának hiszek,amit saját magam
hamisitottam-mondta egy ókori görög bölcs,...mert ugyebár az ókori görögök már mindent tudtak:
Lakossági felmérés:
1956-ban 9o % volt forradalmár.
A II világháboruban 9o % volt ellenálló/partizán
2oo6-ban:kb.25% elégedett Gyurcsányal
2oo6-ban:kb.9o % volt felháborodva az utcai megmozdulások miatt.
..........most itt is szünet mert Victoria belevágott:O mio babbino caro
A Fidelió-nak egyébként az az értelme,mert az ember feltesz egy Bachhot vagy mint most egy los Angelest és leszarja az egész világot....de a CD lejár,az ember kimegy az utcára,bemegy a munkahelyére,elolvassa az ujságot(ezt én nem teszem),bekapcsolja szarházi Rudiékat(ezt se teszem)....és máris jönnek a tökönrugások.
A legtöbb téma igen... de nem a Zene és közélet!
Már megírni sincs kedvem, hogy a legtöbb téma milyen lapos és unalmas. Ha okot mondanék, a torkomnak ugranának.
Legyen még három-négy ehhez hasonló topik (pl. nyisson ilyet a fórum minden meghatározó személyisége - neveket hadd ne mondjak, mert sértődés lesz belőle), aztán lehet egy meta-topik, amely a topikoról nyitott topikokról szól.
szerintem vörösbegy a moderátor,mert minden,amihez hozzá szeretnék szólni,ki van pusztitva.
VAGY: 20x jut eszébe saját maga
ezekszerint minden nap átlagosan 27 embernek jut eszébe ennio. VAGY: naponta 27x jut eszébe egy dolog ugyanannak az embernek? :D
Minden második nap eszébe jut valakinek Bach, majdnem minden harmadikon Brahms.
Korrekció:
Az elmélyült munka fórumsebessége 1 és 4 hozzászólás közti naponta.
Tanulság:
A Fideliós fórumozok legállandóbb kérdése Ennio, majd a közélet, de naponta 1,6 hozzászólóban felmerül a kérdés, miért is ilyen megosztó személyiség Varnus Xavér, ugyanakkor az elmélyült munka fórumsebessége 1 és 3 hozzászólás közti naponta.
Közgázos vagy Államigazgatási szakos vagy? Nem akarsz egy grafikont vagy egy táblázatot is ezekről? Csak mert látom, csíped a statisztikát.
A leghosszabb életű:
Miért imádják és miért gyűlölik Varnus Xavert?
toteninsel 2003.07.08 6:12:00.
A legtöbb reakciót kiváltó és leggyorsabban gyarapodó témát - ami a hsz.-ok számát illeti - Toldiboldi vetette fel. Az ezen tekintetekben 2. helyen álló topicot Fidelio indította el.
Az ivan kozlovsky által indított ma is élő topicok közül 3 meghaladja az ezer hsz-os nagyságrendet. Továbbá a fenti - alábbi - két listában vörösbegy 3, mira 2 topic-kal szerepel.
Hsz./nap
Hsz./nap
Hsz/nap
Nyilván hamarosan jönnek a minőségi kérdések, mert ezt ugyebár nem lehet megúszni. Mindenképpen a barokk tematikájú topikok a legszínvonalasabbak.
...