Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Ha már készül a Tristan itthoni bemutatója.akkor jegyzeteljünk hozzá
Nos, nagynehezen sikerült átmásolnom az egész Trisztánt a Wagneri varázslatba. Ahol szükséges volt, megváltoztattam a tördelést (ez a rendszer max. 2500 karaktert engedélyez egyszerre, amit keveslek), ahol kellett, kijavítottam a j/ly helyesírási problémákat, amiket Kovva pécézett ki.
A Parsifalt nem hozom át, az marad az új, önálló Parsifal-topikban.
Most még végigkopizom a Trisztánt a Wagneri varázslatba, csupán azért, hogy EGY topikban hozzáférhető legyen. Viszont a Parsifalt nem, annak marad az újonnan nyitott topik, amely Dezső feldolgozásának végeztével átalakul a mú szépségeit megvitató fórummá.
köszönöm, kedves begy
nna most aa siránkozást befejezem, és tényleg parsival foglalkozom, addig mig a nejem meginn ki nem szur egy sárga májfoltot a szememkörül, és akkor mehetek a helmeci kórházba meginnt a kis növérkémhez
huuuuu, micsoda bomba nö,,, Atyámm
Kedves Tann, hagyd szó nélkül.
Kedves Kovva, ne adja ég, egyszer oda jutnák, hogy annak örülsz, hogy még valamit látsz, akkor neked is édesmindegy lesz, mit hogyan írnak. Ilyenformán mi is annak örülünk, hogy Tann ezer egészségi gondja dacára köztünk tud lenni, és reméljük, ebben az érzésben veled is osztozhatunk. Majd tán egyszer belejössz, hogy kinél mit kell és és mit nem észrevenni. Tannak "nyóckeresség" a hozománya, de nagy szíve van és jószándékú, ha nem vegzálják. Na, ezt szabad észrevenni.:)))))))
Virius koma
hálábol, amiért kiálltl mellém. a Parsifalt kissé megmozgatom,
egyébként már elkezdtem..láttad ???????
nna kedves vörösbegy, most dönts,
1, szó lélkül hagyjam ezt a sértegetö,kötekedö dumát,vagy:
2, amugy " nyóckeresen" csapjak oda neki egyet
kovva ur, már egy fél napja azon kötekedik, hova kell pontos jé, meg ipszilon,
A tristánról nincs szókincse, de engem buzerálni, van
OK jogos a kritika, de ha egyszer megmondom, hogy fütyülök rá, hol van jé, mert engem az egész érdekel- akkor miért nem lehet tudomásul venni, és abbahagyni a nem sok eröm elvételét, ilyen módon. szóval, téged kérdlek vörösbegy
Csapni, vagy nem csapni, ez itt a kérdés,???
valóban 8-éves vagyok, csak még tegyél hozzá ötvenet......kisunokám !!!!!!
[28] Természetesen: HELYESÍRÁSI szabályzat, dehát engem is emberből faragtak, én is elírhatok néha, sokszor veszem észre utólag, oszt javítani próbálok. Így "heles"... :) Na de térjünk vissza a Trisztánra...
[27] Kedves barátom, egy dologgal nem vagy tisztában: Dezső barátunk egészségi állapota finoman szólva nem a legfittebb. Ezért nézd el neki betűelírásait és ezt a j - ly problémát. (Halkan megjegyzem, hogy már készül a tizenkettedik helesírási szabályzat, ami veszélyes precedens lehet, mert megszűnik egy szó egyféleképpen való kötelező írásmódja, magyarul mindenki úgy írja le a szót, ahogy akarja.) Na de ez már túl off, elvégre itt a Trisztánról kéne hogy szó legyen, nem pedig a nyelvészeti kérdésekről. Ez egy önálló topikot érdemelne (a Momuson már van neki).
A sóhaj ly-vel írásáért általános iskola harmadik osztályában már buktatnak, így, ha elmúltál már 8 éves (hiszen apósod van), ez nem igazán minősíthető apróbb hibának. Tudod, aki ilyen szinten nem tanult meg helyesen írni, attól irodalmilag sem várható valami sok.
nekem most sokkal fontosabb feladataim vannak,annál, hogy a te piszkálódásoddal, intrikáddal törödjek
s ha halvány fogalmad nincs a Trisztánról-elképzelhetö, mert aki szereti Wágnert, az apróbb hejesirási /!!!!!!/ hibákkal nem kötözködik, hanem magáévá teszi e nagy mü, szép, és felemelö gondolatait
ugyhogy a szurkálásaiddal ne fárazd magad tovább,
ha sok idöd van, és ráérsz, eredj és ossz ebédet a hajléktalanoknak, és ne hidd,hogy a marhaságaiddal visszarettentesz,és hogy bárki is kiváncsi rá, a wagner-tisztelök között..
Ez is egy nézőpont, bár kicsit hüje...:-)
nem baj, majd elolvassák az olyan cimborák,meg én, akiknek nem számit
hogy pontos jé, vagy ly:::: ezért van dramaturgom, majd jő,és átjavitja
Kiváló farizeus vagy, nem a lelki tartalmat nézed, hanem egy apró hibába kötsz bele
ezzel elkéstél, mert ezt a buzerációt, apósom már 31 éve csinálja
ilyenkor a barátaim-vannak,hálisten/ szó nélkül kijavitják a hibákat, mert ök is tudják, hogy a lényeg a fontos,és nem a mellédumálások a ly-röl
-és ezt most nem én mondtam-
ez a fórum életében az elsö,jelentös összeállitás
és ezért nem buzeráció jár, hanem Istennek hála
hát....ezért nem törödik se a "j" se a "LY" betüiddel senkise
azt látom, hogy barátom nem vagy, nem baj, üsse kavics
A második sorig jutottam. A sóhaj pontos jé-vel írandó. Emiatt azután nem is olvastam tovább. Kár!
Izolda bucsuja ::::::::
ajka méla sóhalyát,mit hiányoltam régen
szivemben érzem szállni át, a tiszta légen
Táncol a menny, hallgasd ,lásd
vagy még nem értitek, és nem láttok mást?
árnyak büvképeként nagyzenekar játszik
s aki ideért, itt mind boldognak látszik
Lágyan igy zeng, nem halljátok itt lennt???
ez a gyönyörüség, sorban elmond mindent
az ingyen kegyelemben áldva, vágyva
azt zengi a zene,minden megbocsátva,,
szeretett trisztánom, lebben, mintha élne,
de most ugy hallom, mintha kérne,,,,
ugy int, mintha hozzám visszatérne
földöntuli hangok szárnya
biztat, segit, átfog, várva
angyalok szállnak lágyan,mint a szellö
vagy egy édesillatu felhö
dallam puha hangja, érzem, engem szólit
zaklatot föld honából. tiszta mennybe bódit
jöjj közénk. átfog engem szelid karja.
szállva zendit, szent hatalma
odahiv, odahuz, s fenn az égi honban
hol a mindenen át, szelid szava ott van
nyitva áll nekünk, tárul a menny
itt most uj hazát kaptunk :örökre
lubickolunk tiszta, mennyei örömbe
ott van a hely,hová lelkünk hull
meglátjuk egymást ujra mindannyian.
az Isteni léten tul
vége .......Most ugy vagyok, mint Haydn
meghatódtam ám, mert NEM TUDOM, ez a szöveg, honnan jött
én csak irtam, irtam, és
ez lett belöle
olvassátok szeretetttel
áldás legyen munkánkon
Marke : itt állok elöttetek, most majdnem holtra váltan
---------gyors hajómon ide, azért szálltam,
---------hogy a gondok, ne sulyosbodjanak
--------- és hogy neki én......visszaadjalak
--------- de rámtört a sorscsapás,
--------- s utolérve,ki békét hord
---------az áldás, átokra vált
--------s a kegyetlen sors, igy mért halált
Brangene :nem felelsz hát, izolda, urnöm, ne fordulj el hivedtöl
IZOLDA :lágyan nyilik néma ajka
----------szép szelidség árad rajta
--------- ugye látod, ugy mint én ?
...........Pillantása száll felém
--------fölrepül a csillagégbe
-------- a menny, nincs nagy messzeségbe
------- csókja izét most is érzem
........édes, szép hangját idézem
hát, elértünk a 43-as féloldalig,
Izolda bucsuja,,,meglátjuk, nekem mi jön ki belöle ????????
nno. most majd meginn teszem-veszem kis szerény agyacskámat, ami hátra van, versbe szedem)
Kurvenál : halálosan megsebesülve, nincs már bennem lélek
----------- : de én igy is kemény leszek, haláltól nem félek----
.............. : itt fekszim mellettem, hol én fekszem.
----------- : meghalok, s majd én is a mennybe igyekszem
Marke........tristán, Izolda, jaj, mi lett veletek ?
------------- inkább támogattam volna, ébredö szivetek
------------- Öreg vagyok, beteg. ki már lépni sem mer
-------------de ha jön az érzés, a király is csak ember.
-------------szomoru lettél volna, biztos mellettem
-------------Ifjakkal a versenyt, én fel nem vehettem
-------------de mert gazdag vagyok, van aranyam, pénzem
-------------Hát jogot formáltam, Izoldára éppen
------------ mikor küldtem Tristánt, eme követségbe
------------ még akkor sem vettem magam észre
------------nem érdekelt ha rám, ujjal mutogattak
------------hön szerelmes vágyért nyiltan kikacagtak
----------- és most itt kell állnom, egy halott terhével
-----------Tristánnak halálát, hogy birom majd ésszel
-----------s mellete ál. egy összetört leány
-----------és most mind a ketten vádlón néznek reám
-----------meg kell becsülni az életet
-----------pénzen nem válthatsz becsületet
és most vége, halva mindannyian
Tristán, höslelkü hivem, már lelked messze van
Miért is csaltad meg ujra barátod
ez igy rosszul sült el, biztos te is látod.
most mikor fogadtam-volt- sirig hünek lenni
kesergö szóm se hallod, hát igy kellett elmenni?
Nem hallhatod többé királyod szavát
Isten fogadjon be, hütlen,hü barát
Brangéne (izoldát ápolja)m ö él....óh nézz reám Izolda
------------- hogy a bájital titkát Markenak felfedtem
-------------tengerre szállt, és utánad jött menten
-------------Azért, hogy amit a végzet elszakitott
-------------az ö kezéböl im, megkaphatod,,,,,
MARKE: miért tetted ezt oh Izolda velem ?
----------holtig vádol engem, lelkiismeretem
----------értem már, mit akkor, nem értettem semmiképp
----------Idökorlátos a szerelem, bármennyire szép.
----------a hü barát képe ártatlanul áll
----------Tehetett arról Tristán, hogy szivében tombol a nyár
----------gyors hajómon hozzád ideszálltam
............ s itt állok el
Lapszám------40
Izolda : Triistán holttestére borul
Egy pásztor :............. Kurvenál. nézd, egy másik halyó !!!!!!
Kurvenál.... átok rájuk....... fegyverbe mind
Marke és Melot ránktörnek itt.
----------- követ, és fegyvert. ne várj, segits!!
kormányos.(beront)
Marke, és a hharci nép, nagy tulerö
---------legyöznek minket.
Kurvenál : vigyázz, ne félj, még élek, nem jut senki se be
Brangéne ( a szinfalak mögül )....Izolda, urnöm !!!!
Kurvenál : Ez Brangene, miért jöttetek ???
Brangene ............nyisd ki kurvenal, hol van Izolda ?????
Kurvenál.............elárultad öt,,,, verjen az átok ....
Melot a szinfalak mögött : te tébolyult,,harcolni kár
Kurvenal : heje ho he-haha-he, szent nap, hogy rádlel kardom
-----------bosszum utolér ( leteriti és megöli Melotot
Melot .... végem, Tristán,,, (MEGHAL)
Brangene:Kurvenálnak : önmagad áltatod, őrült !!!!!!!!!!
Kurvenál : becstelen lány
kurvenal. a kormányoshoz : Rohanj, álljon a harc
MARKE : a szin mögül.
------------ álllj meg tébolyult !!!!! eszedet veszted ???????
Kurvenál ....... Bosszut, és halált, itt ma mást nem nyerhetsz,felség
Marke, miután kurvenal rátámadt: vigyázz, állj félre ott
Brangene megjelenik :
Izolda, urnöm, örvendj hát
megpillantja kettöjüket:ha,,,,élsz e még, Izolda ?????
Marke : hát ez rémlátomás,,,,,Trisztán, hol a pékbe vagy ????????
már csak két oldal van, tartsatok ki
(Háááát, ez a 40-es oldal kicsit húzos lesz
még halvány fogalmam sincs hogy irom át, de Isten annyit segitett
talán most is sikerül, ez nekem is Premier)
Még csak egyszer halld meg e szót,
te adtál értelmet, te adtad a jót.
Izolda hiv, Izolda jött,
hozzád, ki egy más világba költözött
ugy sem érték már ,nélküled az élet
azért van itt, hogy együtt haljon véled
Néma a szád ? várj csak egy órát
kérlek, ha tudsz még, ugy szólj hát
vagy csak egy percet válaszolj még
s csodáljuk együtt.mily szép,kék az ég
sok veszélyt vállaltam, teérted remegve
nagy utat tettem meg, tégedet keresve,
Hiába vándoroltam, nem vártál meg. mégse
nem is kell már többé, se föld, sem az ég se
ne csald meg Tristán, a hü Izoldát
gyászoljalak téged ? nap-napokon át,
a végsö bucsu vigaszát ne vedd töle el
melletted, egy kis hely, nekem is megfelel
meggyógyulsz, szólj ! hol van a sebed
számunkra még talán, végsö remény lehet
nehogy egy seb gyözze le az életed
térjünk vissza együtt, histz vár ránk az éj
mostan nagy a bánat, s a remény csekély.
óh ébredj, hogy együtt ,teljék be végzetünk
kettesben eltünve, nyugalmunk lesz nekünk
A keze mint a jég, már a szive sem ver
Oh Isten, mit tehet ilyenkor az emberkeblét se hajtja röpke sóhaly,jajgatva, rémülettel áll.
meg kell állapitsa, nincs kegyelem már.
az ki teérted kelt a tengeren át
az érztésekböl nem tudja kivonni, fájón magát
miért sujt most reám. kemény büntetésed
miért hull rám igy büntetésed
nem voltam jó ? nem volt velem boldog az éleet ?
halkan hull reám a néma fájdalom
a könnyek láncai bekötöznek nagyon
sirásom hangját-jaj- mégse hallod.
a szivem ezentul, mély gyászban tartod
csak egyszer- ah- mielött révbe érsz
TRISTÁM--URISTEN-TE DRÁGA--TE ÉLSZ ????
(nna, ezt el se olvasom, majd ti eldöntitek,mi lett belöle)
39-ik lap
Tristán ,,,,,,,, ne bámulj ott bambán, te ostoba szolga !
---------------- pont ugy teszel.mint ki nem tudja, mi a dolga !!!!
.................... ne késlekedj,bamba, rohanj oda le....
.................... fürgén, gyorsan, hozd öt nekem ide
Kurvenál..... már indulok is, hozzák karjaim.
---------------- várjál az ágyadban. ott leszek hamarost, im,,,,
Trisztán........ oh csodaünnep, lángol a fény,----
---------------- mennyei mámor felé üz a remény..
é-------------- éledek, érzem....tombol a vérem
---------------vége a kinnak, vége a gyásznak,
---------------nem is türöm el, hogy ágyamba zárnak..
--------------csak fel, oda fel, hol a szivek .boldogsággal várnak
..................Tristán a hős, ma ujulva él
..................a végzet ellen ,harcra kél.
(felemelkedik)
Tristán, ------- ki véres sebbel, legyöztem jó moroldot
Most vérztö szivemmel elnyertem Izoldot ( eredeti névcsavarás,)
-------- leszakitja sebéröl a kötést
Tristán :Piros a vér, nem folyt hiába
jö már, ki sebhelyem bezárja /elöretámolyog )
tristán :....ugy jön, mint egy hös, ki biztosan gyöz
------------- im lásd világ, diadalmasan őt......
Izolda a szinfal mögött : Tristán.......én drágám..
Trisztán :......... hogyan ??????
------------------- hogy hallom a fényt ?, a fákja ott, s kialszik a láng
-------------------Jövök, oh VÁRJ !!!!!!!!!!!!!
Izolda besiet, Tristán elébe támolyog
Izolda : Ur Isten, tristán, hah.
Tristán, utolsó szava, haldokolva :IZOLDA........... Tristán meghal
Izolda, még nem vesz észre, hogy tristán meghaltt !
Izolda :Figyelj, figyelj, én vagyok itt,ÉN VAGYOK ITT !!!!!!!!!!!!!!