Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
lassan fél éve megint elérhető a honlap. Az ajánlóban igen izgalmas program szerepel- 2007 nyarára.
Talán Ford mondott valami hasonlót egykor: - Ha valaki a hirdetéseken akar spórolni, az olyan mintha nem vásárolna órát hogy megállítsa az időt.
ezt már nem is lehet "überelni" ...
lusta disznó.
Továbbra sem dolgozik a webmester.
csak nem dolgozik a webmester?
A lap nem jeleníthető meg.
csak nem a webmester dolgozik?
Honlap!!!!

piszkatúra -oder was-
Op. 1. no 2
Herausgegeben von Fidelio.
mit kritischen Kommentaren von Unicornis.
Bärenreiter
- avagy a Medve Igyon Rátok Vizet!
HONLAP!!!!!
a legfrissebb program is tavaly nyári... így kell közönséget toborozni. Lassan beleszürkülnek a Magyar Virtuózok- színvonalba (újabban már szinte csak vonós kamara). Egy kicsit izgalmasabb is lehetne! Már a mai Siegfried-idill is üdítő kivétel.
szólhatna valaki a webmesternek, hogy régen aktualitását vesztette a honlapjuk programajánlója!!!!
[25] DE ROSSZ! Vajon KI írhatta ezt?
1998.máj.2-án sok szeretettel várunk minden kedves fórumozót az Esterházy kastélyba egy kis kedélyes zenés együttlétre._________ A műsor: Cloran Tremento: I. színfóbia_____ Megoin Romumba: Esz-moll versenymű két kézre és tanyazenekarra__________________________Chritian Bors: Poén
szólhatna valaki a webmesternek, hogy régen aktualitását vesztette a honlapjuk programajánlója!!!!
Nem a reklámmenedzserük vagyok, csak engem is érdekelt a tegnapi kitűnő koncert után az eredet.
Azóta persze változott más is. Guggoljatok tovább, ha kiváncsiak vagytok!
Muzsika 1998. szeptember, 41. évfolyam, 9. szám, 36. oldal
J. Győri László:
A minőség létjogosultsága
Interju Szászné Réger Judittal és Szilágyi Mihállyal
A Weiner-Szász Budapesti Kamara-Szimfonikusok zenekara nagyjából egyidős a rendszerváltással. Ez nem azt jelenti, hogy az együttes az ország demokratizálódásának vívmánya, csupán arról van szó: éppen akkor alakult, amikor az országban megszűntek a kultúra támogatásának régi formái, újak pedig még nem alakultak ki. A kulturális intézményeknek odadobták a gyeplőt, boldoguljanak maguk a teljesen új terepen, amelyen ráadásul a kultúrharc taposóaknái nehezítették a közlekedést. Józan belátással, némi mérlegeléssel akkoriban tudni lehetett, hogy a semmire építkezik, aki zenekart alapít...
Szászné RégerJudit: Akkor erre egyáltalán nem gondoltam. Hogy volt hozzá bátorságom, az összefügghet a korszakkal. A minőségnek pedig mindig van létjogosultsága. Előttem egy eszmény lebegett: a hangzás. Pontosabban és személyesebben: az a fajta hegedűhang, amelyet férjem, Szász József képviselt és tanított a Zeneakadémián. Én is hegedűtanár vagyok, és férjem betegsége alatt, majd halála után foglalkoztam az ő növendékeivel is. Ekkor támadt az ötlet: érdemes lenne egy kisegyüttest alakítani, amelyben a közös zenei neveltetés homogén hangzást eredményez. Némi jövés-menés után kialakult egy hangzásban összeillő társaság, és egyszer csak megszólalt a zenekar.
- Mikor szólalt meg először közönség előtt?
SZRJ: Rendeztek a Belvárosi templomban egy sorozatot Bach kantátáiból - a Rádió közvetítette -, a műsorhoz kis együttesre volt szükség. Érdekes, spontán szerveződés indult: a hangzás és az igényes műhelymunka híre nagyszerű fiatal erőket vonzott. A velük kibővült együttesből alakult meg a Weiner-Szász Kamarazenekar.
- Milyen ez a hang? Egyáltalán: megfogalmazható-e, melyek a sajátosságai és miben különbözik más együttesek hangzásától? Milyen személyekhez köthető?
/A további: a Google-ban az egy. neve és a Muzsika.net címen!
Nyáresti örömzene
2005.07.14.
Igazi nyári örömzenében lehet része annak, aki meghallgatja a Weiner-Szász Kamarazenekar július 17-i hangversenyét a Kiscelli Múzeumban. Az Óbudai Nyár keretébe illeszkedő koncerten olyan örökzöldek is elhangzanak, mint Pachelbel Kánonja, Vivaldi két nevezetes hegedű-kettősversenye vagy Brahms B-dúr szextettje vonószenekari átiratban. A nyolc órakor kezdődő hangverseny szólistája a zenekar két koncertmestere, Somogyi Péter és Juniki Spartacus, valamint Szigeti Szilvia.
A Weiner-Szász Kamarazenekar a magyar hegedűs iskola vívmányait viszi és adja tovább. Hangszer-technika terén Rados Dezsőt, zenei megformálásban pedig Weiner Leót tekintik mesterüknek. Köztük és a magyar zenepedagógia e két nagy alakja között az alapító, Szászné Réger Judit néhai férje a láncszem. Szász József az egykori Weiner Kvartett primáriusaként működött feleségének is továbbadta Weiner tanításait. Az együttes művészeti vezetője jelenleg Rohmann Imre(képünk).
Eszményük az éterien tiszta, sallangmentes, felhang-dús hegedűszó. Mint mondják, ezt tanította Simon Albert is, akitől az együttes későbbi tagjai rengetegettanultak és aki jól megfogalmazta hitvallásukat: a kamarazenekar szólista beállítottságú zenekari tagok együttmuzsikálása. A későbbiekben már kifejezetten törekedtek rá, hogy Weiner Leó minél több közvetlen tanítványával muzsikáljanak együtt, így dolgozhattak Pauk Györggyel és Végh Sándorral is.
Az együttes 1992-ben azzal a céllal is alakult, hogy a magyar kamarazenélés legnemesebb hagyományait is alkotó módon ápolja. A zenekar repertoárja Bartók, Liszt, Weiner, Vivaldi, Haydn, Mozart, Stravinsky és Britten műveire épül, de szívesen színesítik műsoraikat ritkán játszott, sőt, kortárs zenei alkotásokkal is. Ezekből több magyarországi bemutató fűződik nevükhöz. Nagyszabású, 2010-ben záruló sorozatukban Haydn összes, névvel ellátott szimfóniáját adják elő, melynek mind a harmincegy hangversenyét rögzíti a Magyar Rádió.
/folyt./
Köszönöm a válaszodat, megkeresem a lemezt.
Cas/
Kedve Cas/ !
Tudtommal a Weiner-Szász Kamarazenekar nem vette fel még a Divertimentót, de a Magyar Virtuózok igen. És mivel ezen a kisfilmen a 10 tagú zenekarban több muzsikus is a Virtuózok tagja, a koncertmester Oszecsinszkij Román, Kovács Anikó, Gabora Gyula, és a lemezfelvételkor még tag Polónyi István. Ezért gondolom hogy érdekelhet a lemez téged .
Hungaroton felvétel 1994, vezényel Győriványi-Ráth György
Kedves Ficselvtárs!
Köszönöm a gyors és pontos válaszodat, és azt is meg tudnád mondani, hogy a Kamarazenekarnak van kiadott lemeze amin ez a mű is/csak ez szerepel?
Cas/
Kedves Cas/ !
Én is megnéztem a belinkelt filmet, amin a zenekar Weiner Leó I. Divertimentójának / Op. 20/ II. tételét / a Rókatáncot/ játszák. Mindenesetre ez a Weiner-Szász Kamarazenekar majdnem nevezhető Magyar Virtuózoknak is:) ,de ez a hazai kamarazenekari piac sajátosságait mutatja.