29 a) Feltétlenül, ha egy gyártelepet nézel. 

     b) Debussyt is jobban lehet értékelni, ha az ember hallja, hogy mi is szól ott

     c) már több helyen leírtam, hogy kamaszkorom zenéje a metál volt, és még most is előfordul, hogy azt hallgatok.

Én a nick mottóját a következővel cserélném le, illetve finomítanám:

A zenét nem kell művészi szinten előadni tudni, ahhoz, hogy értsük és szeressük. 

A zenei műveltség és kultúra-emelésének lényege épp abban rejlik, hogy minél több zenét tanuló és ezáltal megismerő ember legyen.

gyakran előfordul azonban,hogy szemüveg NÉLKÜL szebb a táj.

Másrészt egy erőteljes német zenei kulturában felnőni gyakran azt jelenti,hogy érzéketlenek leszünk pl.Debussy iránt-a metállról nem is beszélve.

Kedves Mamó, eszembe juttattad konzis éveimet, pont ezt kérdeztem egykori zeneelmélettanáromtól.. :) Ő akkor azt felelte, ha ismerem a mű szerkezetét, sokkal jobban fogom tudni értékelni, és mélyebben élvezni a zenét, kb. úgy, mint amikor ő szemüveg nélkül, vagy szemüveggel nézi a tájat. Az első kép homályos, a másik éles. Azóta magam is szolfézs-zeneelméletet tanulok. És néha mosolyogva gondolok erre a beszélgetésre, mert igaza volt. Most, hogy gyakorlom néha az orgonakönyvet, bizony rá-rá csodálkozom, hogy a szerző milyen akkordot rakott egy-egy szótag alá, és milyen zseniálisan kifejező.:)

A zene "ismerete" ahhoz segít hozzá, hogy szeressük. Ha ahhoz nem, csak valami máshoz ("műveltséghez"), akkor semmit nem ér a zene ismerete.



Nem mondhatjuk azt sem, hogy a matematika fenséges építményét nem tudni kell, hanem szeretni, mint ahogy az is furán cseng, ha Bölcs Vezérünk viselt dolgait nem szabad kutatnunk, elég, ha szeretjük Őt.



Sajnos az sem igaz, hogy szeretni valamit (pláne egy ilyen kifinomult, raffinált művészetet, mint a zene) csakis spontán módon lehet. Hogy ami elsőre nem tetszik, azt dobjuk a hengeres irattartóba. Edzeni kell magunkat arra, hogy bizonyos zeneműveket befogadjunk, és edzésnek ismeretek gyűjtése sem rossz.

Köszi Judit, pontosan ezt szerettem volna hallani. Az, hogy én felismerem a kvintet vagy a kvartot, nem befolyásolja az érzelmeimet, de, ha nem tudom, vagy rosszul tudom a mű történetét (Kékszakállú), akkor máshogy hallom a zenét.  Magyarul én úgy gondolom, hogy hiába elemzem szépen végig "szolfézsilag" az egészet, de nem tudom ki volt Zarathustra, akkor.....?

KEdves Mamó, a történetet kell ismerned, mert azt fejezi ki a zene. Akkor tudod igazán élvezni. Nem kell az élvezethez ismerned a mű szerkezetét, stílusjegyeit, de a történetet igen. Ismét a Varsói túlélő-vel pélálóznék. Borzalmas, ha nem tudod, miről is van szó. De mihelyt tudod, mit akar kifejezni ez a zűrzavar, rá tudsz csodálkozni döbbenetes kifejezőerejére a műnek. De ne zene, ott van a Guernica c. festmény. Egyáltalán nem szép, de mindjárt jó képnek fogod tartani, ha tudod, miről szól. Ami a Moldvát illeti: a gyerekek kifejezőkészségének fejlesztésére fontos, hogy tudják, mit is kell kifejezzenek.

moor! 1 és 12 a kérdésem, amire még mindig nem kaptam kielégítő választ. Illetve a Te válaszodban azért magyarázatot találtam: lehet szeretni úgy is zenét, hogy nem értjük. Én arra gondoltam, hogy jobb-e, ha ismerem Daphnis történetét, és úgy hallgatom meg Ravel művét, vagy csak egyszerűen élvezem a muzsikát? Kézműves táborban mindenkinek a Moldvára kellett alkotni valamit (szőni, hímezni, kerámiázni stb.) A művek azért jelképezték a folyót, mert tudtuk, hogy a Moldva egy folyó, vagy valóban azt a hatást váltotta ki?

Szolfézs kell! Oké!

Az általános iskolai ének-zeneoktatásról beszélgettünk. Az általános iskolairól, ahol gyakorlatilag ezen a téren ugyanúgy, mint a rajzórán, testnevelésórán készségfejlesztés folyik, és ismerkedés a területtel. Azt mondani, hogy ne tanuljon az a gyerek szolfézst, olyan, mintha "ne tanuljon rajzot, csak ha pályára készül, még megutálja a képzőművészetet" "Ne tanuljon testnevelés gyerekkorban, csak aki sportolónak készül"

Nem értem a kérdésfölvetést sem. Van laikus zenehallgató, aki csak szereti, van profi zenerajongó és muzsikus, aki szereti is, ismeri is, érti is, s minden bizonnyal van olyan laikus, aki nem szereti, és van olyan profi is, aki műveli, de tulajdonképpen utálja a zenét. Vannak zenék, amiket nem kell érteni ahhoz, hogy szeressük, és van olyan, amelyiket akkor lehet megérteni, ha el is tudod játszani.

Nem sok embert ismerek - azért ismerek ilyent -, aki nem szereti a zenét: mindenesetre aki tanítja, játssza, kutatja, jobb ha szereti is.

Tehát, mi a probléma?

Nem szóltál bele. Az általános iskolai énekóra készségfejlesztés is, és zenetörténet is. Ugyanúgy, ahogy az iskolai rajzóra is készségfejlesztés, és művészettörténet is. Ezeket a készségeket pedig el kell kezdeni fejleszteni már ebben a korban.

Kedves Cisz-moll és Judit! Nem lehet, hogy két dologról beszéltek? - egymás mellett el (beszéltek).

A zene és annak befogadása, élvezete nem függ a szolfézstól. A szolfézstechnika eszköz, mely nagyon sokat segíthet a tudatosságban, meg bizony olykor az eltávolításban is. Nekem hosszú távon segített, de engem sok egyéb is gazdagon motivált abban, hogy a szolfézs segítségemre lehet: irodalom, mozgás, képzőművészet és pódiumi szereplésvágy meg az, hogy zsigerből teljes életre vágyom.

Manapság azt tapasztalom,hogy a gyerekek, az ifjak nagyon vágynak a zenére, de nem azt kapják, hanem a hivatalosnak mondott média által rájuk ontott zajt. de ez régi téma. nem akarok a vitátokba beleavatkozni. (Bocs, csak megtettem.)

14 Erről beszéltem. Megtanultál olvasni. Ahogy olvasni megtanulni 6 éves korban kell kezdeni, úgy ezt is.

Kedves Cisz, a zeneórákon van szolfézs is, mert enélkül nincs zene! De nem szolfézsóra, mint mondtam, hanem komplex zeneóra, zenetörténet, népzene, szolfézs és zeneelmélet együtt. Ezt egy leendő szolfézstanárnak nyugodtan elhiteted. :) Kell tudni a tiszta kvartot, különben hogy a retekben fog valaha is kottát olvasni az a gyerek? Mikor fog tudni kottából elénekelni egy népdalt, fog tudni olvasni? Egyébként mindig rá lesz utalva egy olvasó emberre, ha bármilyen zenét kínkeservvel meg akar tanulni. A közös zenélés örömét vágja tönkre, mikor egy amatőr kórusban mindenki hallás után nagy-nagy keservekkel tanulja meg a szólamát! Készséget fejleszteni meg kiskorban kell. Majd mikor a gyerekeid kottáról tanulnak dalt, és le tudják olvasni a kodályi módszernek köszönhetően, és nem lesz más mankóra szükségük, fogják tudni, hogy mire volt ez jó. Ez olyan, mintha egy irodalmat szerető ember nem tudna olvasni, és mindig más kellene neki a regényt felolvassa, a verset produkálja. Regényt írni, irodalmat csinálni írás és olvasás nélkül nem lehet. Zenét csinálni sem lehet a zene ábécéje nélkül. A többi a tanár személyiségén múlik.

Kedves Judit, tévedsz, az énekórákon bizony van szolfézs is. Nem hiszem, hogy tudni kellene bárkinek, hogy amit hall, az épp tiszta kvart vagy sem, a dallam ugyanis önmagáért beszél... de ez csak az én véleményem. Lehet úgy a zenét szeretni, hogy közben nem tanult valaki szolfézst és a kodályi módszerekkel sem nyaggatták. Menjetek el Szabolcsba, ott pld. az idős asszonyok, akik soha nem tanultak szolfézst, sőt, sokan csak elemibe jártak, gyönyörűen, tisztán énekelnek, átéléssel, muzikalitással. Szívből énekelnek, nem tudatosan... és ez jó. Nem kottáznak, nem szekundot számolgatnak, hanem igazi zenét csinálnak. 

Nincs kifogásom a jó zenetanítás ellen, de hangsúlyozom, a JÓ zenetanítás a lényeg. 



A gyerekeim énekelni szeretnek. Szolmizálni utálnak, és bár felismerik a hangközöket, sőt, hangzatokat, nem igazán látják be, mire jó ez. De tényleg, aki nem akar zenét szerezni, annak nem mindegy, hogy milyen szerkezetű a zene, amit hall? Számomra a legszebb dallamok most is a lelkemre hatnak, és bár sok mindent felismerek, nem érdekel, milyen hangközök, hangnemek stb. vannak benne. Ezek szakmai tudnivalók.



Ha látsz egy szép képet, festményt, lenyűgöz.

Tudni kellene tán mindenkinek, hogy milyen technikával készült, milyen az ecsetvezetés, milyen festéket használtak hozzá????? Ugyan már!

Vagy látsz egy szép blúzt, megveszed, hordod. Mindenkinek tudni kell, hogyan, milyen műveleteken ment keresztül pld. a len, míg blúz lett belőle? 

Tudja az, akinek a szakmája, dolga. persze nem árt érdekességképp tudni, de nem szükséges ahhoz, hogy esztétikai örömöt okozzon.



Nem tudom, átjött-e a mondanivalóm lényege: A zenét lehet úgy szeretni, lehet benne gyönyörködni anélkül, hogy értenénk, mi miért követi egymást, hogyan épül fel a mű. Sőt, néha kifejezetten bosszant, ha szétcincálnak egy művet, és megmondják, hogy ami nekem csodálatos dallam és hangzás volt, az egy szimpla d-moll akkord. Illúzióromboló!

Hadd írjam meg én is, hogy hegedülni taníttattak a szüleim, s akkoriban még heti kétszer egy órában szolfézst is tanultunk. Nem nagyon szerettem, mert a dallamdiktálásoknál, a többszólamú lapról olvasásnál a zongoristák mindig leköröztek (lehet, csak én voltam béna), viszont a gazdag népdalismeretemet, a lapról olvasási készségemet meg még egy csomó mindent a szolfézsnak köszönhetek. Nem vagyok zenész, sem énekes, sem semmiféle zenészkötődésű (szakmailag),de épp tegnap este tanultam meg kottából a Krasznahorka büszke vára c. dalt. Meg nagyon de nagyon szeretek énekelni. ÉS EZ JÓÓÓÓÓÓÓÓ! 

Isten áldja meg a Szüleimet meg a kedves Szolfézstanáromat, ott a régi városkámban!

Tanárfüggő, bizony! Alsós ének-zene tanáraimat nagyon szerettem, aki felsőben volt, őt nagyon nem. Úgy megutáltatta velünk a zenét, hogy valamennyien úgy jöttünk ki 8.-ban az iskolából, hogy "zenét többet az életbe soha" aztán szép lassan visszaszivárgott majdnem mindenki. Az osztály tagjai ma is legalább zeneértő és zeneszerető emberek, komolyzenehallgató közönség. De az alsós tanárunkat mindenki nagy szeretettel emlegeti ma is.

Az iskolai énektanításról már vitatkoztunk egy másik fórumban, de én még mindig azt szeretném tudni, hogy milyen mélységig kell ismernem pl. a Kékszakállú történetét, vagy a Rózsalovagot, vagy Daphnis és Chloét. Arra gondolok, hogy egy bibliai témájú festmény lehet-e érteni anélkül, hogy tudnám ki volt Mózes és miért égett a csipkebokor.

Voltam olyan koncerten, ahol minden néző megkapta a Manon ária szövegét olaszul és magyarul is.

A zenetanítás szerintem igenis tanárfüggő, én hányva(bocs) és sírva mentem Sz.M. óráira, míg a gyerekem és osztálytársai imádták a tanárt, és őt vitték osztálykirándulásra is.