Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
És ez a Rice néni nem 'rizsázik'...
-12-
-hanyadikos vagy kis Hasszán?
-most megyek hatodikba Rice néni!Megyek hatodikba,Rice Néni?
Gyerekek, ha már felsoroljátok a muzsikálni tudó politikusokat, azért már ki ne felejtsétek Torgyán Józsefet, aki anno a Zeneakadémia hegedű tanszékén volt növendék... :)))
Én félek a mosolyától.
engem nem a zongora lepett meg, hanem az, hogy 51 éves...
ivan, a tudatlanok bármit megesznek, csak legyen mellette egy NÉV, ami körüllengi...
Schumann e-moll zongötös? Nem is hallottam róla...
http://www.fn.hu/cikk/00130000/139819/brahmsot_jatszott_koll
egainak_rice.php
Akkor ugrott a vonósnégyes. Összekevertem a Salamon Béla bácsival...
"-Hány éves?
-Harminc leszek! Tessék mondani, nyilas úr, leszek harminc?"
Kedves mindegy,
légy szíves, nézd meg az "Egymásnak címezve" fórumot. :-)
Keves zenebolond: mind egyet értünk, de én csak azt kifogásoltam, hogy ITT LETT HÍR, és nem a bulvárban. Nem értettelek félre, és örülök, hogy magad is úgy véled..., de azon sem bánkódom, hogy te félreértettél. A lényeg az, hogy egyetértünk, mind.
Kiengesztelésül olvasd el a frissen feltett verset!
Na ja, Hitler is addig vót jó, amíg el nem kezdett vérrel fösteni...
Kedves mindegy,
miért ne lehetne ez itt hír? Csak azért, mert jelenidőben van? Félre ne érts, magam is úgy vélem, hogy jobban járt volna az emberiség, ha a zenélni tudó politikusok egy része inkább muzsikus lesz (akár középszerű), ahelyett, hogy a népet boldogítaná. Azonban a jelenség nem új: gondolj VIII. Henrikre, I. Lipótra, Nagy Frigyesre. Sőt, más művészeti ágakban is találni "nagy" népvezetőket: pl. színészet, festészet. (Balett-táncosok és kőfaragók hamarjában nem jutnak eszembe.)
Helmut Schmidt:
http://images-eu.amazon.com/images/P/B000001G6T.03
.LZZZZZZZ.jpg
Kedves moor, zongorán...................................
Clinton saxophonozott, míg a mostani magyar követ Ámerikában az a rock-gitáros Simonyi András, aki inkább maradt volna iithon és szűk körben zenélne. Rice is nagyobb örömet szerezhetne néhány z5-ben való részvételével barátainak, mint jelenlegi ámokfutásával.
Bár a legnagyobb zenész-politikus v. politikus-zenész a híres-hírhedt karmester, akinek egyetlen mozdulatára egy fél világ húzza (illetve 1/2) kánonban, mindent elsöprő lendülettel, hogy a világ másik fele csak megbabonázva figyeli az előadást wwnézőtéren, és az maga a nagy George You-You Bush. Bokor úr egyébként hangszeres zenét is művel: már hallom, hogy hangol - elő fogja adni a "perzsa táncot" a soszty hangszerelte Hovanscsinából.
Az ilyen rájszos hírek a bulvárba valók!
Akkor már inkább Ted Heath karmesterként...
Oan öreg nem vagyok, de Nixont már láttam zongorázni! Helmut Scmidt pedig vonósnégyesekben játszott, de most jusztse tudom, milyen hangszeren.
Goebbels is hegedült, ha jól tudom....
Schumann lesz az... Az ő megrendítő zongoraötöse e-moll, Schuberté A-dúr és Pisztráng.