Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Akkor Gyere rá! Itt az első kérdés a Bartók Rádióban éppen hallható mű kapcsán: Bartók kétzongorás zenekari koncertjének eredetijében hány zenész játszik, és milyen ütőhangszerek szerepelnek a műben?
Ilyen amúgy már van, szerénységem tiltja megnevezni :)
ÉN bizony cikiztem a szeretett Fideliót, mert talán így jobban érzékeli, hogy nem fekete- meg egyéb övekről van szó, hanem a kötelező színvonalról.
"A játék nem csak a fideliósoknak szól." -Írtad, de mer én nem tudni magyar, főkén nyelftanát, eszt nem érti: kinyek másnok szolni, ha nyem a sok-sok fideli jósnak. Talány tán máshol is ugyanaz kérdése kerül a jatékba, így kéccer a rókkáról a bör lenyuzni egyröl?
Különben nem majomkodom tovább, mint te, de magam is gondoltam már ellen-játékra: komoly kérdésekkel több kategóriában, és természetesen komoly nyereményekkel. Dedósoknak dedós kérdés, felnőtteknek nekik való. Én már a Pajtás játékaiban is részt vettem, ismerem azt a színvonalat is, de azóta több minden rám ragadt.
Na jó ez a jobboldali válasz volt.
Baloldalnak: ellenforadalmár
Centrum Pártnak: szelíden ellenlábas
Zöld Pártnak: lábasfejű
Szerintem ellentengernagy.
Kedves Fidelio, fekete-nem fekete, ott kezdődik egy rejtvény, ha Cleo bejelenti, hogy küldött rá megfejtést :)
Dolgozzunk helyettetek?
T. Olvtársak, a játék termék, a megrendelő kívánsága szent.
De régóta tervezünk, és előbb-utóbb meg is valósítunk egy tudásalapú, pontgyűjtős kvízt a Feketeöves Fideliósok számára. Addig is indítsatok egy kvíz topikot, és gyűjtsétek benne a kérdéseket - becsszó felhasználjuk.
Kedves Mindegy, én nem cikiztem a játék készítőjét, csak majomkodtam. A Fideliónak láthatóan mindegy a kérdés, ürügyet keres, hogy valakinek odaadja a jegyet, aki szívesen elmasírozik az eseményre, és a játékkal némi reklámot is csap. Persze jó lenne, ha rendes kérdések lennének. Hogy legalább a játszónak utána kelljen nézni valaminek, és abból is tanuljon. A játék nem csak a fideliósoknak szól.
Már elhatároztam, hogy ezen érdekfeszítő ajánlat után, a Fidelio soros Játékához kapcsolódva, pikírt megjegyzéseket teszek a Játék-kérdés gügyesége, dedóssága okán. Valami hasonló alakult ki a Bartók Rádió Muzsikáló reggelében néhány éve, ami után ujjongva tapsikoltak, hogy hány helyes megfejtés érkezett. Szerencsére most már javult a helyzet.
De visszatérve a Fidelióhoz: mi ebben a játék, a megfejtendő, a fejtörő, a komolyság, méltóan hozzánk: tanulatlan, olvasni nem tudó figurákhoz, akik az elemi iskola 5-6. osztályában is megbuktunk sok mindenből?!
Javasoljunk komoly kérdéseket, amire érdemes válaszolni egy magára valamit adó fidelistának ?
Mivel itt már megjelent néhány ostoba megjegyzés, cikizendő a Játék készítőjét, csak csatlakozni tudok azokhoz: kellene még valami segítség, hogy megfejthessük, felfejthessük a kérdést, és méltán érezzük helyes válaszunkkal, hogy egy komoly komolyzenei magazin olvasói, játékosai, játékszerei vagyunk!
Egyáltalán: ki az a Handel? Volt egy iskolatársam, akit akkor még így hívtak, majd angolból magyarosította a nevét Husztira, de úgy tudom, ő nem szerzett zenét...
A velem egyetértőknek egy kis ajándék, de cserébe súgjanak, mert jáccani és nyerni akarok! Cleo!, segíccs !
Ne törődj vele, Oberon, ő mindig a maximumra hajt. Összevásárol mindenféle jegyeket, és beragasztja egy kockás füzetbe. Ilyen szakszeti szaki mentalitást hozott az előző rendszerből.
Nem szamit, hogy mit csak nyerjek.
Mint a kommunizmusban a gyarak. Otthon minden munkasnal halomban alltak a lopott szerszamok, amit nem csavaroztak le, annak laba kelt. Valamire csak jo lesz...
Oberon, én undorítónak találom a görcsös nyerni akarást. Amikor lehet ezt az egészet könnyeden elegánsan...
Légy szíves, engem ne lázíts!
De várd meg a beadási határidőt: dec. 13, és utána boldogan mehetsz 10-én a koncertre : )
Ha belegondolok, azért vigyázni kell ezzel. Lehet, hogy még így is nyerhetsz.
Jól van, tökfej vagy, nem nyertél. Férfimezzo. Csomagolj, és jöhetsz is haza, mert most már ott se kellesz.
Nyertem?

Egyertelmu. Basszista
Egy kis szövegértés feladat. Ennél merészebbre nem merte ragadtatni magát a Fidelio Handellel kapcsolatban, hátha nem találjátok el a helyes választ. Cleo, te foglalkoztál itt a témával, tied az elsőség. Ha te nyersz, már csak a repülőjegyedet kell fizetned.
Én nem akarom elhalászni a jegyet a most ébredő polgártársak elől, akikben feltámadt a kíváncsiság egy szaftos Handel-anekdotára.
Mondjuk azt nem értem mit akart Amerikában. Innen művész csak menekülni szokott Európába