:) Feót kevésbé ismerem, de pl. egy miséjét meghallgatva nagyon furcsálltam az arányait. A Credo minden zegét-zugát nagy erőkkel reflektorozza körbe, majd a Sanctus és az Agnus Dei épp hogy csak oda volt kenve. Mindamellett bámulatos invenciója van.

És persze, igazad van, teljesen más ez a három szerző... Nagy elemzéseket kellene tennünk. Olyan korban éltek, amelyben a változások irtóztatóan sebesek voltak.

:) Feót kevésbé ismerem, de pl. egy miséjét meghallgatva nagyon furcsálltam az arányait. A Credo minden zegét-zugát nagy erőkkel reflektorozza körbe, majd a Sanctus és az Agnus Dei épp hogy csak oda volt kenve. Mindamellett bámulatos invenciója van.

És persze, igazad van, teljesen más ez a három szerző... Nagy elemzéseket kellene tennünk. Olyan korban éltek, amelyben a változások irtóztatóan sebesek voltak.

Azóta meghallgattam az egészet. Ha nem is játszik annyira az ember érzelmeivel, mint Pergolesi vagy Feo, de azért nagyon jó

én itt találtam:

http://filetram.com/download/mediafire/8825972857/scarlatti-alessandro-il-martirio-di-sant-orsola-comte-rar

Ugyancsak küldhetem a Scarlatti San Filippo Neri-jét is Estevan Velardival, két lemezen

Ha valakit érdekelne az Il martirio di Sant'Orsola, az alanti lemezt skypen át tudom küldeni .rar fájlba tömörítve (zene és borító egyben). Ide nem sikerült feltennem. Skype nevem: burger_misi

Kedves Tomás, milyen a db?

:) Nagyon megtisztelő, köszönöm.

valóban nagyszerű, köszi a tippet! Bár még csak a harmadát hallgattam meg, máris nagyon tetszik. Most is épp ezt hallgatom...

http://www.amazon.com/Alessandro-Scarlatti-Martirio-SantOrsola-Chaise-Dieu/dp/B001VF428Y

A Szt. Orsolya vértanúsága, bár ez is majdnem annyira ritkán hallható, mint a Néri Szt. Fülöpről szóló oratórium (túlzásba esek), igazi remekmű, Alessandro Scarlatti egyházzenei csúcsteljesítményeivel vetekszik. Az igazi ógörög esztétikából sajad, az éthos/pathos mesteri szembeállításából - de nem a GYŐZTES vonásain tükröződik az éthos emelkedettsége, hanem az IGAZ félén, a mártírén, a zsarnok arca torzul el, őt kíséri kirobbanó rézapparátus, övé a pathos, az áldozat a kínhalál pillanataiban is nyugodt és nemes. Jézus befogadó, megindító szavaival zárul a csodálatos oratórium, és ilyenképpen kár volt hozzáilleszteni az asszociációkban mégoly gazdag, gyönyörűséges Et incarnatus estet a Cecília-miséből. Az előadás kitűnő, szép és arányos.

OFF

Bár nincs "ki kicsoda" vagy "bemutatkozás" fórum, a hozzászólások alapján úgy gondolom, nem te vagy a laikus. Nekem semmi (professzionális) közöm a zenéhez, kottát a funkcionális analfabéták szintjén olvasok, furulyán ált. isk. első osztály szintjén rekedtem meg, és még sorolhatnám

Nem tudom, mondhatom-e hogy remek, mert nálam nem indította el az általad jelzett anyagcsere folyamatokat. Hiába, ez teszi a magamforma laikust.:)))

Csakugyan vérpezsdítő ária.

Ondeggiante agitato (A. Scarlatti)

http://www.youtube.com/watch?v=ky6h2Buk4HI

Szép obbligato ária (ha jól emlékszem, így hívják az ilyet)

(0:50-1:00 között beszarás)

Akkor egyáltalán nem lenne véleményem arról, hogy itt hogy énekel. Nem tudnám.

Kedves Tomás, mindkét Giuditta nagy mestermű, de kár is sorolnunk A. Scarlatti egyházzenei telitalálatait... Rengeteg jobbnál jobb, pezsgő, érzelmes, mozgalmas mű. Az a mérce, az a tipikus A. Scarlatti.

De ezek a "húzások" állandóak Scarlattinál: folyton játszik a hallgató elvárásaival, és nagy mókásan fityiszt mutat neki. Nincs a műben semmiféle "minimalizálás". Ez a tipikus Scarlatti-stílus.

Ottoboni egyébként zseniális szövegíró: az ő tollából származik a legnagyszerűbb Judit-oratórium, amit valaha írtak. Összesen három szereplő (Judit, Holofrnész, Dajka), és olyan dramaturgiai húzások, amik egész modern felfogást sejtetnek: a csúcspont (a "Dormi" kezdetű ária) a Dajka (!) áriája:

a szerelmesen pihenő párnak Sámson és Delila történetét meséli el, az altatóária, mint Delila altatója hangzik fel - s ahogy a történetben Sámson, úgy most Holofernész alszik el. Fejnyisszantás.

Megdöbbentő, hogy a kardinális itt két olyan történetet hoz fedésbe, amelyek a Bibliában ellenkező előjellel állnak - nem csoda, hogy Scarlatti ezt a szöveget (is) zseniális zenével szólaltatja meg.

Ezen túl a textus telis-tele van olyan pszichologizáló elemekkel, hogy nincs az a modern drámaíró, aki jobbat eszelne ki. Shakespeare jut az ember eszébe... Valami csoda.

(Velardiék felvétele az oratóriumból elsőrangú! -[ja! és nem összetéveszteni a 3 szólamú Giudittát az ismertebb 5 szólamúval! - utóbbit adták elő Zádoriék McGegannel])

A San Filippo szövege talán nem olyan mestermű, mint a Giudittáé, de rossznak semmiképp nem mondanám: az allegórikus oratóriumok a mai hallgató számára drámaiatlannak tűnnek, holott korántsem azok.

Kár, hogy Frisanit csak erről a lemezről ismered: akkor más lenne a véleményed róla.

Alessandro Scarlatti egyházi zenéjéhez kevés fogható van, a saját korában meg végképp. Most tényleg, Tomás: azokat a gúnyos mozdulatokat hogy értékelted, amikor egy-egy áriát EGYETLEN hegedű egy-egy szimpla húzása kíséri? Nehogy drámai hatást sejtessél, azt Ottoboni textusa kizárja. A. Scarlatti evidens módon "minimalizált", szántszándékkal.

Meg ne sértődj, kedves Tomás - elhirtelenkedtem a bírálatomat, csak a beírásom után láttam, hogy neked nagyon tetszett.

Szerintem a db. nem fogható A. Scarlatti (részben általad is említett) egyházi csúcsteljesítményéhez.

Abban viszont egyetértünk, hogy súlyos felvételtechnikai hiba volt Frisanit a stúdióba hívni.