Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
És ez is nagyon jó!
ALESSANDRO STRADELLA
LO SCHIAVO LIBERATO
Serenata a 4 voci, stumenti e b.c.
Marco Lazzara, Roberta Invernizzi, Silvia Piccollo, Riccardo Ristori, Mario Nuvoli
ALESSANDRO STRADELLA CONSORT
Dir. ESTEVAN VELARDI
ALESSANDRO STRADELLA : Il Barcheggio
(címre kattintva áriát hallotok.)
Serenata
-Valentina Valente : Anfitrite
-MARCO LAZZARA : Proteo
-Giovanni Dagnino : Nettuno
Complesso vocale strumentale
Estevan Vellardi
Nos hát kérem szépen nem hiába ... STRADELLA!!! Oly egyedi, oly szépséges, hogy akár csak a Moro per Amore c. operájára erre sincsenek különösebben szavak. A címben felül egy ária hallható a műből, melyet Valentina Valente tolmácsol. Stradella hangzásvilágát kilóméterekről hallani. Csodálatosak a trombita szólók csembaló kísérettel. Marco Lazzara hangja pedig ezen a felvételen is meseszép. Telt, mégis gyönyörű magasságokban repked. Igazi zene! :))
Való igaz, hogy rövidek az áriák, de MENNYIRE szépségesek! Igazán egyediek a csellóval és csembalóval kísért rec. áriák.
Stradellat eleg sokat eloadnak. Csak hat ez nem az en szazadom :) Ezek az ariak meg nekem rovidek :)) De azert a legjobbak megvannak
Ez sem épp kevés.
Accademia d'amore (1665 Roma PC)
Reggetemi, non posso più (1666? Roma?)
La Circe (1668 Frascati)
O di Cocito oscure deità (1668 Roma PC)
Che nuove, o ragionevoli (1668? Aachen?)
Con meste luci (1668? Roma?)
È dovrò dunque in solitaria stanza (1668?)
Lasciai di Cipro il soglio (1668? Roma?)
Soccorso, aita, ohimè (1668? ?Roma PC)
Chi me l'havesse detto (c.1668 Roma)
Amanti, che credete (1671 Roma T)
Chi mi conoscerà (1671 Roma T)
Dormi, Titone, addio (1671 Roma T)
Fermate, homai (1671 Roma T)
Questo è il giorno prefisso (1671 Roma T)
Sù, sù, si stampino (1671 Roma T)
Il Biante (c.1671 Roma PC)
Aita, numi, aita (1672 Roma T)
O ve', che figurace (1672 Roma T)
Sù, miei fiati canori (1675? Modena?)
Il Damone (1677 Roma)
Il Trespolo tutore (c.1677 Genova)
La forza dell'amor paterno (1678 Genova)
Le gare dell'amor eroico (1679 Genova) [L'Oratio] [rev. Mutio Scevola (Minato)]
La ruina del mondo (1679? Genova?)
Il barcheggio (1681 Genova)
Dal luminoso impero (1681? Modena?)
La rosaura (1688 Roma DP) [?] [lost]
Il moro per amore (1695 Roma Ca) [Flordoro; Rodrigo]
Il Corispero
Doriclea
Che fai, Dorilla mia
Lo schiavo liberato
Az általad említettekből Cleofide csak a Moro per Amore-t ismerem. És még anno letöltöttem kantátáit, amik nagyon jók. Így tehát engem egyházi dolgokban is meggyőzött. Az "apróságok" még jó hogy idézőjelbe kerültek! :)
Szivesen kedves Shíla!
Nekem ezek a kedvenceim:
La Susanna (tobb verzio is elerheto)
Moro per Amore
San Giovanni Battista (Rousset!)
Il Barcheggio
Lo schiavo liberato
De az instrumentalis es egyhazi "aprosagok" (ez talan lekicsinylo volt) is nagyon jok tole!
Kiérdemelt és igen előkelő hely illeti Stradella-t is a zeneirodalomban. Talán emlékeztek még, hogy mennyire el voltam ájulva Moro per Amore c. operájától. Egyszerűen zseniális. Azok a dallamok, azok a zenék és maga az egész lemez. Nagyon jó. Egy pár gondolat Stradella-ról. (1642-1682). Szinte mindenfélét komponált. Operát, oratóriumot, kantátákat, Concerto Grosso-kat. A. Scarlatti előtt alakítja az áriaformát, nagyobb együtteset használ. "Egyike a nagyvonalú, szenvedélyes áriamelodika legegyénibb, legnagyobb hatású mestereinek." Mennyire így van. Sajnos rövid életű volt, mert meggyilkolták. Mit nem mondjak, nagy kár érte. Biztos, hogy rengeteg csodaszép dolgot hagyhatott volna még az utókorra. Mit szólnátok ha összegyűjtenénk műveit és megváltanánk a világot?! :)))