Tudtam, hogy tetszeni fog.:) A riporterek többségének kérdezési kultúrája sincs. Ezek az írások üdítő kivételek.

Mind a két bemásolt interjú tökéletes.

Egyszerűen nem értem, hogy lehetséges, hogy ilyen színvonalú véleményalkotási képesség és az azt indukáló kérdésfelvetések logikai ereje mellett, hogyan létezhet az arcunkba tolakodó középszer.

Kocsis Bartókról.

Pál Tamás Erkelről - érdemes elolvasni.

Reiner, Széll, Ormándy kihagyhatatlan, az ő lemezes jelenlétük ma is nagyon erős.

Ekkora engedményeket azért nem kel tenned.:))

Az operett ezüst korszakát kutató külföldiek számára fogalom még Huszka Jenő, Jacobi Viktor, Zerkowitz Béla, Kacsóh Pongrác, Szirmai Albert is.

Nagyon izgakmasnak tartanék egy filmet, ami azokról szólna, akik a huszadik században a világ legszínvonalasabb zenészei közé tartoztak:

Joachim József, Auer Lipót, Hubay Jenö, Weiner Leo, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Szigeti József, Varga Tibor, Czifra György, Anda Géza, Flesch Károly, Ligeti György, Kurtág György, Fricsay Ferenc, Doráti Antal, Dochnányi Ernö, Solti György, Kocsis Zoltán, Ránky Dezsö, Schiff András, Kálmán Imre, Lehár Ferenc és még sokan mások. Ha valakit ismertek, aki ezekröl a személyiségekröl egy filmet készítene, az nagy siker lenne, ebben biztos vagyok.

Erkelt én sem ajánlanám első körben. Az a benyomásom, hogy nem mindegy, milyen háttérrel komponál valaki valamilyen zenei kultúrkör nyelvén. Liszt és Brahms zenei gyökerei - mély alkati különbözőségük ellenére - közelebb állnak egymáshoz, mint ők a magyar zene mélyebb rétegeihez, ezért a Magyar Rapszódiákat annyira érzem magyarnak, mint a Magyar Táncokat. Csak valamennyire. Egy kicsit így vagyok a német gyökerű Erkellel is, aki szintén nagyon akart valami magyart létrehozni (Erkelné: "Franz, du musst etwas hazafiasch schreiben!"), és ez bizonyos mértékig sikerült is neki. Lechner Ödön is nagyon akart magyar nemzeti építészetet, az eredmény olyasmi, mint a Bánk bán. A magyar kulturális élet egyébként vitán felül rengeteget köszönhet azoknak a nem magyar gyökerű értelmiségieknek, akik a nemzeti kultúrához kötődtek és azt akarták gazdagítani.

De mondhatnám Bizet-t, Debussyt, Ravelt, akik egy sor "spanyol" zenét csináltak, pompás műveket, melyek tkp. francia zenék spanyol kolorittal.

Ugyanakkor Bartók Táncszvitjét - ami szándékai szerint különböző népek zenéire épít - inkább érzem a magyar zenekultúra reprezentáns alkotásának. Bartók ugyanis tényleg eljutott a nemzeti zene mély rétegeiig és ez valahogy meglátszik a nemzetközi ihletésű művein is. A Cantata Profanán is.

"Azért kértem különben segítséget, mert nincs fülem, ahhoz a zenéhez, ami a közönség nagyobb részét vonzza."

Sajnos egyikönk sincs megáldva olyan képességekkel mint Biondi vagy Bartoli. Ha ök találnak valamit egy elporosodott könyvtárban Vivalditól, vagy más olasz zeneszerzötöl, akkor az az ö elöadásukban szenzációnak számit és reprezentálja az olasz kultúrát. A hatás az attól függ, hogy milyen jó a mü. Ha mások is érdemesnek tartják elöadni, akkor az gazdagítja nemcsak az olasz kultúrát, hanem a mi kultúránkat is. Pl. Bajazet Schwetzingenben.

Számomra fontosabb lenne a kérdés, hogy Schwetzingenben miert nem játszák a Bánk Bánt vagy a Hunyadi Lászlót. Ezeket az operákat nem kell felfedezni, mindig is itt voltak.

Igazából nem arra vágysz, hogy ezt megélhesd?:

ERKEL FERENC: BANK BAN, Metropolitan Opera New York, címszerepben: Bank Ban: Vittorio Grigolo, Melinda: Cecilia Bartoli, Petúr: Bryn Terfel, vezényel: Valerij Gergiev

Drusetzky, Werner.

Lehet, hogy hazabeszélek, de nagyon fontosnak tartom ezt a topicot. Mind Joachim, mind vörösbegy reflexiója elgondolkodtató. Tény, hogy szimpatikus személyek ösztökélhetik az ember megismerési vágyát és az is igaz, hogy antipátia esetén az a bizonyos CD a szemétkosárban landol. Esetemben - nem meglepő módon - az utóbbi garantálható.

Azért kértem különben segítséget, mert nincs fülem, ahhoz a zenéhez, ami a közönség nagyobb részét vonzza. Hogy állíthatna össze egy ilyen válogatást egy olyan ember, aki ösztönösen nem tud mit kezdeni a Bánk bánból a bordallal és a "Hazám hazám"-mal vagy a Hunyadi Lászlóból a "Meghalt a cselszövő"-vel, ugyanakkor tudja, hogy ez másoknak potenciális mézesmadzag lenne. Részemről ez teljes sötétben tapogatózás. Nagyon szeretem a magyar kultúrát, de műzenéjének épp a versenyképesnek tűnő romantikus szakaszát nem értem. Nekem az "A csitári hegyek alatt" meg a "Csillagok, csillagok" tetszik, meg persze Bakfark, Istvánffy, Esterházy, Capricornus, Kusser és Hummel. Meg a korábban említett művek pl. a Ligeti Requiem

Bach és a két Haydn származásán még dolgozom. Szerintem van keresnivalónk, mert Londonban a National Gallery-ben Dürer egyik önarcképe az eredeti Ajtósi néven szerepel, "hungarian painter" felírattal. Majd kiesett a szemem, alig bírtam elhagyni a termet. És a fenti szerzők a régi Grove-ban mind magyarok (persze Handel meg angol).

Ha valaki őszintén érdeklődik Cleo iránt - ezt azért nem zárhatjuk ki :)) -  akkor érdekelni fogja az is, hogy honnan szalajtották. Amire motiváltak vagyunk, azzal hajlandók vagyunk foglalkozni. Mindig találhatunk pesszimista verzió is, ami a tettrekészséget visszaveti.:))) Én optimista vagyok.:)) De az érdeklődés nincs magától a kultúra iránt ekkor sem. Lehetne olyan  CD-je is, ami pl. a hazai építészetet, képző- és iparművészetet mutatja be. A munkaszobájába kitehet reprodukciót, a magyar szecessziót megörökítő fotókat, azt ő is szereti stb. Kitehet egy Rubik-kockát. Megnézem én azt, akinek erre egy szava nincs.:)

"Nevezz egy valakit az ismeröseid közül, aki öszintén érdeklödik a kultúrád iránt és ha adnál neki egy CD-t a kiválasztott müvekkel, megváltoztatná a véleményét Magyarországról."

Hat Joachim ebben igazad van, nem tudok ilyet mondani.

OFF Igen, pocsékul gépelek.:))) Betűk maradnak ki, betűket sokszorozok, cserélek, melléütök stb. Sőt, már reflexszinten van, hogy Cleónaík ékezetmentesen írjak. Ha rá gondolok, egyből ékezetmentesre váltok. :))) Külön figyelnem kell arra, hogy ne úgy írjak. De ennek okán egy ideje az ékezetes és ékezetmentes betűket is keverem.:))) A nincs szót nyár óta kizárólag úgy írom le, hogy ninics (most is javítottam:))), a foglalkozik szó második l-jét sose tudom beírni. Dráma.

bocs a kifejezésért. Nem téged tartalak tolakodónak. Az én problémám ebböl a perspektivából, hogy kivülállóként kezeled Magyarországot, holott Magyarország szerves része a komolyzenének.

Jó, hogy gyüjtessz információkat, mert sok mindenki feledésbe merült vagy  nem méltattuk eléggé, mert nem magyar területen alkotott.  De miért külföldieknek? Nevezz egy valakit az ismweröseid közül, aki öszintén érdeklödik a kultúrád iránt és ha adnál neki egy CD-t a kiválasztott müvekkel, megváltoztatná a véleményét Magyarországról.

A másik dolog pedig, hogy aki érdeklödik, az talál sok mindent a neten. Pl. Te sokkal többet tudsz az olasz barokk operáról, mint az olaszok 99 %-a.  

Még mindig nem talált:)))

Hogyne szorulnek kedves Solaris, minden felvetesnek orulok.

Azert gondoltam erre a "tolakodo" megoldasra, mert magamon vettem eszre, hogy mig egy francia, olasz, angol, amerikai filmet ajanlas utan szivesen megnezek, addig egy roman, lengyel sot magyar produkciotol ha nem is berzenkedem, de lekuzdendo fenntartasaim vannak. Ez az erzes, es kognitiv kontrollja, zavar.

Peldaul idegenkedtem gyerekkent a roman irdalomtol, azutan Sadoveanu meggyozott.

Én azért örültem Cleofide felvetésének, mert én is átéltem hasonló élethelyzetet 1980-ban. Az azonban más világ volt, félig-meddig el voltunk zárva mint egzotikum, erre idejön egy dán, és azt kéri tőlem, hogy adjak neki egy reprezentatív összeállítást a magyar komolyzenéről. Akkoriban ennél hatékonyabban nemigen lehetett valakinek rövid idő alatt fogalmat alkotni egy ország zenekultúrájáról. Nagyon örültem a kérésnek.

Őszintén, én Weinert egyáltalán nem venném be ilyesmibe, ezt a srác kérte (volna). Az élmény azonban igen emlékezetes, és azóta is sokszor eszembe jut, akárhányszor külföldiek érdeklődnek a kultúránk iránt. Cleofide nem is igen szorul a mi tanácsunkra, de nekünk érdemes elgondolkodni azon, hogy ha idejön egy pl. irodalomkedvelő, milyen irodalmi műveket ajánlhatnánk neki. Milyen képzőművészeti műveket válogatnánk.

A nyolcvanas években volt itt egy irkutszki kolléga-vendégem, akinek minden kapható Haydn-szimfóniát meg kellett vennem, valamint egy Jónyer-ütőt, mert a fia asztaliteniszező volt. Magyarországról ez érdekelte.

Igen, Latha. Elég vizuális vagyok, ezért mindenféle íráskép kavarog bennem.:)))

A legjobbnak azt tartom, ha valaki maga nyúl a zenéért. Fogj 3 lemezt, tedd oda 5 ember elé, és mond azt, hogy akit érdekel, vehet belőle. A három lemez elkél olyanok között is, akik kézzel-lábbal tiltakoztak volna a tukmálás ellen, és két ember csalódott lesz. Azokat esetleg utóbb megszánhatod a dugipéldányokkal. Könnyűzenerajongók túszul ejtésére bevált.:))) Ha közömbösséget tapasztalsz, akkor meg eleve felesleges lett volna tukmálni. Magadat is megkíméled a visszautasítás keltette csalódástól. 

Nem hiszem, hogy Bartókot nem kell külföldön senkinek bemutatni. Magyarországon is be kell mutatni. Csak a zenebarátok belterjes világában hihetjük azt, hogy minden a legjobb úton van e tekintetben, pedig még ott sincs. Beleértem magamat is, akinek Bartókon még rengeteg felefedeznivalója van.