Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Ha nem a sznobok igénye irányítaná a zenei ipart és csupán arról lenne szó, hogy könnyed hangvételű legyen az a komolyzene, akkor fesztiválokon, operett színházakban Philidor és Grétry habkönnyű opera comique-jai állandóan műsoron lennének, illetve behízelgő dallamvilágukkal egy meghallgatás után hívek százait toboroznák és futótűzként terjedne a hírük.
Elképzelem azonban ismerettségi köröm reakcióját, hogy mit szólnának, ha az Oroszlánszívű Richárd felkerülne a Szabadtéri műsorára. Ki az Grétry? Kongó nézőtér...
27.06.2010
_________
21.00-23.00 RTS-DRS2
André-Ernest-Modeste Grétry: "Andromaque" Tragédie lyrique in 3 Akten
Andromaque: Judith van Wanroij
Hermione: Maria-Riccarda Wesseling
Pyrrhus: Sébastien Guèze
Oreste: Tassis Christoyannis
SWR Vokalensemble Stuttgart
Le Concert Spirituel
Leitung: Hervé Niquet
Schwetzinger SWR Festspiele 2010
(Aufnahme vom 15. Mai 2010 aus dem Rokokotheater)
www.drs.ch/drs2rpg.
'Levelezőlistások' figyelmébe :
már elérhető egy októberben feltámaszott Grétry tragédia az Andromaque. Nem bírtam ki, meg kellett hallgatnom minél előbb. Ez az opera valóban igazán eredeti, teljes zenei ötleteket, képeket mutat meg a hallgatóságnak. Kiváló! Igaz, a stílusa továbbra is jellemzően a francia, leginkább Lully nyomdokai, stílusa hallatszik, de ugyanakkor teljesen olyan, mintha egy egészen új és soha nem hallott stílust és irányzatot hallgatnék. Magas 'hőfokú' , indulatos, expresszív és igen csak elmélyült muzsika. Kiemelkedő helyet kap a kórus is az operában és igen magas színvonalon szólnak. Akár csak a szólisták. Guéze kiváló tenor, rendkívül hatásosan énekel, akár csak a már több felvételről is ismert Karine Deshayes, mint Andromaque. Ő egyszerűen kiváló alakítást nyújt, főleg a második felvonásban fúvósokkal kísért áriában. Előadásmódja egyigazi zenei ékesszólás. Brava! Felesleges is bárkit tovább kiemelni, hisz mindegyik szereplő maradandóan hozzájárult ahhoz, hogy Grétry eme elfelejtett operája méltóan szólaljon meg. Nagyban köszönhető ez természetesen Niquetnek és a Le Concert Spirituelnek. Rendkívüli módon 'elkapták' eme muzsikát és áthatóan hívták életre! Mikor lesz nálunk ilyen ? !
Nem utolsó sorban : az opera rögzítésre került és CD formátumban is meg fog jelenni, valamint a 2010 Schwetzingen Fesztiválon színpadi megvalósítása is véghez lesz víve!
GRÉTRY : Andromaque
tragédie lyrique en trois Actes, livrett : Louis-Guillaume Pitra
-Karine Deshayes - Andromaque (soprano)
-Maria Riccarda Wesseling - Hermione (mezzo-soprano)
-Sébastien Guéze - Pyrrhus (tenor)
-Tassis Christoyannis - Oreste (baritone)
les Chantres du Centre de Musique de Versailles (Olivier
Schneebeli, choir leader)
Le Concert Spirituel
Dir. : Hervé Niquet
Salle Henry Le Boeuf, au Bozar de Bruxelles
19 October 2009
André-Ernest-Modeste GRÉTRY : Guillaume Tell (1791, Paris)
drame mis en musique 3 actes, livrett : Antoine-Marin Lemierre
-Guillaume Tell : Robert Dume
-Madame Tell : Danielle Borst
-Guillaume, le fils de Tell : Johanna Benchu
-Marie, la fille de Tell : Bernadette Deglin
-Guesler : Philippe Huttenlocher
-Fils de Melktal : Hans Peter Graf
Chour de la Radio suisse romande Orchestre de Chambre de Lausanne
Jean-Marie Auberson
live : 1989
Ha adják megint felveszem, de elég gyatra volt! Zene jó, de a többi ....
Ezt a Nagy Pétert nem tudná valaki felvenni?
MEZZO Ma, 22:25
GRÉTRY : Nagy Péter Ifjúsága
Szintén MEZZO TV 2008.03,18 22:25
GRÉTRY : Nagy Péter ifjúsága
Ez egy jó lemez! Kocsiban fenséges! :)

A botoran bátor Steff és egy batárral a barokk-rokokó borok, mi több borkorok...
Nem tudom jó-e a hasonlat, mert nem értek a borokhoz. Az azonban tény, hogy Bach, Vivaldi, Handel, Mozart és Haydn életműve messze nem ad teljes képet a XVIII. századi zenéről. Ebben az értelemben elégtelen indikátorok, hiszen szinte kimarad a teljes francia stílű barokk és klasszicizmus valamint a gáláns-klasszicista opera seria.
C
97 Belegabalyodtam?...
91 - Poirot mester is emiatt szokott megsértődni.
Ajjaj, Steff, ne magyarázkodj, mentegetődz, mert tőled szokatlan módon teljesen belegabalyodsz.:)))))))))))
Cleo, hidd el, Stefftől aztán mérföldekre van minden cinizmus.:)))))) Milyen zenészek a belgák?
(Akarom mondani: a barokknak a húzónevei ők hárman, nem általában a zenei piacnak..)
Nem cinikuskodni akartam én, csak belebújtam valakik bőrébe. Ördögügyvédje-szerűség.

Eszembe jutott egy borpiaci hasonlat. Magyarországon a Gere és a Bock a két kiemelkedő márkanév. Aki alig konyít a borhoz, az is tudja, hogy a Gere meg a Bock az frankó. Borszaküzletek eladói mesélik: általános jelenség, hogy bejön a vevő, és nagyon jó Gerét vagy Bockot akar kétezer alatt. Ezeknek a borászoknak nem véletlenül jó a hírük, de meg kell jegyezni, hogy az alacsonyabb árkategóriában csomó kisebb nevű kollégájuk simán veri őket. Ha portugiesert akarok, akkor pl. Gere eszembe se jut, mert egyszerűen nem jó a portugiesere, és 50%-kal drágább pl. a kiváló Jeklénél.
A zenében is így állhat a dolog. Van a Bach, a Händel meg a Vivaldi: ők a zenei piac Bockjai és Geréi.
Érthető?!
Bocs félbemaradt.
Ugyanis azokban szerintem igen pedáns és megbízható...
Shíla, ne törődj Steffel. Valóban van humora. Az egyetlen zavaró, hogy nem megkérdőjelezhetelen zentörténeti, zneelméleti tudás és múűismeret mellett cinikuskodik. Abban az estben ugyanis a kontraszt miatt elemntárisan vicces lenne. Így viszont meglehetősen öncélú ezeknek a reflexióknak az affektív oldala. Szerintem csak szorítkozz a konkrétumokra
Valaki mondjuk elővehetné az Aspasie c. művét. Kíváncsi volnék rá nagyon. Vajon Mitridate történet, avagy az Athéni államférfival, Pericleszel való, bonyodalmáról szól, hisz Aspasia, hogy finoman fogalmazzak jó nagy szajha volt. Úgy tartják, hogy Pericles halálát követően máris másik férfi karjaiban vígasztalódott.
mert a topic névadója belga volt, nem francia és ezért ők adják elő gyakran...(a liege-i opera)