A tűzről pattant énekesnő gyógyít is
Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Mióta megjelent, szemezek vele, de messzebbre nem jutottam.
Anton Bruckner (1824 - 1896)
IV. szimfónia, Esz-dúr (Haas verzió)
London Symphony Ochestra, Kertész István
BBC Legends CD | ADD Stereo | Rec.: 1964. III. 13 | Live
Nagyszerű előadás, lenyűgöző.
OFF ...... kedves begy
nem tudod kik és milyenköcsög állatok--inf sáv( ezek a sávosok /ÁVÓSOK/
akik folyton.eröszakkal belepofáznak a netezésembe : OFF vége! !?
én nem kérdeztem tölük semmit. akkor mi a francot dumálnak bele ????
Nem találtam tegnap este.
Küldtem neked feladatot, arra az időre, amíg mi alszunk.:)
Benéztem - talán 3 év elteltével - a momusra. Hát masszív szellemi dágvány, az már biztos.
Oszt mié' nem vót jó az a Xerxes, mikó leglább aki nem szeresse a régizenét legalább ee' tudta foglalni magát a rendezéssee'!
Tényleg hányan hallgatják a Bartókot?
Különben ma hallgattam a Classical South Florida-n a statisztikát. A 25 milliós lakosságból, a három év alatt, amióta "classical music back in the air" összesen 9 ezer támogatót sikerült verbuválni. Ennyi azon hivatalos tagok száma, akik az állam egyetlen klasszikus zenei rádióadóját legalább évente 5 dollár erejéig támogatják (persze le lehet írni az adóból és a Facebook alapján szerintem a teljes hallgatóság tag). De tegyük fel 25 ezer ember hallgatja. Ez azt jelenti, hogy 0.1 %. Szerintem a Bartók nem is áll rosszul.
kedves vörösbegy, igyekeznék a kérdésben, de sajnos minden letöltéses gondolatomat lefoglalja, a rapidshare problémája, ezért nem foglalkoztam nagyobb mélységben kérdéssel, akár hiszed akár nem. Természetesen nem rád gondoltam ezzel kapcsolatban, de köszönöm a felajánlásodat. Mint mindig nagyon kedves vagy, elnézést, ha megbántottalak.
kedves Steff, sajnos nem volt még rá időm. Annak is örültünk, hogy két nagyobb könyvesboltot találtunk. Igaz, nem szisztematikusan a neten kerestük, csak úgy találomra. De minden inkább van mint komolyzenei CD bolt. A könyv vásárlás viszont sikeres volt.
Ott milyen a választék klasszikusból, ha bemész egy nagyobb CD-boltba? Vagy még nem voltál?
Ma este Erkelnek adózom, aztán megnézem, mit tehetek érted. Igazt, úgy tűnik, hogy amit az utóbbi időben tettem azt is potyán.
http://www.feszek-muveszklub.hu/pro.htm
Elolvastam mit ír a Grove Respighi-ről. Nem tudtam az életéről és ars poetica-járól semmit, de mondanom sem kell mindent tökéletesen eltaláltam.
Ráadásul felfedeztem további neoreneszáns, neobarokk és neoklasszicista darabot az életművében.
Szégyen, de egy hang sincs tőle a gyűjteményemben (persze Brittentől, Brucknertől sem), sürgősen be kellene szereznem legalább a Három "Régi olasz táncok" szvítet. Eddig hébe-korba talán féltucatszor hallottam belőlük részleteket. Nincs meg valakinek?
Kedves Frodó, mindig számíthatsz Faramír támogatására nem csak zenei ügyekben.
Miért, a Marcia su Roma alá nagyon szépen mutatna.
A legteljesebb mértékben egyetértünk! :)
Nem bírtam ki. Totál hangerőben Respighi. Valami transzbaejtő keveréke az XX. századi hangsúlyokkal eltúlzott barokk ritmikának, a habzó patakokban áradó posztromantikus harmóniáknak, az egy ezredév által kiérlelt, halálos biztonsággal a szívbe hatoló dallamoknak és a raveli kaleidoszkóp hangszerelésnek.
Respighi a régizene fejedelme, ki megidézi a trubadúrok hideg-nyirkos falakon visszaverődő eröteljes férfiasan nyers modális dallamaitól Mozart pikáns zenei humoráig a teljes kort.
Éljen Respighi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A temetésemre a suiteket kérem...
kedves Tomás,Kizárólag miattad, egy kicsit beleástam magamat Bruckner bácsi művészetébe a YouTube-on. Jó persze volt benne része Steffnek és pszínek is. Teljesen igazad van. Mintha Fux tanítvány lett volna, aki semmit nem fogott fel a romantika érzelgősségéből. Nagyon érdekesek ezek a nyers, rezes templomi hangzások. Fux gondolatvilágának új harmóniákkal, dinamikával, hangszereléssel kibővített folytatása. Nagyszerűen steril.Bár meg kell, hogy mondjam, hogy számomra a barokk igazi méltó örököse (Britten variációk egy Purcell témára mellett) Respighi. Még általánosban hallottam a Régi olasz táncokat, ezt a felturbózott, átszellemült és teljesen átlényegült barokkot. Most az első suitet megpróbáltam meghallgati a YouTube-on, de már az első tételnél teljesen libabőrös és hideglelős lettem, és abba kellett hagynom, mert tudtam akkor éjfélig fogok az összes suite-re vadászgatni a Tube-on. Respighi eme műve csodás ékkő a régizene koronáján. Lehetne olyan topicot is indítani, hogy régizenei ihletésű művek későbbi korokból. Érdekes Brahms formailag sokkal inkább követte a barokkot némely művében, de a szellemiségéből nem értett meg semmit.
Anton Bruckner (1824 - 1896)
VIII. szimfónia, c-moll (Ed. R. Haas)
Royal Concertgebouw Orchestra, Bernard Haitink
RCO SACD | DSD Stereo | Rec.: 2005. II. 18, 20 | Live
Wandról és Jochumról ugyanez elmondható, nem?
Én is így látom.