A tűzről pattant énekesnő gyógyít is
Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.
Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
40 - Szegény Schubert! De talán nem jól van fordítva a Monet-mondat: a lényeg az, hogy meg kell találni azt az állapotot, amikor már egyetlen ecsetvonást sem szabad hozzáfesteni a képhez, mert elrontjuk. Azaz, az a tünékeny pillanat (és ezt kell megérezni!) a legfontosabb, ami a még nincs kész, és a már túl van bonyolítva között található. Az impresszionista, plen air festészetre ez tökéletesen igaz. De a többire művészetre is.
Parsi, csak az en szamomra erthetetetlenek a beirasaid, vagy mas sem erti? Tagolatlan, osszefuggestelen tagmondatokat irsz.
vagy lehetne legalább pár tortaszelet dobálózásra,egy lavór viz belebucskáztatásra,egy manó hogy megcsipje a megcsipésre kiszemeltet,



és irgum burgum is lehetne
Illetve:
Igazsag csak egy van, es ebben haladasnak nincs helye.
ennio
[30] 2007.05.19. 19:36
Megismétlem: szerencsére. A jó-rossz zenei meglepetések például egyfajta egyensúlyhiányból, egyensúlymegbomlásból jönnek létre.
Ez egesz egyszeruen nem igaz. Cafolat (ellenpelda), tekintettel a mondat nem igaz voltanak trivialitasara, szuksegtelen. Aki nem erzi annak, az forduljon orvosahoz (300 forint).
Ez a jelenség pedig "tökéletlenségre" enged következtetni: még akkor is, ha később kompenzál az adott mű...olykor pedig végleg abba az irányba húz, amely felé a váratlan fordulat rántotta.
A jelenseg nem igaz, legalabb is nem mindig, sot legtobbszor nem, tehat nem enged semmifele helyes kovetkeztetesre.
A tökéletes műalkotás tehát valószínűleg annyira unalmas lenne, hogy nem lehetne sem jó, sem érdekes.
Ennio? Haho, csak irsz, vagy kozben vegiggondolod? A legnylvanvalobb ellenpelda: debut, aki tokeletes, jo es erdekes.
A közhelyesség kedvéért Bach, Mozart művei egyáltalán nem úgy tökéletesek, mint amilyennek a felszínes szemlélő szeretné látni, sőt éppen a "tökéletlenségek" "szerves" egésszé gyúrása teszi lehetővé, hogy tökéletesnek érezzük a műveik legjavát.
Ez mar valami. Tobb ilyen kvalitasu mondatot.
ennio
[31] 2007.05.19. 19:39
Egy dallam is csak akkor szép és izgalmas, ha egy ponton túl megtörik a "tökéletességet".
Maganvelemeny.
ennio
[32] 2007.05.19. 19:43
Bár maga a hangrendszer sem "tökéletes" sőt önmagában véges is.
Mit ertesz a hangrendszer tokeletlensegen?
Es vegul fekete betukkel: szep napot!
ennio
FIGYELEM: nem kritizaltam hiusagodat illetve nem jelentettem ki hogy a narcisztikussag ne lenne termeszetes egy muveszalkatu (vagy barmilyen mas alkatu) szemely eseteben.
ennio
A régi megoldatlan problémák más korokban is felbukkan(hat)nak, melyek lényegüket tekintve megegeznek korábbi formájukkal, legfeljebb új "köntöst" öltenek magukra.

[13] 2007.05.19. 17:49
Egyrészt azért, mert mindig felmerülnek új megoldandó problémák a művészetben, másrészt pedig azért, mert bizonyos embereknek szinte létszükséglet, hogy megoldják ezeket.
Ez ugy igaz ahogy van. Am ebbol kifolyolag nem kovetkezik hogy a muveszetben felmerult probelmakat megoldok (tehat pl. a kortars muveszek [pl: ö...ööö.....ööö pl.: ööö.... ö.... ennio?]) megoldott problemait (a muveket [pl.: öööö...... ö..... öö öö..... Harmadik elektroakusztikus darab?]) be kellene hogy mutassak (megjelenjen, kinyomtassak stb), hiszen szerzojenek maga a megoldas fontos, utana akar el is egetheti a muvet, tehat ez nem indokolhatja a hozzaszolas irasakor tudatalattitban levo erzest hogy nagyobb kozonsegre vagysz, hogy elismeresre vagysz, mert az pusztan hiusagodbol, narcisztikussagodbol fakad nem pedig muveszi leted elkerulhetetlen szuksegszerusege, minthogy annak hianyat sem teheted felelosse ujabb muvekrol valo, a kozonseghez valo eljutas remenytelensegenek, azt ok-okozati osszefugesse lancolo lemondasahoz vezeto utrol.
[17]2007.05.19. 18:01
Igen. De ez nem indok arra hogy uj muveket alkossunk, tehat nem idevago hozzaszolas.
ennio
[28] 2007.05.19. 19:04
A tökéletes alkotás elképzelhetetlen. Szerencsére.
Tokeletes alkotas letezik. Neve: debut.
ennio

[9] 2007.05.19. 17:40
Ez igaz: szerencsére a Szelekció elsodorja mellőlünk a "felesleget", néha pedig egy időre az értékeset is, tehát nem láthatunk rá az összes műre.
Mi a felesleg? Amit Te nem ertekelsz maradando munek? Ez valoszinuleg mindenkinek mast jelent. Es akkor itt egy kis pszichoanalitika: "a Szelekcio elsodorja mellolunk ... neha egy idore az ertekeset is" - ez a mondat arulkodik, hogy tudatalatt (tehat ha nem ilyen cellal irtad le, gondolhattal arra anelkul hogy a gondolat megfogalmazodott, tudatosult volna benned) a sajat muveidrol beszelsz, amiket ertekesnek itelsz, de tudod, hogy csak egy idore sodorja el az ido, utana majd felfedezik oket (es ami meg ennel is fontosabb: felfedeznek Teged); "tehat nem lathatunk ra az osszes mure" - nak ennio tudalatattijaban levo megfeleloje: "nem veszitek eszre hogy muveim ertekesek", illetve a mondat vegi pont irasakor arra gondolt tudatalattid hogy "es majd meg fogjatok banni, de akkor mar keso lesz". FIGYELEM: se ertekiteletet nem alkottam muveidrol, sem azt nem allitottam hogy helytelen lenne hogy szinte mindig veluk a tudatalattitban irod mondataidat.
Kedves ennio!
Lassuk hat sorra cafolatat beirasaidnak.
ennio
[3] 2007.05.19. 17:25
A műalkotás azért van, hogy legyen és hogy hasson.
debut
A mualkotas azert van, hogy annak promotalasat a hatterbol menedzselo penzugyi szakembereknek hasznot hozzon.
ennio
[7] 2007.05.19. 17:35
Viszont a Világegyetem mindig képes befogadni az újat, hiszen gazdagítja azt. Azt sem hiszem, hogy már minden megfogalmazódott volna a művészetekben: a Végtelent nem lehet véges számú alkotással leírni, csupán érzékeltetni lehet a lehetőségek bőségét. Véleményem szerint mindig lehet újat mondani: ezt bizonyítják a különféle új látásmódok is.
A vilagegyetem egy szemely? Nem ertem az elso mondatot. Ez egy alibi mondat, hogy el tudd kezdeni a hozzaszolast. A vilagegyetem, parazsti esszel elve az osszes dolog barhol egy adott idopillanatban, tehat egy fuggveny amely az idotol fugg es a vilagmindenseget adja vissza egy adott t idopillanatban. Ez tehat azt is jelenti hogy a vilagegyetembe mar beletartozik az "uj" is, tehat nem kell befogadnia (egyebkent is ez mit jelent? Pl. ha irok egy konyvet de azt a vilagegyetem "nem fogadja be" akkor egesz egyszeruen miutan befejeztem eltunik az iroasztalomrol?) semmit es nincs is ertelme a "befogad" igenek itt, hiszen a vilagegyetem nem rendelkezik onallo ertelemmel, es a vecebe kerulo dolgokat ugyanugy magaba foglalja mint Lermontov muveit. Masodik mondat cafolata: ad 1. feltetelezed hogy a megfogalmazhato dolgok vegtelenek, ami nem bizonyitott, ad 2. egy vegtelen parameterrel rendelkezo dolgot le lehet konkretan es egyertelmuen irni veges szamu dologgal. Harmadik mondat cafolata: szerinted a kulonfele uj latasmodok azt bizonyitjak hogy mindig lehet ujat mondani? Szerintem kulonfee latoszogbol ugyanaz a dolog, lenyeget tekintve ugyanaz.
"A tökéletes alkotás elképzelhetetlen"-és mégis hányszor nekifutsz!

---szerencsére!
[28] 2007.05.19. 19:04
A tökéletes alkotás elképzelhetetlen. Szerencsére.
ennio
[30] 2007.05.19. 19:36
Megismétlem: szerencsére. A jó-rossz zenei meglepetések például egyfajta egyensúlyhiányból, egyensúlymegbomlásból jönnek létre. Ez a jelenség pedig "tökéletlenségre" enged következtetni: még akkor is, ha később kompenzál az adott mű...olykor pedig végleg abba az irányba húz, amely felé a váratlan fordulat rántotta. A tökéletes műalkotás tehát valószínűleg annyira unalmas lenne, hogy nem lehetne sem jó, sem érdekes.
ennio
[31] 2007.05.19. 19:39
Egy dallam is csak akkor szép és izgalmas, ha egy ponton túl megtörik a "tökéletességet".
ennio
[32] 2007.05.19. 19:43
Bár maga a hangrendszer sem "tökéletes" sőt önmagában véges is.
Miért, nem?
ennio
[3] 2007.05.19. 17:25
A műalkotás azért van, hogy legyen és hogy hasson.
ennio
[7] 2007.05.19. 17:35
Viszont a Világegyetem mindig képes befogadni az újat, hiszen gazdagítja azt. Azt sem hiszem, hogy már minden megfogalmazódott volna a művészetekben: a Végtelent nem lehet véges számú alkotással leírni, csupán érzékeltetni lehet a lehetőségek bőségét. Véleményem szerint mindig lehet újat mondani: ezt bizonyítják a különféle új látásmódok is.
[9] 2007.05.19. 17:40
Ez igaz: szerencsére a Szelekció elsodorja mellőlünk a "felesleget", néha pedig egy időre az értékeset is, tehát nem láthatunk rá az összes műre.
ennio
[13] 2007.05.19. 17:49
Egyrészt azért, mert mindig felmerülnek új megoldandó problémák a művészetben, másrészt pedig azért, mert bizonyos embereknek szinte létszükséglet, hogy megoldják ezeket.
[17]2007.05.19. 18:01
Kedves Debut, egy kis szemelvény:
Miért, nem?
[38] első feléhez: eleinte én is azt hittem, hogy rólam van szó(a nickemről elnevezett topikban ez sokszor igaz is!), de már az első itteni válaszom sem rólam szólt, legfeljebb tükrözi a zenéről általam elképzelteket. Ám jóval általánosabb jelenségekről írtam, sőt kifejezetten MÁS zeneszerzőkön keresztül mutattam be a saját habitusomtól jelentősen eltérő zeneszerzői megközelítésmódokat.
Egyben azonban nem értünk egyet: véleményem szerint igenis lehet értelme az új művek megszületésének, ám nyilvánvalóan nem mindegyiknek. Valószínűleg válaszút előtt áll az európai művészet: vagy méltóztatik túlélni, vagy szép csendben kimúlik. Ez utóbbinak lehetünk "most" szem-, és fültanúi, ám én hiszek a csodákban.
Ez lemaradt:
[38] Jó fej vagy, Debut!
2 Mi végre alkotott Scöhberg, mikor ott volt már a teljes előtte lévő zenetörténet, hogy hasson? Mégis az a 7 perc, a Varsói túlélő ha csak 2 embert talál el százból, már volt értelme. Mert azt előtte senki meg nem írta, és azt megírni olyan zene kellett, ami felráz és üt.
Tudta ezt szegény Schubert és Rimbaud is
/pedig nem olvasták Monet-t.
Zenére is irodalomra is igaz az a nagyon bölcs mondás, amit én a Monetnek tulajdonítva ismerek:
Mi a jó kép titka? Időben kell abbahagyni a festést!
1-36
Ennio, Te vegig magadrol beszelsz. 1-36-ig az egyik legnaivabb parbeszedet olvashattam felnott emberektol, amiben klj mint ovis visszakerdezgetett a bolcs ennio mestertol aki a vilagegyetemrol (szigoruan kisbetuvel), a jo (na jo, zsenialis) muvek (muvei) nem mainstreamba valo bekerulesenek veszelyerol (fedezzen mar fel valaki, az istenit!), stb. beszelt.
Az uj muveknek nincs ertelme, ahogyan ennek a topiknak sincs. Mara mar felgyulemlett annyi mualkotas hogy ha tobb evtizedig romboljuk is marad meg munka boven.
Az alkotás szelekció is. Az alkotó földolgozza ismereteit és újragyúrja; a régi hangközök, sőt teljes hangulatok új helyre kerülnek a sorban, új hatások (! -> Poe) keletkeznek. Az emberek megbíznak bizonyos művészekben („lángoszlopokban”), akiknél a megfelelő szelekciót (illetve egyáltalán a megfelelő érzéseket, karaktereket és hatásokat) találják meg, így elkerülik a saját fáradságos szelekciót is, persze meg kell találni a megfelelő közvetítőket mind előadókban mind alkotókban.
Egy koncert maga is lehet alkotás, amikor az előadó összeválogatja a műveket valami (lehetőleg) nemes elgondolás alapján.