Tiszteletre méltó életrajz, minden műszakira ráférne egy ilyen elő- és párhuzamos élet!

Akárkivel voltam a házban, el voltunk bűvölve: messziről szemlélve, majd közelről nézve is lenyűgöző az apró részletekig, kivéve a már említett és néha zavaró klimazajt, ill. a bizonyos helyekről nem kellően élvezhető hangzást, és az alábbiakat.

Néhány apró megjegyzés: már februárban is felcsendült a zene az épületben, hisz remek próbakoncerten voltunk februárban.

A toilette-ekre műszaki normák vonatkoznak, de azért illene tudni, milyen arányban mennek nők és férfiak egy épületbe, mert botrányos, ami ott is történik a szünetekben. Én férfi vagyok, de volt hogy egy férfi-WC bejáratát egy ijedt nő állta el, mert a barátnőjének sürgős dolgokhoz támadt "kedve" (ez nem a MŰPÁ-ban, hanem a Bartók Emlékházban volt).

Ami viszont fontos: a remek Zoboki-csapat megtervezte a házat, kellő számú földszinti és emeleti (loggia) ajtóval, de ezeket, főleg az emeletieket nem mindig nyitják ki. A nézelődni vagy főleg cigarettázni vágyók egyetlen ajtón juthatnak csak ki a loggiára, majd annak túlsó felére a cigerettafüstöt fújók (fujj!!) közt vergődhetnek el a keskenysége miatt, vissza ugyanúgy, ami nagyon snassz, és megengedhetetlen. Zoboki biztosan nem így gondolta: normális esetben a 4 ajtóval szemben állnának meg az emberek, és nem kellene esetleg a 3 zárva tartottat végigpróbálni, hogy valaki kijusson az épületből. Ez a probléma is 5, azaz öt éves, így érdekes lenne tudni, miért nem tesznek róla (én már többször szóvá tettem, mint műszaki).

Voltam többször dohányossal koncerten, megértem őket.

A főbejárat mögötti rész átalakítása viszont remekül sikerült: információ, jegyárusítás, 2. CD-bolt.

A hostessek pedig csinosak, kedvesek, műveltek, öröm rájuk nézni :-)

Kemény vagy, Rózsavirág, egyben hölgy: a mellékhelyiségekben a nőknek kell sorban állniuk, a férfiaknak nem. Ez valami furcsa hímsovinizmus, a világon mindenütt így tervezik a WC-ket.

Én nem osztom ezeket az aggályokat, zsírdús anakondatestem simán elfér a ruhatárban, a finomságokat messziről is kiveszem öregedő fülkagylóimmal, de az tény, hogy egyes pontokon túl hangosan sziszeg a légkondicionáló.

A MŰPA valóban momumentális épület.      Boldog születésnapot

Jó, hogy van, bár én csak egy porszemnek érzem benne magam. A 15, 16 17 18 sorban valóban hallani is szoktam a műsort. Sajnos most a 22. sorban van bérletem és ot csak a zajt hallom. A halk, finom zenét már nem. Az emeletekre csak az menjen akinek nincs tériszonya. Ha oldalra ül, akkor csak külön-külön élvezheti a hangszereket. A zenekar együtt szólása nem élvezhető.

A közönség allergiásan köhög, mert az légkondiból vagy por, vagy hideg, vagy ételszag jön.

A mellékhelyiségekben hosszasan kell sorbanállni, de a helyiségben nincs elég hely.

A ruhatárban nincs elég hely, a személyzet levegő nélküli "pincehelységben" rabszolga munkát végez.

Szellemes, hogy a Prae-ben "Én egy barokk figura vagyok" címen jelenik meg interjú! :)

Zoboki Gábor kivételes műveltségű, széles látókörű, egyben közvetlen, barátságos személyiség - és a tehetségéről még nem is beszéltem.

Kedves solaris, első soraid az interjú készítőjére is szóról szóra igazak... és remélhetőleg esetében is szerencsés fordulatot vettek az események

Hányszor hallottam én is azt a kérdést, hogy 'nem bántad meg, hogy nem zenei pályára mentél?'. Bizonyára Zoboki Gábor sem az interjúban hallotta ezt először. Egyetlen (számomra ismeretlen) hölgy mondta az ZAK irodájában, amikor bejelentettem, hogy a sikeres felvételi után mégsem zeneszerzésre iratkozom be, hanem az egyetemre, hogy bizonyára jól döntöttem, de higgyem el, hogy ezután bármivel foglalkozom, amögött valamilyen módon ott lesz a zenei tudás és habitus. Ez azóta sokszor eszembe jutott. A MÜPA-nak az a szerencséje, hogy a feladat és a legalkalmasabb megoldója egymásra talált és a tervező szakmai tudása mögött stabil háttér volt a zenész tudása és inspirációja. Ritka szerencsés választás. Sok boldog szülinapot!!