Persze, hogy nem, azt nem is mondtam.:) Csak hogy már az Írásnál maradjunk, a Bölcsesség könyvében áll, hogy: mindennek megvan az ideje.

Tehát ideje az istentiszteletnek, és ideje a koncertnek. Ma egy lenyűgöző koncerten voltam, ismét egy templomban. Mise után Mozart: Requiem. Természetesen részt vettem a misén, és utána koncerten. Nem tudom, ki mit szólt volna, ha a "lacrymosa" után mondjuk elkezdi a pap az átváltoztatást, áldoztat egyet, és utána folytatódik a mű. Nem oda való, de mondhatnám: "hogy kerül a csizma az asztalra"?

Nem volt az károdra... :)

Ritkán fordul elő, hogy egy koncerten unatkozom, de itt a felénél már erősen indultam volna haza... Jobb lett volna, ha a református testvérek nem keverik a koncertet az istentisztelettel, ahogy ez most történt. A kettő az egyben jó lehet samponként, de ez nem az az eset. Hogy miért pont ezek a művek hangzottak el (semmi vonal az ég egy világon), miért egész más sorrendben, mint a koncert műsorában hirdetve volt, miért vágták ketté a gamba szonátát, és miért maradt ki a műsorból a prelúdium, na arra sem találtam semmi magyarázatot. Magam hívő ember vagyok, de még engem is bosszantott a koncert megszakítása amolyan igazi, veretes református prédikációval, majd ugyanez az agyonbeszélés a végén, és a közös  miatyánk. Mi van, ha egy ateista megy be, csupán a barokk zene kedvéért? Ha valamit koncertnek hirdetnek meg, hogy nem gondolnak erre? Az akusztika is okozott némi bosszúságot: az egyébként igazán kiváló énekes mélyebb hangjait elnyomta a kíséret, ez az akusztika nem a legalkalmasabb ilyen koncertekre. Mindenezek a bosszúságok bizony összességében erősebbnek bizonyultak a zenészek munkájánál, amiből bizony az akusztika erősen levett. Részemről a "kelenföldi barokk esték" letudva.