...és sajnos nem mindig jön össze. A meg nem valósult tervekről nem szoktunk tudni. Ritka kivétel volt Solti György és Szabó István tervezett Kékszakállú-filmje. Mondhatják, hogy ami nincs, az nem is hiányzik, de ez esetben a fél zenevilág megalapozott vágyakozását húzta keresztül a váratlan halál.

Végre egy cikk,ahol Fáy nem vág oda egy művésznek se.

1,

a,a nagy bölények kora lejár... 

b,valóban elképesztő,amikor teljesen hétköznapi módon valaki megemlíti,hogy pl. "három év múva, május ötödikén és hetedikén  Glasgow - ban éneklem Siegfriedet."

A kérdés jó, várnánk rá valami jó választ is. Kik azok jelenleg, akik után olyasmit érezhetünk, mint Richter halálakor, hogy "van-e élet Richter után?". Rosztropovics nemcsak fenomén volt, hanem egy kis darab történelem is, ezért nehéz lesz bárkit hozzá hasonlítani.  Nem vagyok igazán dzsessz-fogyasztó, de amit Oscar Peterson művelt az szájtátva bámultam,  ilyet sem ismerek az élők között.  Sok mai sztár fölényes virtuozitása nem párosul olyan elmélyültséggel, mint a régieknél. Nem a sztárság intézménye sekélyesíti-e el a zenélés első vonalát? Az évekre előre betáblázott művésznaptárak. Richter megengedhette magának azt, hogy akkor álljon elő egy koncert ötletével, amikor kész volt vele és ilyenkor néha a rendőrségnek kellett megfékezni a percek-órák alatt összecsődült tömeget (konkrét eset ...).

Most komolyan: vannak még nagy bölények?