Ebben teljesen igazad van.

Pigor magyar mondatában az én szerintem nagyon kell, most az eredetit hagyjuk.

Annyiban tévedsz, amennyiben az általam rosszul fordított themselves a helyén van és hangsúlyos, a szembeállítást a myself fejezné ki. Különben a versben szereplő "I" csak egy szimpla névmás, amit a magyarban elhagyhatunk. A nem is akármilyen műfordító egyébként el is hagyta.

Ízlelgessed, de jó volna, ha valaki feltenné a teljes magyar fordítást!

(Szerintem nem fölösleges az én, sőt inkább elhagyhatatlan, mert így érvényesül a szembeállítás.)

A végét visszahallgattam, így fordította Rónay: "de már hiszem azt, hogy kezdem ismerni őket."

A tied is jó lenne, de az én a végén fölösleges, mert a magyarban egyértelmű az előzmény alapján.

Az  eredetiben sincs különösebb szerepe, de ott nyelvtanilag helyes.

De volt.  És nem csak az utolsó koncerten...

Nem volt ráadás?

Ez tenyleg jo volt, en mondom

A helyes fordítás valami ilyesmi:

"Nem gondolom, hogy az előadók ismerik önmagukat, de úgy vélem, én már kezdem megismerni őket."

Bogányi. A "maratont" nem hallottam, tehát nem nyilatkozhatok róla, de ezeket a produkciókat mindig elég öncélúaknak tartottam (lásd pl. Beethoven-maraton). Kizárt dolog, hogy akár az előadó, akár a hallgató képes legyen hosszú órákon át egyformán koncentrálni a zenére. Ezeknek a performanszoknak tényleg csak reklám értéke van. Bár ha néhány embert meghódít a komolyzenének, akkor viszont már megérte a fáradságot.

Az első 6 szót tekintve - nem, mert azt magam fordítottam le-ki-be-fel-át, de a többi a műfordítóé. Ha megvan neked a kötet, írd be, mert most a Hangtárból kéne visszahallgatnom a kiemelttekkel együtt az egészet.

De, hogy tetszett Bogányi Chopin-hangja?

"Nem hiszem, hogy az előadókat megismerhetem, de most már kezdem ismerni őket."

Biztos, hogy ez a helyes fordítás?

"Részvétem! " vagy: "Hajrá Bogányi!" esetleg: "Kitartás! Még öt óra."

Ilyen, és ehhez hasonló gratulációkat, bíztatásokat tudnék csak mondani. Szánalmas, hogy manapság egy ilyen súlyú, ilyen kvalitású előadóművész erre kényszerül. Mások meg lemennek az aluljáróba. nem kellene idáig süllyedni. Sajnálom őket...

Amit te Kosztolányi két sorával tömören fejeztél ki, azt én csak hosszan tudom, de a lényeg ugyanaz.

Minden szavam az elismerésé, azzal a sok jelenlévővel és rádió mellettivel együtt, akiktől csak jót hallottam a sorozatról. Magam végül otthon élveztem az esemény jó részét /rossz része nem volt :-)/.

A szem- és egyben fültanúk is el voltak ragadtatva - gratulálunk. Mindent egységesen magas színvonalú bogányis értelmezésben kaptunk. Persze: én nem győztem az egészet...

Mit is mondott - a biztosan nem valós történet szerint - a Marathonból Athénba futva érkező hős? Győztünk!

Mit mondhatott Bogányi ezen emberfeletti teljesítmény után? Győztem! Erővel és figyelemmel, és remélem, értékelték és élvezték a sok-sok már talán ismert vagy éppen ismeretlen zongoraművet a profi, félprofi és amatőr hallgatók, a közönség. Igyekeztem, hogy odaérjek a célhoz, a h-moll szonáta utolsó tételéhez, bár ott sem hajráztam, csak betartottam a szerző presto, non tanto előírását. A ráadásokról most nem essék szó.

Az említett marathoni legendával szemben viszont volt egy valós, és sokkal nagyobb teljesítmény ahhoz a csatához kapcsolódva: a megelőző futás, amikor az egyébként szintén vérprofi Pheidippidész egészen Spártáig futott segítségért. Két nap alatt tette meg a közel 240 km-es távot, amit aztán a vállalkozó utódok rendszeresen megismételnek kb. 36 óra alatt, persze szünetek nélkül. Bogányi vállalkozását tehát inkább ehhez hasonlítanám, hozzátéve, hogy teljesítménye egyedülálló. Szupermaratoni, mint mondják a futók!

A ~ 240 km alatt kb. 320.000 futólépést tehet meg egy eleinte friss, majd fáradt futó, és ennek érzékeltetésére - Bogányi iránti tiszteletből - néhány statisztikai adat az eseményhez:

A 210 mű kb. 15 órányi tömény zene, aminek egyes /gyöngy/szemeit természetesen nem egyforma tempóban szólaltatják meg az előadók, így a statisztikai becslés +/- 20 %-os nagyságával számolva lehetségesek a különbségek, egyes szélsőségek elhagyásával.

Nemcsak az egyes zenei csokrok sorrendjére kellett figyeljen, hanem a karakterváltások zenei megformálására is, nem beszélve a töménytelen hang egymásutániságának hiánytalan visszaadására :-)

Töménytelen hang!? Hány is lehetett? Kb. annyi, mint a Pheidippidész futólépése, tehát 320.000, pontosan 326.128, számoljon utánam, aki nem hiszi :-))

A darabok hosszáról: a legrövidebb talán a 28-as etüdsorozat 10. darabja, a cisz-moll, az alig fél percével, míg a leghoszabb nyilván a 4-tételes h-moll szonáta közel 28 percben, amelynek első tételénél csak a közel 14 perces Asz-dúr Fantázia hosszabb. Fantasztikus szélsőségek: időben, tempóban, hangulatban!

Előbb meghallgattam a már említett utolsó tétel néhány felvételét: többségük alig 5 perces /kivéve Katsaris közel 6,5 perces unalmas előadásával/, és természetesen érzékelve az egyes előadók eltérő megfogalmazását, így másnaposan sem tudom azt mondani, hogy este hiányérzetem lett volna, és miért nem Argerichet vagy Gouldot stb. hallgattam. Bogányi tételeleji agitatója, zakatolása szinte sugallta: közelítsünk Chopinhez, aki egyedülálló zeneköltő volt, keressük életünk különböző hangulatához változatos műveiből a hasonlókat, szeressük még inkább ezt az örökké szerethető szerzőt.

Bogányit is, a közvetítőt, aki szerényen fogadta a záró tapsokat, mert talán már elfáradt! Remek volt!!!

Káprázatos volt! Nem hittem volna, hogy ezt végig lehet hallgatni - közepes előadásban meg egyenesen kibírhatatlan lett volna, de ÍGY: csodálatos nagy élmény!! Talán újra kell gondolni azt a kérdést, hogy ki is az a Bogányi Gergely.

Nem jutok szóhoz...

"Szóval bevallom néked, megtörötten

földig hajoltam, s mindezt megköszöntem."

Az előbbi Walt/er/ Whitman /1819-1892/-vers magyar címe: Az engem körülvevő muzsika

A két napja minket körülvevő Chopin-muzsika valóban élvezetes még a második nap közepén is. Nyilván nem hallgatható meg az egész sorozat töretlen figyelemmel, de ez az éppen /maratoni/ futó darab /valamelyik etüd/ is nagyon elmélyülten előadott szép zene.

A szünetben Szabó Sándor mondott verseket, amelyek közül az egyik zenés költeményt beírom eredetiben, mert a magyar fordítását nem találom.

That Music Always Around Me

THAT music always round me, unceasing, unbeginning -- yet long untaught

I did not hear;

But now the chorus I hear, and am elated;

A tenor, strong, ascending, with power and health, with glad notes of

day-break I hear,

A soprano, at intervals, sailing buoyantly over the tops of immense

waves,

A transparent bass, shuddering lusciously under and through the

universe,

The triumphant tutti -- the funeral wailings, with sweet flutes and

violins - -all these I fill myself with;

I hear not the volumes of sound merely -- I am moved by the exquisite

meanings,

I listen to the different voices winding in and out, striving,

contending with fiery vehemence to excel each other in emotion;

I do not think the performers know themselves -- but now I think I

begin to know them.

/Walt Whitman/

Az utolsó két sor Bogányira is vonatkozhat: "Nem hiszem, hogy az előadókat megismerhetem, de most már kezdem ismerni őket."

Most meg Baráti Kristóffal beszélgetett. Bolla Milán. Bogányi és Baráti már kamaráztak idén Gödöllőn. :-)

Akár a Bartók Rádió közvetítését hallgatva is gyönyörködhetünk ezekben a csodálatos remekművekben. Bizonyára a helyszínen még nagyobb hatással van az emberre a FAZIOLI hangja. Az a teljesítmény, amire ezen a hétvégén képes Bogányi Gergely, egyedülálló és rendkívüli! A csodálatos művek ilyen szintű tudása előtt mélyen meg kell hajolni ! Amikor a mennyiségi teljesítmény ilyen minőséggel társul - igazi lángelme van jelen. Ezzel - is - beírta a nevét a legnagyobb zongoraművészek láthatatlan albumába.

Szeretettel gratulálok az eddigi sikeres koncertekhez, a páratlan sorozathoz!

Sok szellemi és lelkierőt kívánok a koncertsorozat végéig!!!!!

Elindult a maratoni, egyelőre csak egyetlen indulóval, és valahol a táv hatodánál tarthat az önmagával versenyző. Egyelőre a Bartók Rádióból hallgatom, és ha nem adja föl a maratonista, holnap reggel a helyszínen is megpróbálom. Nagyon szeretem Chopint, és úgy érzem magam, mint akit egy cukrászdában azzal biztatnak, egyen annyit a sok finomságból, süteménykölteményből, amennyit csak akar, fizetni nem kell érte. De mivel nem régóta hallgatom, egyelőre bírom, hiszen csak néhány francia-krémest, nem is rémest kostóltam meg.

Annyira persze nem értek a zongorához, hogy ne tessék, amit hallok. Ne tessék csodálkozni! Kellemes ez a kora délután, a többiről pedig már leírtam a véleményem. Csodálom viszont a játékost, hogy mindezt fejből tudja, és nem úgy mint a maratoni futók, akiknek csak a lábaikat kell felváltva emelgetni és jó helyre tenni, nehogy megbotoljanak. Ellenőrízni meg úgysem tudom, üt-e mellé, kihagy-e ütemeket stb.

Összehasonlításul: sok szavalatot hallgattam, amikor nagy művészek sorokat, versszakokat hagytak ki egy-egy hosszabb műből, keverték a sorrendet, és senki sem vette észre - talán rajtam kívül.

Persze a zene az más, és bizonyára nagyon kis hibaszázalékkal játszik Bogányi, amit élvezünk!

Én is. A sokat akaró gazza madár jut róla eszembe.