Lehet, hogy Bogányi idővel play-backkelni fog, amikor a kezdettől fogva hallgatók már szundikálnak, és az ő súlyzóktól is ellankadt keze és meggémberedett újjai nem bírják a tempót. Ekkor jöhet az op. 57-es, amelynek ezen felvételén Hélène Grimaud is szinte félálomban játszik, ahogy illik is.

Hallottatok már nagy művészt play backkelni koncerten? Borzasztó és kölcsönösen megalázó, és ezt persze csak viccből hoztam BG-vel kapcsolatba.

Eszembe jut nagy maratoni futóversenyekről, persze még a doppingmentes érában, hogy amikor a riporter megkérdi a tagjait már csak vonszoló, a célszalagot szinte ájultan, önkívületben átszakító győztest: mit érez a különleges győzelem után?, a válasz röviden csa ennyi kellett volna legyen: hányingert!

Kedves Cleo, az kétségtelen, hogy a produkció emberfeletti embert fog elénk állítani. Nem vitás. De ez nem zeneművészi cél in sich.

Kedves Mindegy!

Már szóbahoztuk itt a Fidelión, hogy a honeckeri érában SZOCIALIZÁLTÁK, átírták a szöveget, mégpedig egy híres udvari szerzővel íratták át. Maga a darab iszonytató gyorsasággal íródott, nem kell mögötte Beethoven kiérlelt strkturális eszmerendszerét kutatnunk. Óriási felvillanás, tele nagy gyönyörűségekkel.

Vagy bárkit, Beethovent is.

Csak olyan összkiadással érdemes kacérkodni, amelyikben az összeállítás mögött is van értelmes, értékes koncepció. De még ott is csak óvatosan...

Kedves fpetya, a lélek kész, de a test erőtlen. Mivel teljes képtelenség egy ilyen maraton végét is ugyanazzal a szükséges átéléssel eljátszani és meghallgatni, mint az elejét, az effélék, legyen szó akár Chopinről, akár Beethovenről, merényletek nem is annyira a magukat önkéntesnek képzelő nézők, hanem maguk a szerzők ellen. Karinthy talán nem is tudta, mennyire "be fog jönni" legjobb műve (Cirkusz).

Sportból.

Bár imádom Chopin-t és BG-t is, első hallásra nekem is furcsának tűnt ez a Chopin-maraton. Most már azokkal értek egyet, akik többletet gondolnak abból kapni, hogy BG a maga elmélyült és igazán Chopin-ra termett előadás- és gondolkodásmódjával hagyja a Chopin életmű darabjait egymásra hatni, valami közöset ebből kihozni. Nekünk, hallgatóknak is ez lehet ennek a maratonnak az uniqális élménye.

Van egy másik, gyakorlatias szempont is, amit én, önző vidéki örömmel használok ki: egy tíz előadásból álló ciklusra aligha tudnék időt és pénzt szakítani, de ez aligha lehetett BG szempontjai között.

Még valami: szívesen venném meg  a koncert felvételt CD-n, remélem, erre lehetőség lesz.

Ma reggel láttam a plakátot az Andrássy-n. Elgondolkodtam, hogy eddig bármit vettem gyűjteményes "összkiadásban", max. 15 %-át hallgattam utána.  Nagyon kevés kivétel van.

Mi értelme van Chopint szakmányban játszani...?

Így valóban egyet kell, hogy értsek veled.

De akkor hol marad a virágdobálás és a felállva tapsolás és minden egyéb érzelmi sorja?

Mondjuk én hozászoktam, az én zenémmel, hogy nincs elsodró hevület a közönség soraiban, de kérdem, hogy a repertoár 90%-át kitevő romantikus műveknél működne-e ez a távolságtartó szolgáltatói viszony. Pl. Kiszin úr koncertjét nem felállva tapsolás kísérte volna, hanem mondjuk 1000 ember orkánszerű, helyeslő hümmögése (mint csőrepedés elhárítása után).

Kedves Cleo, nekünk, akik épp a szűkös hangversenytermi repertoár miatt óbégatunk, nem kell az előadókat "túlsajnálnunk". Az ember a kenyeréért próbáljon hivatástudattal dolgozni, ha villanyszerelő, ha idegenvezető, ha ügyfélszolgálaton ül, ha tanár, ha művész. Ez a befektetés nemcsak a művész erejét veszi ki, hanem mindenkiét, a tiédet és az enyémet is. Egyenrangúságról én sem beszéltem, és a káposztafej is stimmel.

Jaj, kedves vörösbegy. A jó tanuló szigorlata sem a vizsgáztatóról szól. Lássuk be az előadóművészeknek sok kompromisszumot kell kötniük, bizonyos darabokat unáson túl játszaniuk, miattunk. Nem ismernek bennünket, káposztafejnek látnak és megvetnek (szükséges rosszat jelentő alsóbbrendű hordalékként). Ebben a fásultságban engedtessék meg nekik, hogy most mi alkalmazkodjunk. Szerintem csak akkor lenne egyenrangúságot biztosító a művészi látásmód, ha mondjuk lumbágó kínozta/meglopott/házat építeni szándékozó zongorista adna elő zenekedvelő ortopédusoknak/védőügyvédeknek/építészmérnököknek.

Kedves Cleo, fő vonalakban teljesen igazad van. Egy szerző műveinek seregszemléje tanulságos. Csak éppen a lankadó figyelemmel követett maraton egy ponton túl képtelen elvégezni azokat a szellemi műveleteket, amikre célzol, és az előadó képtelen abban a tisztaságban tolmácsolni felismeréseit, ahogy a hallgatóság tudomására szeretne hozni. Régen nem egyszer végigültem nap nap után néhány Liszt-Bartók Zongoreversenyt, és rendkívül élveztem a kötelező darabok előadásának változatosságát. Más lett volna, ha próbára teszik a teherbírásomat, és egy nap reggeltől estig lezavarták volna az egészet.

Az egyébként nem lenne rossz a Fideliótól, ha időnként meghirdetne egy-egy művészvendéget, akivel a fórumosok adott órában a neten beszélgethetnének.

A művésztársadalom a színpadról szereti, ha szereti a közönségét, onnan kimunkált imázsa rokonszenvesen sugárzik, aztán a műsor végén nagy részüknél a fények kívül-belül kialszanak, és épp úgy a tyúkszemedre lépnek és elküldenek az anyádba, mint bárki más. Döntően szeszélyes, rigolyás, hisztis, túlérzékeny, hiú, autisztikus stb.(ezekből az erényekből legalább tetszőleges három) félig gyereklelkű népség, csak egy jó játék fejében ezt hajlandók vagyunk újra és újra boldogan megbocsátani nekik.:)))) Mi is persze elég gyarlók vagyunk, csak hát pódium nélkül.:))))

Az említett Beethoven-Karfantázia szövegét az 1780 és 1846 között élt Christoph Johann Anton Kuffner írta:

Schmeichelnd hold und lieblich klingen

Unsers Lebens Harmonien,

Und dem Schönheitssinn entschwingen

Blumen sich, die ewig blühn.

Fried und Freude gleiten freundlich,

Wie der Wellen Wechselspiel.

Was sich drängte rauh und feindlich,

ordnet sich zu Hochgefühl.

Wenn der Töne Zauber walten

Und des Wortes Weihe spricht,

Muß sich Herrliches gestalten,

Nacht und Stürme werden Licht.

Äuß're Ruhe, inn're Wonne

Herrschen für den Glücklichen,

Doch der Künste Frühlingssonne

Läßt aus Leiden Licht entstehn.

Großes, das ins Herz gedrungen,

Blüht dann neu und schön empor,

Hat ein Geist sich aufgeschwungen,

Hallt ihm stets ein Geisterchor.

Nehmt denn hin, ihr schönen Seelen,

Froh die Gaben schöner Kunst!

Wenn sich Lieb' und Kraft vermählen,

Lohnt dem Menschen Götter Gunst.

Érdemes meghallgatni, mert gyönyörű!  Idén március 8-án már szóba hoztam ezt a Zeneköltészet témában, ahol elérhető egy hangfelvétele is /4660. hsz., hivatkozva egy sokkal régebbire, mert az ismétlés sosem árt/.

Ez egy másik /Barenboimmal és a berliniekkel/ felvétel, amit ugyancsak 3 részletben lehet elérni shimjm jóvoltából.

Kedves mindegy ez is egy szempont, de én a magam példájából kiindulva elmondhatom, hogy ahogy új művet tanultam meg másképp játszottam az előzőt is. És szigorlati látásmódom is más volt, mint demonstrációs és kollokviumi szemléletem. Ez teljesen érthető egyéni különbség. Nem tudom, a művész úr, hogy érzi.

Nem egészen jól látod a kérdést, mert a nagy összefoglaló irodalmi műveket sem kell egyvégtében elolvasni, sőt!, és ahogy említettem, nagyon furcsa egy sokszínű költő különböző korban és így nagyon is eltérő helyzetekben megírt műveinek folyamatos előadása /szavalás, felolvasás/  és meghallgatása. A költők általában kötetekbe sorolják a költeményeiket, és ezek összeállítása is tudatos, és sokszor nagyon is elkülönülnek egymástól.

De maradva Chopinnél: miért nem tartott ő félmaratoni, majd hosszabb és végül maratoni hangversenyeket az addigi összes művéből, vagy Beethoven a mai füllel is hosszúnak tűnő kettős bemutató példájára, miért nem vállalt hasonlót.  1808. december 22-én az V. és a VI. szimfónia mellett-után bemutatták a IX. szimfónia előfutárának tekinthető Kórusfantáziát, de néhány egyéb, rövidebb-hosszabb művét is előadták: a C-dúr mise Glória és Sanctus tételét, a IV. zongoraversenyt és az Ah, perfido kezdetű szoprán áriát kamarazenekarral kísérve; mindez együtt kb. 155 perc /, és valószínűleg már az is nagyon megterhelt mindenkit, de a zenetörténetbe azért különös napként került be az esemény a Theater an der Wien helyszínnel. Milyen lenne  egy Wagner-maraton?!

Maradok tehát a véleményemnél, hogy ennek sok értelme nincs, és magam is csak a maraton első kilométereibe fogok beszállni hallgatóként, és nem a hangok ilyetén versenyének utolsó órájában.

A maratoni futóversenyeken néhol külön tusolási lehetőség, táplálékfelvételi hely van, ahogy Bogányinak is vannak normális életfunkciói, amiket nem szabad eltusolni, visszatartani!

Ámbár lehet, hogy csak a rekordok könyvébe akar bekerülni a szervezőkkel együtt?

Elrettentésül egy rekord: a leghosszabb templomi orgonálás 2163 perc volt, amihez képest a kb. 14 és fél órányi zongorázás két napra elosztva nem is olyan sok/k/  :-)

kedves cleofide, a fidelio mint locus importantissimus exclusivus interjút fog közölni BG-vel a motivációkról, de a végsőkig húzzuk a közönség érdeklődését, és a hátralévő 10 napra is tartalékolunk puskaport.

Sajnalatos, persze, hogy a Fidelio mint locus non gratus, nem szerepel a profik visszajelzesi helyei kozott. Erdekes lenne tudni a motivaciokrol...

Gondoljatok el milyen kaprazatos associaciktol zsonghat az a fo amiben minden darab benne van, hogyan csiszolodnak egymashoz a muvek, mint kavicsok a hegyi patakban. Ilyen marathonokra szukseg van, mint a hibaktol hemzsego nagy osszefoglalo irodalmi muvekre is.

Szerintem szükség van az ilyen marathoni koncertekre. Különösen az előadó szempontjából, de az értő hallgató (Chopin-hez egyáltalán nem értek, teljesen süket vagyok ezért nem is mennék) is sokat profitálhat belőle. Ez akkora különbség, mint az egyedi demonstrációkhoz képest nyert plusz a nagy záró szigorlatok esetén. Minőségi ugrás, ami egyes darabok előadására is kivetülő pluszt ad. És ezt Bachnál, Rameau-nál, Scarlattinál hallanám. Ez a konceptualitás olyan többlet, aminek semmi köze a magamutogatáshoz. Ehhez minden nagy előadónak joga van, bár nem vagyok benne biztos, hogy mindegyik tökéletesen ki tudja aknázni ennek lehetőségét. Bár a koncertekbe csoportosítás itt erre utal.

Kár, hogy Chopin-süket vagyok

Egy soron lévő Fidelio-Játék kérdésére: Végigülné a Chopin-maratont? a válaszom IGEN, mert én ülve is tudok aludni, sőt állva is :-)

Különben: máskor is szóba került az egyes zeneművek hossza, mint hallgatót, zenészt próbáló jellemző: egyesek a csodálatos és végig élvezhető Schubert  7. vagy másként  9. szimfóniát, mások Bach h-moll miséjét, Wagner majdnem összes operáját tartják túl hosszúnak, de ezek mind egy műfajon belüli ismert hosszúságú alkotások, de az összes Chopin-zongoradarab olyan lenne mint mondjuk a költészet poétájának, Petőfinek az összes, tehát a korai gyengébb verseit is magába foglaló versének hasonló megszólaltatása egy előadóval. Erről jut eszembe Galkó Balázsék József Attila estje pár éve a Fesztivál Színházban, de előtte, majd idén is valóban az összes közel 600-at elmondta, ill. felolvasta Márta István kiséretével,  kb. 14 óra alatt: ember legyen a talpán, ill. a s....n, pardon, a fenekén, akinek az ilyen elsőrangú élvezet.

Bogányinak mi az élvezet?

Na ja. Scarlattin még aludni is más.

Kedves mindegy, igazad van. Nem kellene ez a kitartó önsanyargatás. Legalább egymás mellé kerülnének a Chopin-játékosok.