Kedves Moor, ez jó olvasmány volt. Kösz.:)

"Már nem emlékszem pontosan, mikor - mostanában mindent elfelejtek -, de 1832-es megismerkedésünk után többször is meséltem Lisztnek az én utolsó varsói koncertemről, ami a zajongó kadétok miatt cárellenes tüntetésbe torkollott; egyesek később azt állították, a francia expedícióban való részvétel ellen tiltakozó katonaiskolások az én, a koncerten is játszott zongorafantáziám dallamait fütyörészve fegyverezték le az ellenálló őrséget a novemberi 29-i felkelés reggelén,... amiből Liszt csak azt akarta kihallani, hogy nem elég jókezű zongoristának lenni, még a legjobbkezűnek lenni sem elég... én elég lámpalázas típus voltam, vagyok... de csodálatos módon mindhárom 1830-as varsói koncertemen tökéletes magabiztosság vett rajtam erőt... Sohasem értettem igazán, hogy miért nem volt nyoma azokon az estéken semmi indiszponáltságnak, mi vezette a kezemet, úgy játszottam, ahogy sem addig, sem aztán soha. Liszt, ahányszor ez szóba került  - ezt tudom -, mindig arról faggatott, hogy az a sejtelem adott-e természetfeletti erőt, hogy Lengyelországot valami nagy veszedelem fenyegeti... éreztem-e, hogy ott, akkor én voltam a lengyelek apostola? Nem tudtam neki igennel felelni. Később támadtak közöttünk, lengyelek között ilyen hamis próféták, az egyikben én is nagyon akartam hinni... de ez már Párizsban volt, kicsit később, nem Varsóban. Rémlik, hogy D'Agoult grófnő mutatott nekem egy levelet, 1838 márciusában-áprilisában, amit Liszttől kapott, és amiből én azt olvastam ki, hogy Liszt megtalálta a maga "lengyeleit" -  a magyarokat... valami rémséges árvíz volt 38 telén, Pestet januárban és márciusban is kiöntötte a Duna, a tavaszi jegesárban pedig összedőltek az első áradáskor átázott és a jégtől megroggyant lakóházak. Sokan meghaltak. Liszt a híreket hallva teljesen magán kívül volt... azt hiszem akkor jött rá, hogy ő magyar... mellékes volt a jótékonyság, nem azért tartotta a bécsi segélykoncertjeit. Persze szép pénzt kalapozott össze. És talán nem is azt akarta, különben kiváló színészi képességei voltak, hogy a szenvedéstől megrendült embert alakíthassa, és ne csak a zongoravirtuózt... olyan akart lenni, amilyennek engem képzelt, amilyen 1830. október 11-én voltam talán. Akkor egy pár hétig gyűlölte az individualista művészt, a magyarok feletti isteni végítélettel szembe szállni igyekvő, a természetfeletti erőkkel viaskodó művész akart lenni, olyan művész, akibe egy nemzet lelke költözött... Liszt hitt az ilyen dolgokban, akarta, hogy ő is átélje azt a pillanatot... én nem hittem benne, de tudtam, hogy velem megtörtént. Hogy Liszttel megtörtént-e Bécsben, nem tudom. Látják - maguk egyébként magyarok? -, azt sem tudom, hogy van-e Lengyelország, vagy van-e még Magyarország? Én 49 októberében meghaltam. Nem tudom, mitől volt mindez, talán én jobban féltem Miklós cártól, mint Liszt az árvíztől." (Frédéric Chopin sejtelmes suttogásai egy spiritiszta szeánszon)

Most látom, hogy ki a cikkíró :) Elnézést, hogy eddig nem a nevén emlegettem.

Szellemes!

Ugyanakkor sajnálom, hogy a tökéletesen "képben levő" cikkíró nem írt a barátság megszakadásának valódi körülményeiről (okot nem mondok, mert az valóban mélyebb).

Szellemes!

Ugyanakkor sajnálom, hogy a tökéletesen "képben levő" cikkíró nem írt a barátság megszakadásának valódi körülményeiről (okot nem mondok, mert az valóban mélyebb).