BÉLSZÍN, naná, hogy bélszín, csak gyengébb helyeken hát-. Freudi elszólás...

A remek ismertetésbe kénytelen vagyok egy kruciális ponton belekötni.

A tournedos -val kapcsolatba kell a pontatlanságot kiigazítanom.

Rossini egy hajóúton vett részt, és mikor megéhezve a pincérhez fordult, az vörös füllel szabadkozott, hogy már semmi sincs a konyhán. -Mi az, hogy semmi? -kérdezte Rossini. -Egy konyha soha nem üres. -Várjon, maestro -szólt a pincér, utánanézek.
És lőn, közölte a lesújtó eredményt: sajnos valóban nincs semmi -egy kis darab bélszín (NEM HÁTSZÍN), egy szarvasgomba, egy darabka libamáj, barnamártás a lábas alján, babsaláta, amit a szakács meghagyott a saját ebédjéből. Megy egy darab sercli. -Így együtt kérem, mondta Rossini. A pincér térült-fordult, nyilván akkor is fertályórákat kellett várni, majd az utolsó pillanatban a tálat belezuttyantotta a folyóba (talán romlott volt valamelyik komponens és nem akartak botrányt, de lehet, hogy csak "amint a fedélzeten járkáltunk fel-alá, úgy tűnt, Gloster megbotlik, s engem, ki feltartottam őt, belök a tornyosuló tengeri habokba", azaz, esetünkben, egyszerűen a tál csak úgy kicsúszott). Rossini sírva fakadt. És mint a bűnbánó ember könnyei Schumann oratóriumában, ezek a könnyek megteremtettek valami értéket. Egy ételfajtát jelesül, amit a maestro életében soha nem ízlelt.

KAPCSOLATBAN.