Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Semmi baj a lemezzel es eloadojaval.Csak gratulalni lehet ezert, DE mi a francert kell ilyen cimmel illetni egy lemezt ? Nyilvan feltunest akart kelteni.Nem igy kell szerintem.Ezt hagyjuk meg a xaveroknak, edwiknek.
Én nem értem , hogy miért kell ilyen címet adni a lemeznek. Nem is szoktak címeket adni a lemezeknek kivéve a künnyűzenében, de ettől függetlenül örülnünk kell Józsi sikerének, amit megérdemel, a sok igazságtalanság után...
Rólam már leírták,hogy B.Józsi barátja vagyok,ami egyébként teljesen igaz és,hogy így nem lehet erröl a lemezröl beszélgetni!Kár hogy eddig a lemezröl semmi szó nem esett,kivéve azt,hogy miért az a címe ami...Remélem azért páran még ismerik rajtam kívül,Ivan is azt írta,hogy ismeri,de mindettöl függetlenül,azért lehetne gratulálni is neki nem?Mert azért az nagy dolog amit saját erejéböl elért!
Az a rossz,aki rosszat gondol.
Jött egy kérdés,hogy miért "hungaricum" a neve.A cigányság az eléggé sajátságosan magyar,vagy tévedek?
Miért kell állandóan óbégatni,ha az ember leírja azt,hogy "kisebbség",vagy a másikat,amit nem írok le,mert rögtön antiszemita lennék???Egy rossz szót sem szóltam Baloghra,és a lemezre sem,csak válaszoltam a kérdésre,hogy szerintem,miért.Egyébként is jó véleményem van róla.
Tőled több értelmező késséget vártam.
készség
ivan, a kisebbseg kiemelese miatt...
ezt nem szabad felroni senkinek :(
vagy tevednek, hogy nem vagy optimista a magyar zongorazas kozeljovojet tekintve?
mira!Neked káprázott a szemed??Nem értem ezt mire írtad.Mi is a bajod,miért szólítottál meg abban a mondatban engem is?
A témacím helyesen így hangoznék:
Díjnyertes hazai magyar hungarikum.
ezen a forumon csak rokonok es baratok beszelgetnek es ez igy is van rendjen
Kedves Ivan es Biga,
mindketten szuperpesszimistak vagytok :(
szerintem egy mai magyar fiatal muvesz mar annak is orulhet, ha a rokonai meg a baratai kiallnak mellette
ezt tudom csak nektek is kivanni:
ha koncerteztek, lemezt csinaltok, mittudomenmicsinaltok...
minidg legyen legalabb egy rokon vagy barat, aki kiall ertetek, akar itt, akar mashol, mert irigyetek ugyis lesz eleg
Kicsit megkésve, de annál határozottabban: szeretném elhatárolni magam a "kissebségezőktől". És minden más, homályos, összekacsintós/-mosolygós zavaros utalásoktól, félre-, és belemagyarázásoktól.
A Hungaricummal kapcsolatban pusztán arra akartam utalni, hogy az szerintem olyan ritkaság, ami Mo-ra, vagy a magyarokra jellemző, tehát nem annyira Liszt, mint inkább mondjuk Istvánffy (bár már ő is lassan ismert lesz). Szóval jellemzően egyedi (lásd még: Unicum, halasi csipke, Tokaji stb.) - zenére lefordítva akár mai kortárs zene, vagy elfeledett, kevéssé ismert szerző.
És mivel a zongoristát nem ismerem, koncertjét nem láttam, felvételét nem hallottam, valamint, mert veszélyes vizekre lehet tévedni, én meg (sajnos!) nem tudok vízen járni, ezen topicot a jövőre nézve hanyagolnám...
Sajnálom, ha félreérthető voltam.
Rokoni és baráti körrel nem érdemes erröl beszélgetni
Valóban, ebben igazad van! Örülök, hogy Te (is)természetesnek veszed :)
T.Csigabiga!
Igen van saját dedikált példányom és nagyon büszke vagyok rá!A lemezt pedig nem saját pézböl,hanem felkérésre készítette!
Kedves Fortissima!
A szorgalmat tévedsz,nem kell említened,hiszen ez az egyik legfontosabb tényező,mellyel mindenkinek rendelkeznie kell az előadóművészetben(is).
Tehát természetes velejáró.
T. Korum,
Mégegyszer: nem irtam kritikát-nem is fogok.
Józsikát pedig régóta ismerem, pontosan tudom, kiröl van szó.
Nyilván van saját példányod a lemezböl :)
T.Csigabiga!
Azért még mindig azt mondom,hogy hallgasd meg a lemezt!Utána lehet beszélni a lemezröl,meg az elöadóról!Amíg nem tudod miröl írsz véleményt,addig ennek nem sok értelme van!
Kedves Korum!
Őszinte örömömre szolgál, hogy Így (is) társaloghatok Veled!
Hozzászólásodat annyiban kívánom kiegészíteni, hogy nemcsak a "célszemély" tehetségét, hanem kitartó szorgalmát is meg kellene említeni. Azzal ugyanis sokan még előbbre vinnénk, ha lenne ilyen a tarsolyunkban. További szép estét-délutánt, 16-án megyünk:)
lehet egy lemezröl (elöadásrol) úgy beszélni hogy az elöadóról nem ejtünk szót ? Nem hiszem...
T.Csigabiga!
Meg sem próbálom felvenni a versenyt B.Józseffel,mert pontosan tudom,hogy hogyan zongorázik!Azt,hogy versenyeken mit ért el az tényleg tény,de ha jóltudom,akkor pont az idei utrechti versenyen volt más magyar is ,kicsit szervezettebb,jobban ismert háttérrel még ennyire sem jutott!Erröl csak ennyit!
Nemnem... Balog Józsefnek hívják! :)