Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Hugo, benned nagy a bizodalmam, hogy akinek olyan irasai vannak, mint neked, nem hagyod veszendobe menni ezt a topicot. Ugye nem? Vagy ez is a pletyka szinthez tartozik nalad s a tobbi ertelmes egyednel, akik ide irnak? Ezert ignoraljatok?
alighanem arra, hogy ok nemesen muzsikaltak, bar a lelkuk...
na en ehhez nem merek hozzaszolni
Leó bácsi, ne is légy ünneprontó, minden családban vannak olyan... dolgok... melyxekről nem beszélünk, még akkor sem, ha mindenki tudja
most egyébként nem értettem, mire reagáltál, de ezt atalán annak köszönhető, hogy répg nem voltam számítógép közelében cs HUGICÁTOK
Nem akarok ünneprontó lenni, de soroljam az ellenpéldákat. Vegyük pl. a náci zenészek sorát Schwarzkopftól Giesekingig...
hm... nem tudom ki mondta, valahol fel van irva nekem, szegyenlem, mert igen hires zongoratanar volt, ugy hiszem orosz
azt sem tudom, hogy van pontosan, de valami ilyesmi (ha valaki beirna az eredeti verziot - magyarul persze- annak megkoszonnem)
valami ilyesmi a tartalma:
Csak nemeslelku ember muzsikalhat nemesen (ehelyett vami olyan szo van, ami azt fejezi ki, hogy valosagosan, igazi melyseggel), hiszen a muveszet az egyeniseg cselekedete.
mira, én nem tudok ilyen szépeket, de kérek még! komolyan!
most ennyire gusztustalannak talaltatok a forditasomat, vagy nincs semmi, amit erdemesnek tartanatok megosztani masokkal es nem humoros elsosorban?
ivan, bocs, neked teljesen igazad van. mikor ezt talaltam, annyira megorultem neki, hogy eszembe se jutott nem magyarul van... megegyszer bocsanat es akkor most egy forditas hozza, de ne varjatok valami koltoiseget tolem, mert azt a reszet sajna nem tom visszaadni:(
"legboldogabb pillanatainkban kellene leginspiraltabbaknak lennunk -gondolom olyan megelegedest(itt:oromet) okozna ezen pillanatok egyiket kikristalyositani egyszer, mikor valamely gyonyoru kifejezoero (eredetileg csak:valamely gyonyoru kifejezes idejen ) birtokaban vagyunk - de nem hiszem, hogy ez gyakori- ugy gondolom, hogy az inspiracio -a muveszetekben- egyfajta enyhulest ado dolognak (megnyugtatasnak, megvigasztalasnak) tunik a szomorusag vagy maganyossag oraiban es azok a legboldogabb pillanatok akkor kerulnek kifejezesre, mikor mar csak emlekek es ketszeresen is ertekesse valva azaltal, hogy elmultak."
Elnezest kerek megegyszer. Ezentul csak magyarul irok. Bocsika a bena forditasert.
irjatok, annyi ilyen van
Remélem ,hogy egyszer majd finnül,észtül,s akár latinul is olvashatunk majd ilyeneket:)Akkor nem csak azok esnek ki,akik angolul nem tudnak:)
Persze én akkor sem fogok kiesni:)
Anekdotas topic mar van. Oda irjuk a humoros torteneteket. Jojjenek ide a tanulsagosak es szepek, amiknek olvasasakor "egy hosszu pillanatta tomorul az orokkevalosag." (plagizaltam, majd parafrazealtam a kontextusnak megfeleloen...:)))
"...inspiration ought to come fullest at one’s happiest moments – I think it would be so satisfying to crystallize one of those moments at the time in some beautiful expression – but I don’t believe it’s often done – I think inspiration – in art – seems to be almost a consolation in hours of sadness or loneliness & that most happy moments are put into expression after they have been memories & made doubly precious because they are gone."
/Harmony Twichell, 1908/