Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Illene ebben a témában a címhez igazodni!
Istenem
Ölelj meg engem, Isten,
már föl akarom adni
az örök ellenállást,
már meg akarok halni.
Köszvényben és közönyben
nagyon sokáig éltem
bődítő tisztességben
és tarkószenvedésben.
Vadász vadásznak vadra
figyelő úr-cselédje
voltam, miközben kaptak
engem is puskavégre.
A füvön így rohantam,
az erdőn így szaladtam,
kapkodtam lábam, ám de
a hitet megtartottam.
Valahol meg kell állni,
valahol meg kell halni,
valami könnyű réten
akarok elfakadni.
Az izmaim a télben
mint jéghúrok feszülnek,
úgy néznek a szemembe,
ahogy a menekültek.
Nem félek a haláltól.
Megállok vele szemben.
De amikor lesújt rám,
Isten, ölelj meg engem.
/Gyurkovics Tibor/
106 :csak barátkozni akartak
m, n
de látom feleslegesen
107 : nálunk nincs kereszt, református vagyok
Na vigyázz, unicornis. Hamarosan te is célkeresztben leszel.
tann-
légy szíves, maradj a "sajátjaidban". Ott a kutya se piszkál. Egyebütt pedig fejezd be, szépen kérlek.
Jutka, Jutka
mi a fenének hergeled magad, amikor söt a nap,és iszom a sört,,
te mondodo hogy ismersz engem ? egy frászt
hagd már abba a megbántott özgidácska szerepét
minek hoztad vissza Tibi bácsit,
már egy órája vakarodzok vele, hogy hogy a fenébe tudjam megcsinálni, hogy csak a párbeszédek topik legyen kinn
a mini katalógust is meg Tibi bácsit is -nagy nehezen- átpakoltam a Párbeszédekbe, mi a fenének hoztad ki
vedd már észre, hogy csak marhulok !
mi a francnak hergeled magad ? inkább gyere segiteni, hogy rá tudjam véglegesen kötni a tibi bácsi topikot is, meg a mini topikot
egy nicknév semmire sem kötelez, ugyhogy vedd észre a viccet, meg a kabarétnemszabad mindent halálosan komolyan venni
Így Steff, lásd, van, akit ha maga érdekében figyelmeztetsz valamire, ami a múltban történt, azzal, hogy megint az fog, támadással reagál az óvó szándékra. De nem baj, így derül ki, ki az, aki barát, és ki az, akinek addig vagy jó, amíg úgy szólsz, ahogy neki tetszik.
TAnn magának csinálja, meg fogja látni maga magának, miről beszéltem. De gondolkodni rajta akkor sem fog. Már fenyegetőzésről beszél, mert figyelmeztettem valamire. PEdig igen tudja, hogy igazam van. De egyszerűbb a homokba dugott fej, és inkább egy barát elvesztése, és megtámadása.
Csalódtam benned, Tann.
megmagyarázom
tegnap-ugye- letámadtak, hogy már meginnnt topikot nyitok, és hogy "azonnal hagyjam abba mégmielött meggyözödtek volna, hogy mi az
tették ezt, miközben az égegyadta világon SEMMI KÖZÜK hogy hány topikom van,erre van a moderátr,és nem egy fórumtárs, aki fenyegetödzik,és azonnal megjelenik,és megtorpedózza, ha akarok valamit
én csak igy hivtam fel "finoman az un "barátaim " figyelmét, hogy amit a mini katalógussal végeztekn ellenem, meg a topik ellen, az pofátlansás, és
mivel van/volz másik topikom, igy hivtam fel a figyelmet rá, hogy oknélküli pofátlanság történt
amig néztem az anyagot nagyon sok olyan topikot láttam, ahhol 1-2 hozzászólás van
én ezzel finoman céloztam rá, hogy a "barátaim" a tegnapi cécót ugy tudják helyrehozni, hogy az egész :mini katalógust átlinkelik a helyére, oda, ahhol tegnap pofátlanul megakadályozták megcsinálni
makacs ember vagyok, és igaz, hogy másik topikomban
de összeállitottamezt az anyagot
ugyhogy ha az ellenem foganatositott pofátlanságot jóvá akarják tenni, ha a mini-katalogust visszalinkelik a helyére !!!!
Arra azért kíváncsi vagyok, mi értelme van a Gyurkovics-topikban témakatalógust nyitni.
Hát
egyenlöre elkészültem a munkával, félre akartak lökni, de én mégis megcsináltam.használjátok egészséggel
viszont a tegnap feszitott topic-háboru /Nab,Judit/ szeeretném a párbeszédek topicban egy szavazást :
erre az anyagra indokolt lett volna e a "mini katalogus" topic vagy nem
és arra is szavazzunk, hogy ennek a topiknak az eltipráása,
célszerüség volt, avagy rosszindulat
kérem. hogy ebbe a topikba továbbra se irjunk, hátha még kérni fogják a fojtatást
TANN
TIBI BÁCSI:
köszönöm, hogy eröt adtál, hogy a kesztyüt ne vegyem föl. hanem félrerúgjam....
VERDI hsz :100
www.fidelio.hu/forumtema.asp?id=379
WEBER hsz :38
www.fidelio.hu/forumtema.asp?id=1191
SCHUBERT HSZ:374
www.fidelio.hu/forumtema.asp?id=667
"EZREK SZIMFÓNIÁJA/Mahler Hsz:21
www.fidelio.hu/forumtema.asp?id=3065
BRAHMS HSZ: 249
www.fidelio.hu/forumtema.asp?id=863
Beethoven összes szimfóniája HSZ :119
www.fidelio.hu/forumtema.asp?id=696
Albinoni HSZ :72
www.fidelio.hu/forumtema.asp?id=1832
NIBELUNG GYÜRÜ HSZ :551
www.fidelio.hu/forumtema.asp?id=202
Berlioz HSZ :15 (nevetséges !)
www.fidelio.hu/forumtema.asp?id=671
Mendelsohn HSZ:28
www.fidelio.hu/forumtema.asp?id=3121
OROSZ ÖTÖK hsz :35
www.fidelio.hu/forumtema.asp?id=3351