Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
2009. január 28-án szerdán volt a magyar opera egyik legkimagaslóbb énekesének, Ilosfalvy Róbertnek temetése.
A Magyar Állami Operaházban felállított ravatalt követően a Batthyány téri Szent Anna templom urnatemetőben helyezik örök nyugalomra a világhírű énekest. A Budapesti Operabál szervezői is megemlékeznek a híres tenorról. Az idei Bál jótékonysági felajánlás részét képezi az Ilosfalvy Róbertet Des Grieux szerepében ábrázoló festmény árveréséből származó bevétel is.
Dárdai Péter a 2004-es Operabálra készítette a képet a nemrég elhunyt, nagyszerű énekesről, aki abban az évben az Operabálon is fellépett. A kikiáltási ár: 300.000.- Ft., licitálni az Operabál weboldalán keresztül, a www.operabal.com oldalon lehet. A festmény a bál éjszakáján a Főlépcsőházban lesz látható, ahol a vendégek is licitálhatnak. A licitből befolyt összeg kedvezményezettje a Magyar Állami Operaház, aki a Bál másnapján 2009. február 22-én vasárnap jótékonysági gyermekrendezvényt szervez.
Requiescat in Pace!
Szóljon éneke, Odefent!
Opera honlapjáról:
Ilosfalvy Róbert búcsúztatása
"... és őrizd tiszta énekünk
- a művészetben
hírünk fennmarad!"
A nürnbergi mesterdalnokok
/Hans Sachs/
A Magyar Állami Operaház igazgatósága, társulata, és az Oktatási és Kulturális Minisztérium mély megrendüléssel tudatja, hogy
ILOSFALVY RÓBERT
Kossuth-díjas, Érdemes Művész és Liszt-díjas magánénekes,
a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja és Mesterművésze
2009. január 6- án, életének 82. évében elhunyt.
Búcsúztatása az Operaház előcsarnokában
2009. január 28-án 13.30-kor lesz,
amely után a művészt a Batthyány téri Szent Anna templom urnatemetőjében helyezik örök nyugalomra.
Kérjük, hogy tisztelői egy szál virággal róják le kegyeletüket.
Emlékét és művészetét megőrizzük
Egy csodálatos hang, egy nagyszerű színész, egy ember: pihenjen békében!
Édesapámnak nem volt énekes barátja, /főleg tenor nem!!/de, Ilosfalvy az volt már az ötvenes évek elejétől igaz barátok voltak. Rivalizálás köztük... az mi? Sokat járt nálunk és én büszke vagyok, hogy "földim"! Nyugodjék békében.
Igen, Réti József mellett ő. Személyesen ismerhettem, mint gyermek. Néhai édesapám vezénylete alatt ő is a Honvéd Kórusban kezdett, mint olyan sokan. Talán egyszer megírják a Honvéd Művészegyüttes hiteles történetét.
Some grumbles:
This Brave pulls out the matchstick even at WG's...
Dír brév, just lay off now, please. Sem a topik, sem az idő nem alkalmas erre.
Ez egy könyvben jelent meg, azért kérdeztem rá, tehát nem én terjesztem a pletykát. De ha már haláleset kapcsán nem illik olyat kérdezni, ami könyben megjelent, akkor azt se vettem volna tőled zokon, ha zenészre is rászólsz, hogy legalább ne a Gyurkovics RIP topicjában kezdjen szélsőjobboldalizni és fikázni Gyurkovicsot, hogy milyen jelentéktelen író volt! Igazán kár, hogy ez nem zavart téged. Nyilván ezt is én látom rosszul.
Most is vannak azért jó tenorjaink.
Ilyen hang nem lesz még egy, előtte se volt, utána se lesz!! És nem csak itthon, a világon sincs még egy ilyen hang. Óriási művész volt, csodálatos EMBER!! Most már a túlvilágon éneklik Házyval: "Támaszkodj rám, egészen, ó én fáradt szerelmem..." És nekünk ki ad támaszt, vigaszt az énekével többé?????
Dír brév, bocs, de a tragikus haláleset nem a legjobb alkalom a pletykák felelevenítésére. Plííz, disztingválj.
http://www.youtube.com/watch?v=bBlaMcOvVMc
ÉS milyen volt az "Éjszakai repülés"-ben is..
Nem hallottam. Nem vagyok otthon Ilosvalvy-témában, bár a Manon Lescaut megvan.
Ezt úgy mondják: volt mire szerénynek lennie.
Sikerült tőle(is) autogramot kapnom.Nagyon barátságos volt, nem játszotta meg magát.Pedig lett volna mire.
S persze Radames, Des Grieux, Bánk, Alvaro, Alfréd, Lohengrin, Stolzingi, Otello, Eisenstein, Danilovics Danilo. Igazi all-round énekes volt a második világháború utáni operaéletünk egyik legmeghatározóbb személyisége.
Az "Arany meg az asszony" katonája, a "C'est la guerre" szökevénye. És mindig tiszta szövegmondás..