Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Ma már bánom, hogy nem kaptam tőle kokit - ugyanis én már akkor rég hegedültem, nem volt gond az énekórával - annál többet kaptak a "tankörzetesek..."
Mostanában boszankodtam, hogy a mai fiatalok nem fociznak a tornaórákon.
Pedig most dicsekedett egy osztálytársam, hogy ő magát Magyar Bálintot rúgta bokán egy szereléskor. Azaz mi focizhattunk...
Én meg a nemszeretem magyarórát lóghattam el karének címén, Lukin tanár úr cinkos kacsintása mellett. És azért év végén magyarból sem lett bajom...
Akkor úgy éreztem, szólt értem, hogy ne is legyen...
46 Nyugtatni azt kell, aki ideges.
A holtak nem idegeskednek, nem bosszankodnak.
Végülis nem szép dolog ez a kokizás, belátom, de semmi rossz nem jut arról az eszembe, hogy emerzolit rendszeresen kokizta:))
Még a papáját is ismertem. A különben jóságos papa szigorúságáról egy történet: valaki őrán a két mutatóujjával ütemre verte a pad szélét, büntetésül egész órán át folytatnia kellett a mutatványt.
Szegény, hányszor kapott frászt, mikor (akár a nagy-, de főleg a kisudvaron) átrúgtuk a bőrt a szomszédba...
..de azért engedte a focit!!! Utólag is köszönjük!!!
***
Lukin tanár úr legendás kokijairól én már korábban megemlékeztem (még élt a tanár úr), de valahogy nekem semmi rossz nem jut eszembe róla, ellenkezőleg, szerettünk hozzá járni, és nagy embernek tartottuk!
Isten nyugtassa, tanár úr!
Tudom, hogy ez Lukin tanár úr fóruma, de engem is érdekelne, hogy kinek mi a véleménye Győző bácsiról. Engem nem tanított, hiszen nem a Fazekasba jártam, de a nagyapám (sajnos csak volt)
Győző bácsi igazi bonhomme, jóember, goodfellow volt, áldozári arcvonásokkal, egy tenortubás intellektusával.
Nahát....
..most derül ki, hogy hány iskolatársam is van valójában ezen a fórumon...
És a Győző bácsi tornaóráiról mi a véleményetek??
Hallottam ugyan, hogy szegény Laci bácsi meghalt, de csak most tévedtem erre az oldalra.
Nekem kedvenc tanáraim egyike volt, sok mindent hajlandó volt megtenni értem, mint tanítványáért. És azon - valóban a kisebbség - egyike voltam, akik nagyon szerettek az óráira járni.
Most is éppen egy iskolai kóruskiránduláson nosztalgiáztam, amit persze feleségével együtt szervezett, úgy 37 évvel ezelőtt...
Isten nyugosztalja békében.
Mindenkinek együttérzésem, aki a "Fazékba" járt! Amúgy sem szeretem az elitgimnáziumokat. Sok fiatal idegroncs lesz, mire kikerül belőlük...
Deicide, talán a közeli, személyes ismeretség varázsa teszi...
Kedves Deicide!
Nem írtam azt, hogy használhatatlanok lennének azok a könyvek, pusztán csak megkérdeztem, hogy mennyire jók.
Mégis mindenki azt használja? Persze, hogy azt, mert 90 előtt ez (Lukin-Ugrin: Ének-zene a gimnáziumi osztályok számára) volt az egyetlen könyv, és megszokták, hogy ebből tanítanak.
Nagyon távol áll tőlem, hogy bántsam az énektanárokat, hiszen a közeli családomban van 3 is, sőt az egyikük már 47. tanévét kezdte idén, tanított a létező összes iskolatípusban, amit ebben az országban rajta kívül talán senki más nem mondhat el magáról, ezért pontosan tudom, hogy mit beszélek.
Az esetlegesen rosszindulatnak vélt valami annak a begyöpödösöttségnek, állóvíznek szól, amire már lentebb és az Angelica topicban is céloztam.
Egyébként pedig LL tudását, felkészültségét nem vitattam, hanem elismertem.
Használhatatlan tankönyvek?!
Akkor bizos meghülyültek az énektanárok,hogy a legtöbb gimiben az ő könyveit használják.Én is abból tanultam.Elképesztő ez a tömény rosszindulat,ami itt terjeng,bárkiről legyen is szó.Én az énektanáromtól egyszer olyan pofont kaptam,hogy vérzett a fülem,mégis mind a mai napig kedvelem.Sőt már tegeződünk is meg minden:))
Ezzel egyetértek. De rengeteg múlik a karvezető ízlésén. A Wiener Sängerknaben elviselhetetlen giccsességén Harnoncourtnak sikerült javítania.
Nem értjük egymást. Én a háttérre célozgatok állandóan, hogy a néhány kirakat-kóruson kívül miért nincs más. Tudom, hogy a többi milyen, az okokat firtatom.
Az a néhány, amelyik jól fut, az pedig iszonyatos munka, és nagyon szerencsés konstelláció (zenebarát igazgató és fenntartó, stb.) árán van ott, ahol van.
Nagyon nehéz problémát vet fel, eccerű úr.
Kórus valóban van irdatlan sok. De a középmezőny... Elképesztő igénytelenség. Néha azt hiszem, hogy a magyar karakterhez tartozik a tisztátalan énekhang. Az a finom ízlés, kristályosság, ami az angol kórusművészet sajátja, nálunk ritka, mint a fehér holló. De vannak csodálatos francia, német, osztrák kórusok is, olyannyira, hogy az Arnold Schönberg Kóruson már fanyalogni illik. Én elfogadnám:)
Egy szóval sem mondtam, hogy nem lenne az. Sőt a másik kettő is az, meg az a további 2-3 kórus is (pl. a Magnificat), amelyik állandóan mindenütt látható/hallható.
Csak hol a többi, mert van még az országban egy pár kórus.
Van vagy nincs: Szabó Dénes működését átütőnek tartom. Csak hallgassa meg bárki a Cantemus felvételeit: már-már angol kristálytisztaság.
Lesz egy LL emlékkoncert, sok közreműködővel. Aki ismeri a hazai kóruséletet, az talán már ki is találta, mely kórusok lesznek a résztvevők...
És eltalálta: Szabó Dénes (Cantemus), ifj. Sapszon (Kodály-iskola) és Gráf Zsuzsa (Angelica).
Erre mondják, hogy nincs új a nap alatt. De ennyire?