Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
A 7. hsz. alatti buta megjegyzésre nem akartam reagálni, de igazad van, szóvá kellett tenni !
ki avatta szentté?
aki ismerte és szerette, itt is és egyéb fórumokon fájdalommal a szívében, szeretettel és egymásra figyeléssel emlékezik...
Azért szentté avatni nem kéne...ettől függetlenül is meg lehet adni a kellő tiszteletet.
Köszönöm!
Kedves Mindegy!
Nincs vérségi rokoknság közöttük. Viszont Kokas Katalin többször hegedült Klári néni foglalkozásain.
Nem is vártam más véleményt, hiszen sugárzik róla ezen az alig egy évvel ezelőtti képen, amit írtál. Mi volt a köze a Kokas-lányokhoz?
5 éves koromtól jártam hozzá, kb 8 évig. Csoportos foglalkozáson: Zene mozgáson vettünk részt. A többi gyerekkel és szülővel is nagyon jó kapcsolat alakult ki. 8 éven keresztül jártunk hozzá, sok emlékezetes foglalkozáson és kiránduláson vettünk részt. Az akkor kialakult kapcsolatokat, mind a mai napig ápoljuk 20-25 év elteltével is. Azt, hogy a zenét imádom, a szüleim melett Klárának köszönhetem.
Tudta, hogy a zene olyan, mint a mindennapi kenyér. Tiszteletreméltó hivatástudattal, emberséggel dolgozott, minden pedagógusnak példa.
Elolvasva a "kokasozni" című hivatkozást is, meggyőződhettem, hogy miért olyan csodálnivaló az általam nem ismert, és életben csak egyszer látott kiváló ember szeme. Benne van, amit elmondott magáról és leírtak róla. Irigylésreméltó, hogy 80 évesen is hosszabb távra tervezett, és örülni lehet, hogy legalább a DVD-sorozat elkészült.
Boldogok lehetnek azok a fiatalok, akikkel foglalkozott, és példa a sokszor áldatlan körülmények között dolgozó zene- és egyéb pedagógusoknak.
Egyszeri találkozásunk egy tavalyi márványtermi koncerten volt, ahol a Haydn-év jegyében többek között Kokas Katalin és Dóra is játszott, így valamilyen közeli rokonság kell legyen köztük. Ki tudja?