Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Nagyon köszönöm az információt!:)**
Jan. 11.-től (holnap) csütörtökönként, a Kossuthon, este 11-kor, tíz részben hangzik el Kodály valamennyi rádiós előadása.
A Fuzioradioban holnap de. 10-11-ig Kodály műsor lesz..
El ne felejtsd előbb levenni róla a körbefogó, főtt, fekete szigetelőszalagot ! ...
p. h. 98
Nocsak, nocsak, újabb érdeklődő! Minek köszönhetem eme kitüntető figyelmet?
Szusit egyébként még életemben nem ettem, de ígérem, hamarosan fogok! :-)
100
kodali is utálta a szusit........
mcklein!Nálad lehet szusit enni?
Én nem vagyok ideges, nem szokásom.
Te találgatni méltóztattál, én meg közöltem, hogy nem talált. Részemről finito.
kicsi big mc
Valóban , nem voltam egyértelmű , hogy miért DVD-t írtam.Nos azért, mert nemrég olvastam, Schiff András féle Angol szvitek 1000 példányszámban keltek el...Következésképpen aranylemez lett!
Különben ne idegeskedj!
Salamontól majd megkérdezem.
Hideg, hideg, nagyon hideg, kedves feri!
Idegesít, hogy valakik olyasmiről is tudnak, amiről te nem hallottál?
Idegesít, hogy azt sem tudod, mi a különbség CD és DVD között?
Ha annyira érdekel, hány lemezt vettek a hegyivadászok, mondtam, kérdezd meg K. S.-t, vagy Hollós Mátét, vagy valaki marketingest a Hungarotontól (ha van ott még egyáltalán ilyesmi...)!
(Amúgy meg, kedves DLA-zó ifjú kollégáim, én ezt kikérném magamnak!)
melyik DLA -s gyenge doktor rejtőzik e név mögé?
vagy maga kodaly?
mckicsi
megkérdezzem a svájcisapkás ismerőeimet a példányszámról???
Hiteles infóval szolgálnak majd........
Franz, 90
Örülök, hogy Salamon (és a kórus) sikere örömet okoz neked, fájdalom, a lemez több mint 10 éve jelent meg, s a svájciak is akkoriban preferálták a szóbanforgó felvétellt, úgyhogy Kamp S.-ról ez a hír nem a legfrissebb...
A példányszámról még csak becslésem sincs, talán az érintettek (Kamp S., Hungaroton) többet tudnának erről mondani.
Talán nem a példányszámon mérendő a kereslet.
Friss példa: volt csoporttársam koncertorgonista, megjelenő CD-it helyben lehet megvásárolni. Karácsony közeledtével megpillantottam egy weboldalon letölthető formában egyik albumát. Én örültem ennek, ő gondolom kevésbé. Azóta több ilyen oldalon is fellelhető az album.
mec kis
Szó sincs itt ilyen francia--->német kifejezésről....a magyar is megfelelne.
Éljen a jó öreg Salamon!Végre valami jó hír Róla!
De milyen példányszámmal állt az élen?
Már nem merek sem sokat, sem keveset írni....25? 2500?25.000?
Szia Franz!
Pikírtséged láttán az egyszeri párttitkár jut eszembe: "Elvtársak! Értem én a viccet, de egyáltalán nem szeretem..."
Aranylemez? DVD??? Ki beszélt itt ilyesmikről?
(Amúgy van/volt a Kodály Kórusnak olyan lemeze, amely Svájcban a komolyzenei lemezek régizenei kategóriájában hetekig az eladási listák élén állt!)
http://www.hungaroton.hu/albumok/905.jpg
86
"ezekkel a felvételekkel a Debreceni Kodály Kórus beírta magát a történelembe"
ha csak ezzel....az nem kevés egy kicsit?van egyáltalán történelem?
érdekel - e ma a világon bárkit is egy ilyen felvétel a minimális létszámú, szűk szakmai körön kívül???Igazából nem hiszem...de lehet, hogy nincs igazam...1000 eladott DVD után már aranylemez lehet!
Szóljatok majd, ha ezt elérte.....remélem megérem még....
Úgy legyen!
A pánikszerűt tudom, hogy nem Te használtad, több idevágó hsz-ra reagáltam egyszerre.
Az az érzésem, hogy a kérdést mi, ketten, itt nem fogjuk tudni megválaszolni. De nem valószínű, hogy egyáltalán ezen a fórumon kell, hacsak nincs a dolognak, a nyílvánosság számára is érdekes tanulsága.
Pontosan ezért kezdtem úgy, hogy ne kezdjük taglalni, mert csak szükségtelen találgatás lesz belőle.
Azt nem tudtam, hogy Párkai CD lett belőle, mindenesetre a magam részéről kíváncsian várom a megjelenést. Egy azonban biztos és ezt szögezzük le, akárki is vezényel, ezekkel a felvételekkel a Debreceni Kodály Kórus beírta magát a történelembe.