Thomas Quasthoff és a Camerata Salzburg koncertje egyszerűen döbbenetes volt számomra. Élőben még sohasem hallottam ennyire gyönyörű férfi-énekhangot. (Kivéve Andreas Schollt, de ő kontratenor.) Annyira fantasztikus volt, hogy a zenekar kiválósága már szinte föl se tűnt. És mindez egy gondosan válogatott műsorú Mozart-esten, amelynek programjában a Haffner-szimfónia volt a legismertebb szám. Az elhangzott négy áriát még soha nem hallottam élőben, lemezen persze megvannak, de az mégiscsak más. A szerző nagyszerű dramaturgiai érzékét dicséri - de akkor is elképesztő - hogy Mozartnak volt ereje kihúzni a Rivolgete a lui lo sguardó-t a Cosi... -ból. Vagy például mindig meghökkenek, hogy - még így, a K. 409-es menüett nélkül is - milyen jó ez az utolsó salzburgi szimfónia (K. 338), vajon miért nem játsszák gyakrabban? (Persze a többit is ritkán hallani.) Azt hiszem, jót tett a zenekarnak a historikus vendégkarmester is. Egyedül a Haffner-szimfónia menüettje volt számomra kicsit furcsa, de abszolút érthető és elfogadható.

Quasthoffnál megcsodálhattuk, hogy noha tulajdonképpen bariton, el tud énekelni tenor és basszus szerepeket is. Az benne a legjobb, hogy annyira szép a hangja és annyira nagyszerű a szakmai tudása (az előadóművészete), hogy teljesen mellékes, hogy egy gyógyszer mellékhatásaként nem fejlődtek ki a végtagjai. Nem azért nagy énekes, mert ennek dacára remek. Lehetne kétméteres és adoniszi testű, akkor is egy csoda lenne. Mindazonáltal, tényleg meglepő, hogy egy ilyen kicsi testbe (mert a törzse se valami nagy), hogyan fér bele ekkora hang. Még a harmadik emeletet is betöltötte.

A ráadásként elhangzó In diesen heil'gen Hallen tényleg sírnivalóan szép volt. (És egyáltalán régen értettem egyet ennyire kritikával, mint ezzel a mostanival.) Nagyon megörültem, amikor (még ősszel) megtudtam, hogy Quasthoff végre eljön Magyarországra, régen vártam koncertet ennyire, nagyok voltak az elvárásaim, és mégsem kellett csalódnom. Sőt, minden várakozásomat fölülmúlta.