Kedves Kritikus Úr,

Azt írja:

"Ezek azok a pillanatok, amikor a kritikus kénytelen belátni tehetetlenségét. A jelenségre nincs racionális magyarázat. A felső régió, g és asz körül most sem szép."

Elnézését kell kérnem, mert az előző bejegyzésemben még azt hittem, valóban talált egy olyan részletet, ahol tehetetlenné vált.

De hála Isten, a felső régió most sem tetszett Önnek.

Biztos benne, nem gesz és asz között volt a probláma?

Rengetegen bosszankodtunk, hogy már a gesz sem volt olyan szép (mint régen).

Akkor még nagyon szép volt...

A dolog apropóján készült interjú:

http://www.168ora.hu/cikk.php?id=297

Okoz meglepetést, nem mondom. Hogy ki mire képes büszkének lenni....

Kedves gseva_dr!

Tévedsz, amióta zajosak az utcák, azóta még nagyobb hangon fuvoláznak a madarak, hogy megtalálják a párjukat.:)

Ami a kritikusokat illeti: se tehetségből, se erkölcsből nem lehet diplomázni, az vagy van, vagy nincs. E kettő nélkül hajító fát se ér a kritikus.

Ami Fáy-t ileti:

"Fáy Miklós kritikus Budapesten született 1964-ben. Az ELTE Jogtudományi Karán 1988-ban diplomázott. A Népszabadsághoz Molnár Gál Péter hívta. 1994-től a lap munkatársa. Zenebírálaton kívül Wittmann fiúk néven gasztronómiai kritikákat ír."

Attól, hogy zenekritikusnak mondja magát, nem az, és hol van Tóth Aladártól vagy a félig laikus Csáth Gézától?

2005-ben ez volt olvasható a 168 órában róla:

"A kritikust pályája kezdetétől fogva támadja a zenészszakma. Évekkel ezelőtt a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság szankciót fontolgatott. Legutóbb - Schiff András zongoraművészről szóló Népszabadság-beli kritikája miatt - nyílt levélben tiltakozott kilenc kollégája. Többek között azt írták: "felelősségérzet vezérli a kritikust abban, hogy véleményének kifejtése ne csapjon át az emberi méltóság megsértésébe." .

Emma Kirkby-t illetően is tombol a magyar tudálékosság!

Kár, hogy sokan csak azért írnak kritikát, hogy magukat - a produkcióról írt hibalajstrom révén: a leghozzáértőbbnek tüntessék fel. Aztán, ha valami mégis szép: a "kritikus kénytelen belátni tehetetlenségét" - mentegeti magát dolgát végezvén a hivatásos kritikus.

A hivatásos kritikust is túlszárnyalni akarók közül nem szólítok meg senkit sem a nick-nevén. Viszont Brehm (III. 417. oldal) ezt írja az egyikükről:

"Egy-egy jó kilátást biztosító ágról zengi mélabús énekét, amely mindig fojtottan kezdődik s gyorsan pergő hangok sorozatából áll. Mély záróhangjai fuvolázva búgnak s nagyon szépek."

Igaz, Brehm nem volt zenekritikus .... mégis tetszett neki a madárdal. (Nem is szégyellte.)

Akinek nem tetszik a madárdal, az sétáljon a forgalmas belvárosi utcákban.

Ott az ilyesmi nem fogja zavarni. Például a Rákóczi úton, az Uránia Filmszinház környékén.

Arany Mike, így van.:)))

De a kontraalt soha nem lehet szoprán.

A kontratenor lehet férfiszoprán és férfialt. 

Megjegyzem: nincs zavar a kontratenor és kontraalt kifejezések körül. Az egyik férfi a másik nő.

Még jó, hogy 1Gigi és Pimen is írt a fórumra, és nem leszek egyedül a jó véleményemmel. Aki nem tudta, hogy mi lesz a műsor, hány éves és hány éve koncertezik szinte minden másnap Emma K. és Michael C., az miért megy el? Nagyon dilettáns dolog azt várni, hogy ugyanúgy szóljon a hangjuk, mint 20 éve, és mint egy CD-n, amit mellesleg pl.egy nagyszerű akusztikájú templomban vettek fel. A koncert tényleg varázslatos volt. Igenis nem véletlen, hogy ekkora sztárok. Az, hogy kicsit megfakult a hangjuk, vagy hogy a barokk hangszereken nagyon nehéz ilyen süket teremben játszani, semmit sem vesz el ebből a varázsból. Én már nagyon sok régizenei koncerten voltam, sok-sok felvételt ismerek, másoktól is bőven, de tőlük is,  mégsem csalódtam egy cseppet sem, sőt nagyon boldog voltam, hogy sikerült az utolsó jegyet megcsípnem és ott lehettem. Fura, hogy egyesk mennyire szeretnek ócsárolni mindent...

ide helyeztem át a korábban nyitott fórum hozzászólásait.

Nem érdemes új témát nyitni, itt van Kovács Sándor Fideliónak írt kritikája. Kompetens, tárgyilagos, korrekt.

http://www.fidelio.hu/klasszikus/kritika/emma_titka.aspx

Kedves opeter, hozzászólásod igen bölcs, szívem szerint való. Az estből én is azt éreztem, hogy áthatotta valami a sikeren túlról, ami fontosabb. Amiért egyébként a Stabat Mater végén, miközben az első taps felcsattant, Kirkby első mozdulatával Chance felé fordult, és megköszönte. Persze érthető a kifogástalan szépségre való vágyakotás. Hogy pl. azok a hangszerek szóljanak tisztán. Csak hát az autentikus hangszerek nem mindig szólnak. De jószándékkal gondolható is (ami Fáynak nem sikerült), hogy ez a felkészült társulat túl van azon, hogy úgy szerencsétlenkedjen a hangolással, mint egy kezdő hegedűs növendék. Charpi hozzáértő magyarázata nagyon is hihető.

Már többször feszegettük, hogy milyen a jó kritika. Ennek érdekében témákat is szenteltünk kritikusok működésének. Az eddig leszűrt tanulságok közé oda kívánkozik: a kritikus érzelmi intelligenciával nyúljon kritikája rendkívül érzékeny tárgyához. A kubikus a téglát talicskázza a Mester kezéhez, a rendes muzsikus pedig teljes múltjával teljes önmagát. Hatalmas különbség.

Miután elöl ültem, a terem akusztikai problémáit csak részben észleltem. Nem is tudnám pontosan nevén nevezni, mi volt az. A zenei felvételeken nem hallatszik az, amit közvetlenül érzékelhet a fül. Úgy mondanám, a hangszerek hangja nem állt össze hangzássá, mintha minden hangszer hangja külön fizikai pályán bolyongott volna a térben. Hang kél a hangszerekből, több egyéb mellett megindulnak egy-egy domináns irányba, de mind másfelé, aztán visszaverődnek, és így tovább, de nem egyszerre jutnak el a hallgató fülébe, ezért nem tudnak egységként összegződni. Charpi, Zsölény, van ilyesmi?

Üdvözlet!

Nagyjából ismeretlenül a fórum előtt elöljáróban meg kell említenem, hogy sohasem zenéltem (tábortűzi "gitárcsapkodás" nem feltétlenül minősül annak), nagy sajnálatomra nem tudok kottát olvasni, nem értek a zenéhez, csak viszonylag sokat olvastam/olvasok róla, és rengeteget muzsikát hallgatok "konzervben" és élőben is. Nem mellesleg: nagyon szeretem a zenét. :)

Fáy - és az itt megjelent Kovács Sándor kritika - mellett vannak más hangok is a hangversenyről: http://www.momus.hu/article.php?artid=5516. Én, azt gondolom, hogy mindegyik igaz valamelyest és önmagukban mégsem. Én nagyon nagy kedvelője vagyok Emma Kirkby-nek, bár eddig csak lemezekről ismertem, ahogyan Chance hangját és a Florilegium hangzását is. Nagy várakozással mentem az estre, de, ha csalódnom nem is kellett, mégis el kellett morfondíroznom azon, hogy valóban mennyire megkopott az a régi fény és üdeség, mennyire porosnak, kevésbé szigorúan fogalmazva, visszafogottnak tűnt ez a kép (ill. hang). Tehettem ezt, mert néhány rövid periódustól eltekintve nem "varázsolódtam" el. Ennek lehetett oka a nagyon rossz akusztika, a viszonylagos távolság (az erkély egyik hátsó sora), a terem egyébként nagyon szép és sajátos, de a félhomályos megvilágításban és az ódon díszekben most valahogyan avíttnak ható hangulata, - és ne hallgassuk el - a valóban zavaró módon, "régi zenés" mércével is a kelleténél többször és jobban jelentkező hamis hangzás. De, hogy ez így alakult, érthető módon először magamban keres(t)em az okát: lehet, hogy az elvárásaim (amelyek lehetnek jogtalanok, de talán mindenképpen alaptalanok), ne adj' Isten, az előítéleteim áldozata vagyok? Talán - és ezzel nem biztos, hogy egyedül vagyok - elkényeztett az a sok divatos, tetszetős és kétségtelenül nagy létjogosultsággal bíró viharos, tüzes, forradalmi felvétel, ami a barokk - és főként Vivaldi és Pergolesi esetében - zenékből az idők során elém került. Vasárnap este kétségkívül mást kaptam. Ki ebben a hibás? Kell-e egyáltalán bűnöst keresnem és találnom? Rá kell-e fognom, vissza kell-e vezetnem ezt különbséget racionális (netán mondvacsinált) okokra? Az est körülményei, a szereplők nyilvánvaló adottságai és mostani állapotuk, a mindenáron kategorizálásra, véleményalkotásra buzdító, "megmondó" korszellem egyenesen sugallja ezt. De a program témaválasztása magában hordozta a befelé fordulás, az elmélyülés lehetőségét is. Megtehetem, hogy a megmagyarázás, az elutasítás helyett felidézem az est szép és jó motívumait (mert bizony voltak olyanok szép számmal), erényeit és megkeresem magamban azt az erőt, amelyet azok a pillanatok sugároztak - ki tudja, még jót is tehet ez velem. Végülis ez a zene, a művészet nagy szerepe és ereje.

Aznap este, ott nekem is hiányzott a frissesség, a lüktetés, a csillogás, de Kovács Sándor és - a maga módján - Fáy Miklós is elismeri (akinek utolsó két bekezdése, ha úgy nézzük, a legnagyobb dícséret): lehet, hogy nincs kivetni való ebben "a jólnevelt, diszkrét" előadásmódban, sőt, elképzelhető, hogy ennek igenis üzenete volt - akkorra érvényesen és azoknak, akik a sorsuk folytán ott lehettek. És lehet, hogy ebben volt a varázslat, csak kell hozzá az igény, hogy várjuk azt, és az akarat, az erőfeszítés, hogy meg is fejtsük. Márai szavaival élve: "Egyetlen mozdulata az alázatnak nagyobb hőstett, mint minden mohó produkció, melyet az emberek megtapsolnak. Gondolj erre, míg nem késő.". Talán nem olyan eretnek és elrugaszkodott gondolat ennek mentén neki indulni az elemzésnek és a napjaimnak.

Elnézést a kissé hosszúra sikerült hozzászólásnak, remélem azért követhető volt és adtam is vele valamit, nemcsak a mennyiséget növeltem vele. :)

Szép napot mindenkinek!

"Ám Kirkby esetén a tolmácsolás művészi elgondolásán ma is átüt a barokk művek interpretációjában autentikus nagy művész személyisége."

Na... én is ezért mentem. Meg főleg a szerzőért....

Chance valóban nem hozta a formáját, mert ebben a korban is tud még ennél többet, talán egy templomtér többet segített volna neki, mint ez a rendkívül fedett hangzású teremben. Ő egyébként ma már döntő többségében templomokban, kápolnákban énekel, azért ennél jobban....:))

Teljesen egyet értek vörösbegy szavaival.... Pergolesi műveinek különösen nem tesz jót, ha az előadó "nyomakodik".......Az előadó jóérzése épp azt adta, ami kell, Pergolesi nem az önmutogatásról szól, ebben a szerző - már a lényéből fakadóan előremutató - a barokk, néhol már harsány önmutogatásából ("színpad az egész világ"... mondá - nem csak Shakespeare - az egyig dózse) mutat kiutat.....

Elhangolódás: sajna, ha egy együttes "beesik" a repülőtérről és nincs a hangszereknek akklimatizáció (akár 1-2 nap is lehet a túl nagy páratartalom-különbség miatt), ez előfordulhat.

Solomont több darabbal kapcsolatban is ismerem, sohasem okozott csalódást.....

Ami Solomon játékát illeti a fuvolaversenyekben, Fáy imígyen: "egy rokonszenvesen civil, mosolygós, de elég érdektelen fuvolista". Az elhangzó művek jók, tetszik is a közönségnek. Solomon valóban megnyerő, és vélelmezem, azt játszotta élvezetes módon, amire a kotta lehetőséget adott. Mit kellett volna ezen felül teljesítenie, hogy Fáynak tessen?  Valahogy oda kellett volna nyomakodnia Pergolesi elé? Ha Fáy civilen azt érti, hogy Solomon egészségesen viszonyult a művészi feladathoz, a zenésztársakhoz, minden féle póz és exhibicionizmus nélkül, akkor jól látta. De Fáyt jellemzi, ha számára ezt a civil szó fedi le, és még zavarosabbá válik, hogy mit várt tulajdonképpen.

A Florilegium valóban küzdött az elhangolódó hangszerekkel, pedig rendszeresen hangolt. Nem tudom, mi volt ennek az oka, de a "meglehetősen hamisan bazseváló régi hangszeres együttes" valótlan, felületes, igazságtalan bírálata a hallottaknak.

F. M.-nek bizonyos fokig igaza van. Mindkét egykor nagy énekes hangja elvesztette régi fényét, intonációja biztonságát. Ám Kirkby esetén a tolmácsolás művészi elgondolásán ma is átüt a barokk művek interpretációjában autentikus nagy művész  személyisége. Chance pedig - akinek a hangja elvesztette az öregedéssel a fegyelmezettségét - azokat vette le a lábukról, akik nemigen hallottak még kontratenort - mondjuk a Stabat materben. Eleve: azt látom magam körül, hogy az emberek egy része valamiféle új dolognak érzi, hogy kontratenorok - a barokk zene betüremkedésével a hazai zenei intézmények falai közé - helyet kérnek maguknak a pódiumon. Nem kis idegenkedéssel fogadják mindezt, s erre jön egy derék angol, aki évtizedek óta e téren gyakorolja magát. Csodálkoznak, hogy miféle hang ez, Chance-t hallgatva úgy véli, hogy hja, egy női hangon éneklő férfiból ilyen. És bár egy üde kontratenor hang nem ilyen, de mégis bűvöl:))), és ettől nem hallják, amit hallanak.:)))) Chance kifejezetten sokaknak tetszett, a Stabat mater pedig leginkább, abban még nekem is.

Fáy tulajdonképpen nem is volt  teljesen tiszteletlen, mégha ez a "minek hívtátok ezeket ide" fajta megközelítés egy kultúrált kritikustól nemigen fogadható el. Szakmailag annyiban veszti a cikk egyensúlyát, hogy az előadás erényeit nem veszi észre, és a múltra tekintő méltatás megtévesztően vérszegény. Mindketten hatalmas repertoárral bírnak, ám erről Fáynak mintha dunsztja se volna. Kirkby karrierjét elintézi "a szép és frissnek ható (!) Händel és Purcell-lemezek"-kel. Szóval a kutyaFÁYát, ha csak ennyi és ilyen simlisen jut eszébe!

F.M. megint fanyalog!

http://nol.hu/kult/zene/20100406-a_mult_hangjai

Kedves Gopher!

Ironikus megjegyzésemet félreértette: Bachot és Pergolesit egyaránt időtlenül tudnám hallgatni.:))) De meg pláne, ha az ember bevallottan laikus, mint mindketten, legyen alázatos a nagy mesterekkel szemben, mint amilyen Pergolesi is, ez a rövid életű zseni. Természetesen Kis Pál és a Borz Pergolesitől elvezet, s nem hozzá. A nevükön kívül, s azon túl, hogy a szellemi önvédelem függönyén homályosan átdereng, hogy manapság egy általam nem firtatott okból nagyon futnak, az ég adta világon semmit se tudok róluk.:))) Úgy éreztem, kiutat kell mutatnom Pergolesi-csömöréből. De ha inkább játszaná a műveit, az is jó.:)))

Kedves Vörösbegy! Épp oly hálásan köszönöm felajánlását, mintha komolyan vehetném, ám biztosíthatom, nem érzem, hogy kár ért volna. Osztom ugyanis a közfelfogást miszerint, ha az ember még karácsony előtt siet a nagy Emma Kirkby magyarországi koncertjén remeklést várva fél tucat jegyet bevásárolni, hogy meglepje rokonait, azt a maga felelősségére teszi.

Érvei súlya előtt meghajlok: az előadókat az emlékek fátyolán át kell hallgatni, ezért Isten ments, hogy Emma Kirkby-t kiradírozza valaki bárhonnan, főleg ne a sporttörténetből.

Tudja, nagyon egyetértek Önnel: mástól is hallottam már, hogy Bachot is inkább játszani jó tartósan, semmint hallgatni, ezt a tudást kiterjesztem Pergolesire is. Köszönöm!

Az ugyan meglep, hogy a „Kis Pál és a Borz”-ot ajánlja mint utat Pergolesihez, de szívesen hallgatok a tapasztaltabbra, sajnos ez a ma már Kossuth díjas előadóval büszkélkedő együttes is hiányzik még a műveltségemből.