Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Kedves Vitapartnereim!
régóta nem volt időm figyelni a topikokat, de ez a téma közel áll hozzám, mert családilag érintett vagyok az ügyben...Szóval, szeretném pár gondolatomat megosztani, erről a meggondolatlan fűnyírás utáni gyors fűmag-szórásról:
Annak idején, kb. 10 éve elhangzott egy társulati ülésen a kérdés, hogy miért nem adják elő a nagy oratóriumokat többször egymás után? Erre a válasz, az volt, hogy "Nincs rá igény" (SZ. J. volt elnök) Ezt a választ azért adhatta, mert egy átlagos rádiós koncerten a ZAK-on a fél ház rádiós dolgozó volt, ingyen-jeggyel. Ez persze nem volt gazdaságos. Főleg, mert előtte a két (néha három) együttes min 2 hétig próbált. A manager irodán kissé kényelmesre vették a figurát, de nem kérte számon senki. A koncertfelkérések elég ad hoc-jellegűek voltak, nem a managerek működése révén, hanem az együttesek jó híre (és olcsó díjazása), no meg a "leéneklik a légypiszkot is" sok külföldi kapcsolatot szült. A nyugati csapok elzárása után leapadt, a szervezők meg nem tettek semmit.
Az csak gyengítette a pozíciókat, hogy a kórus és S.K. viszonya nem volt felhőtlen. Ezt kihasználta az új vezetés és a saját karnagyukkal íratták meg a sorrendjét a kirúgandóknak, mégpedig havonta 10-10 fővel lettek kevesebben. Itt szeretném eloszlatni a tévedést, hogy a S.K.-kedvenceket érintette volna az elbocsátási hullám, sőt...
A másik nem köztudott tény, hogy a kórus fele már szakmai nyugdíj mellett tovább dolgozó énekesekből állt, ami elég érdekes jogi viszony. Most vagy nyugdíjba megy valaki, mert 25 évet énekelt és ennyi elég egy hangnak, vagy ha még bírja, akkor miért menne nyugdíjba. Azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy ez az állás olyan nagyon igénybe veszi az énekeseket?!, mint mondjuk egy vasutasé, aki napi 12 órás szolgálat után, életveszélyes munkakörben sem mehet el korkedvezményes nyugdíjba, de az ápolókról és orvosokról is írhattam volna. Kérlek, ne vegyétek ezt sértésnek, de magam is a szakmában dolgozom, máshol ugyan, de elég jól belelátok az együttesek életébe. Szóval, jó karnagy, munkabíró, énekelni szerető és tudó kottavirtuózok az egyik oldalon, és egy mindenre elszánt aktív management a másikon. Remélem, hogy egyszer feltámad az Együttes és részesei lehetünk olyan fantasztikus koncerteknek, mint amilyenek a 90-es évek első felében elhangzottak. Hajrá RÁDIÓÉNEKKAR, hajrá karnyagyok!!!
Persze. Ezek nem emberek, hanem terminátorok, a kiirtási topicban már írtam. Nem is tagadják.
Csak azért írtam, mert vajon milyen kifogást találnának szakmailag a volt énekesekről? Vagy naív vagyok? Biztos. Mindenkibe bele lehet kötni, magyarázat mindig van, hogy miért nem kell, ha nem kell. Azt hiszem válaszoltam a saját kérdésemre.
Na de hát magával Strausszal is megpályáztatták volna a saját helyét, amit ő egy elegáns gesztussal visszautasított. Vagy rosszul tudom? Nem megalázó újra pályázni, még ha idegrendszer kérdése is? És bocsánat: Cs. G. meg ez a boldogtalan mondja meg, hogyan tovább? El tudok képzelni egy új kórust, de nem a rádió keretén belül, hanem mondjuk tényleg a BFZ-hez csapódva. De akkor az isten nem mosná le Ivánunkról, hogy mindez az ő műve. Pedig nem az övé.
Mi van akkor, ha az elküldöttek, újra próbajátékra mennének? Eddig megállták a helyüket S.K. alatt! Idegrendszer kérdése lenne. Csupa képzett hang volt!
Ha olvasod a többi topicot és netán a momus.hu weblapjára is ellátogatsz, láthatod, hogy a köpönyegforgatás és fogáskeresés vonatkozásában csak látszólag van így. Hát ami igaz, az igaz, a hülyeséget és azt a fajta tudatlanságot, ami pusztán a lustaságból eredeztethető, gyűlölöm. Mindenki számára megpróbálok partner lenni, sőt foglalkozásomból az is egyenesen következik, hogy egyszerre tudok a tuttista és a karmester fejével gondolkodni és szívével érezni. Az, hogy a két fél közti antagonisztikus ellentétet érzékelem, egyáltalán nem jelenti, hogy jogosnak tartom (mint ahogy az ország népének sajnálatos polarizálódását sem). Ami a Rádióban történik, kultúrbotrány, de nem az első a magyar zenei életben. Egyenlőségjelet tenni a Rádiózenekar és a Rádiókórus szétverése közé, felületes megközelítés. A Rádiózenekar még Fischer Ádámmal sem európai rangú együttes, túlságosan sok sebből vérzett már Boldogtalan megjelenése előtt is. A Rádiókórus viszont egyike volt a világ legjobb kórusainak. Bűntény, amit csináltak, dehát Such - azon a bizonyos társulati ülésen, ahonnan Gulyás Dénest kizavarták - egyértelműen kijelentette: "akármit csináltok, úgyis az történik, amit én akarok". Lehet, hogy nem pont így, de ez üzenet. És ami a legborzasztóbb az egészben, hogy még csak nem is politikai. A bornírtság, a hülyeség üzenete. A látványbőgőst kinevezni komisszárnak? Pontosan olyan agyament intézkedés, mint a rendszerváltás idején a Hungaroton átalakítása, amit sikerült egy jól prosperáló, európai színvonalon jegyzett középcégből visszataszítani a kábelgyári kis kócerájba.
Tehát: feltöltik a kórust, mert - tegyük fel - tényleg rájöttek, hogy kevesen vannak. Mellékes, hogy aláiratnak-e velük hűségnyilatkozatokat. De ha még oly szép hangú urakat és hölgyeket is angazsálnak, a kórus ugyanolyan már soha nem lesz. Most már talán visszacsinálni sem lehetne. És mindez egyetlen ember "észosztása" miatt, mert ő szórványos itt tartózkodásai alkalmával valóban osztja az észt a nyeretlen kétéves megtévesztő habitusával. Úgy is tudod, kiről van szó, a látványbőgős komoly összekötő kapocs.
Egyébként sok a keménység benned, nem lehetsz valami olcsó ember. Ezt is díjazom, akárcsak a közösségi szellemedet; remélem nem veszed gúnynak.
Nagyon ügyesen forgatod a köpönyeget! Mint ahogy 1Giginek is feltűnik néha és előszedi a különböző topikokban elejtett ellentmondásaidat... Azokat is mindig jól kimagyarázod. (Miért sértődnék meg, miattad? Fáj ez nekem? Kevesebb vagyok ettől? Arra próbáltam célozni, hogy egy csomó okos gondolatot is találnék a hozzászólásaidban, amiről érdemes lenne beszélgetni, vagy ha tetszik vitatkozni, eszmét cserélni, de valahogy nem érzem belőled a partnerséget, azt érzem, hogy mindig mindenkin fogást keresel. Szerencsére az én önértékelésemmel nincs probléma.
)
De ezt a topikot már eléggé szétoffoltuk. Megpróbálom félretenni a cinizmusom és
ON: Én is kíváncsi vagyok, vagyok hány új tagot szeretne felvenni a rádió, mennyi időre, milyen státuszba, és vajon a kirúgások után mi motiválja őket (ha csak nem tényleg az, amit 1Gigi feszegetett.)
Egyébként mivel sértettelek meg, kedves Agimamo?
híján már csak szarkasztikusan lehet felfogni?
Én a megjegyzésedet pozitíve, nem gúnyosan reagáltam le. Hangulatjel
No látod, ez az, amikor arról írok, hogy ebben az országban túl sok a sértődős/sértődött ember. Erdélyi Miklós azon is megsértődött, ha azt mondták neki, hogy a Föld gömbölyű és forog a Nap körül.
Ki a huszadrangú karmester szerinted? De komolyan. Kihez hasonlítanál?
Dehogyis. Csak igyekszem pontosssssan fogalmazni.
Amennyire én a Te észtosztásod. Olyan lekezelő hangnemben beszélsz itt mindenkivel, mint egy huszadrangú karmester.
[3] Jaj, de díjazom!!!!!!!
Hányat bizony!
hányat?
Mi a szösz? Rájöttek hogy kevés a létszám? Vagy olyan embereket keresnek,( gondolom megvannak már) akiket lehet irányítani, és mindenbe belemennek? Most finoman fogalmaztam!