Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Te, mi az a halyó?
Igazi mázlista vagy: kedvenc élőlényed dübörög a lakásod ablaka alatt.
hát. szevasztok.megjöttem
három hétig nem volt neten.és örömmel jelenthetem- hogy visszatértem régi anyaföldemre. a nyockerbe.
itt az orrom elött huznak el a combinók.s szeretnék- mivel aktiv nyugdijas vagyok- besegiteni fidiéknek
aélsziv.nekeed hoztam egy csomó lemezt. van egy 3 x 3 méteres irodám.a teljes lakás 98 négyzetméter
tehát, három hét után hozzátok is visszatértem. nagyon jó érzés
egyenlöre sziasztok
jujjmig el nem felejtem
mult vasárnap voltam a müpába. liszt orfeusát.és Berlioz rómeó és juliáját játszották.remekül
persze én külön is vezényeltem
remélem ti is láttátok ?
szia mamóka
mivel a nejem- nem minden ok nélkül-fél attól.hogy a neten bármi is kijöjjön.ugy fogjuk csinálni-van idöm- hogy én elsétálok a rádióhoz.ott kihivatlak és a cimem akkor fogom átadni
egyre másra jönnek rá a fejesek. hogy ezzel a tulzott szabadsággal bakot löttek.és tojok én az olyan rendszerre. ahhol mindenki. mindenkitöl fél
a villamosnak hiába vannak jogai.hiába akar odamenni, nem tud
és miért ? mert a baross utcába nincs vágány !!!!
sajnos igaza van vörösbegynek. az inkognitójával
lefogadom. sose fogjuk megtudni az adatait
én egy kicsit hebrencsebb voltam,és a nevem mindenki tudja
ezt már csak akkor tudom ellensulyozni.ha a lakóhelyemmel kapcsolatban hazudozok összevissza. jogos önvédelemböl
tehát- mivel megkedveltelek.mint barátod
a rádiónál találkozunk- ez két hét mulva lesz.akkor találkozunk
addig törjék a többi kollegák a fejüket
milliomos vagyok e ,vagy hajléktalan
tartozon neked egy vallomással
én hajléktalan vagyok.és egy guminövel élek együtt.és könyörgök a kávézóban, hogy engedjetek netezni
látod, ezért fogunk személyesen találkozni. mert ily jelleggel a fórumba nem irok semmit
és ha valaki a neten olvassa a iratot, biztos lehet, h,hogy hazudok....vagy mégse ?????
szia.Tann
na jó, mostmár tényleg nem hazudok:
engem Rostás Katalinnak hivnak,és galen azért gyülöli tannt. mert galent otthagytam.és tannal járok
és ezt nem tudja elviselni
Várlak szeretettel.
elment a nagyhalyó,nyugdias lett nejem
a sziget-bejárónál sétálgat most velem
a nyóckerbe megyünk.ottan van lakásunk
minden barátunkat szeretettel várunk
szóval..épitgetjük a kedves halyónkat
itt töltjük tovább majd sorsunkat, valónkat
az emkétöl öt perc az ut, szeretettel várom
összes erösitőm.és kedves barátom
ne rémüljetek meg majd.de igen gallyra állok
de remélem. köztetek még örömet találok
október másodikán indul a végsö/?/ utam
hol még most lakom.innen 350 km utam
utoljára.beteg ujjaimmal felhangzott himnuszom
játstom e még valaha ? bizisten nem tudom
kántorságom én is befejeztem
nejem.mint korengedményes halad mellettem
acélsziv ! uj szobámban kessz még számtalan regálom
hogy használd kissé irataidhoz. bizony elvárom
Mamókám. nejemnek rögtön bemutatlak
prezentálván. hogy a hölgyek.rám hogyan ragadnak
és hogy minden szoknya megdobogtatja szivem?
ez rágalom. mert-kifejezetten- a skót szoknyát nem kedvelem
na de most bucsuzok. nem locsogok
alapjában veletek. boldog vagyok
elkeseredésre nincsen semmi ok.
öt percre tölem.járnak a villamosok ..!!!!
nejemnek megjött a kedvezményes nyugdij jóváhagyása. amit egészségi állapota is indokolt
egy hónappal ezelött rögzitettük a dátumot : 2010 szeptember 19. a reggeli Istentisztelet keretében.befejezi a 25 évig tartó lelkészi szolgálatot
itt döbbentünk rá.én is. nejem is. a gyülekezet is. hogy a szolgálat halyója megérkezett.nincs tovább. ujak jönnek // ha jönnek ?
óriási gyakorlással annyira mozgásbahoztam a kezem. hogy -UTOLJÁRA - tudjak játszani
nno.elérkezett a nap vasárnap délelött 10.00
hát. körbefogtak .. az egész gyülekezet..
-nem gondolod meg magad ?
nem lehet- válaszoltam. igy döntöttünk.engedjetek...
megyek a karzatra az orgonámhoz
nagynehezen felmáztam.
az Istentisztelet nem éppen vidám volt.én is szorongattam a zsebkendömet...
engem külön is bucsuztattak.amig lemásztam--szó szerint- a karzatról. egy zoltárt énekelt a gyülekezet :
Utaid uram. mutasd meg / 25-ik zsoltár
köszöntöttek engem is. és végül jött a válaszadás
több napig törtem a fejem. s mikor már jöttem ki az urasztalához,végignéztem a könnyes szemü tagokon
s ekkor- nem tudom miért- de ez szaladt ki belölem:
bizony mondom néktek.én csak zenész vagyok
harmóniák között álmodozok
eldalolom a gondolatom
de hogy milyen lesz a világ. az URra bizom / itt egy kicsit átirtam /
ha én itt a földön. hamis vagyok
elfordulnak tölem a csillagok
testvéreim
vigyázzatok
ne forduljon el a csillagotok
nejem is csak néz. hiszen nem ebbe állapodtunk meg.
mindegy: kirobbant belölem
amig visszamásztam a karzatra, addig a gyülekezet közismert
mindig velem uram
éneket énekelte
ezt erdélyben.és a felvidéken minden istentisztelet után eléneklik
nna. jött a himnusz. reumás kezekkel és könnyes szemmel rákezdtem
sikerült. lement simán
kikapcsoltam az orgonát
ezzel a halyóval mi!! már sehová se megyünk
a fiatal matrózok már készitik visszautra a halyót
mi is beszállunk a nyugalom sziget kis halyójába
a halyó. amivel idejőttünk. kürthanggal köszönt
elindultunk !
megérkezés mikor ?? nem tudjuk
az ur által készitett menetrendbe nincs betekintésünk.....
a vendégeknek sztoktál kinálni ?
nos. nem vidám helyehujával. de megkaptam a pohár bort. s másnap- nagy fájdalmakkal övezve-felmásztam az orgonához
de közben - egyszercsak- megérkezett velünk a halyó ....!!!!
a kezem állapotának eredményeként. eddig is-minden következmény nélkül- abbahagyhattam vollna a szolgálatot.mivel a jobb kezem gyürüs és mutatóujját összehuzta a reuma
müködésem alatti éveimhez képest. ebben az idöben igen becsessé váltam a gyülekezetben.
egyháztagtól a kurátorig kérleltek-feleségemmel az élen- hogy ne hagyjam abba a játékot
no persze ismertek. azért sunyi vagyok ám. mert
szombatonként oda kaccsintottam nejemre, hogy ugyanmár.
hol is az a vörösbor. mit v
egészen biztos, hogy Bach mester tudatosan szervezte hatalmas családját
mert késöbb. amikor a gyerekei megnöttek.. nagyon jól tudjuk. mit képviselnek a zenetörténetben
sok esetben a szülöi tekintély megoldja a kántorgondot. mert ha a kántor-csemete nem veszi komolyan a lelkipásztor apa atyai utasitásait. akkor
nem kapja meg a papától azt a ford-capriót. amit kinézett magának. ismertem konkrét esetet. ahhol a papa öt évet szabott meg a ford kocsiért
persze a srácot elkapta a Bach.és egyéb-zenék szépsége és hatása. ugyhogy a kántori szolgálat nem öt. hanem huszonöt évig tartott
Az illetö másik fia esperes lett. a legszabályosabban,és a törvények legnagyobb tiszteletével
az öreg lelkész nyugdijba ment. és az esperes-fiút
/ nagyon frankó csávó beiktatták a lelkipásztori szolgálatba
na de térjünk vissza a halyóhoz !!
nagyon-nagyon nem szeretek érzelgösködni. de 2010 szeptember 19 örökre megmarad a szivemben
nejem már nagyon régen kitüzzte ezt a dátumot. amikor- betegségek özöne miatt- abbahagyja a lelkészi szolgálatot.itt a gyülekezetünk fájdalmasan vette tudomásul. hogy a lelkésszel-feleségemmel- együtt a kántor-jelen esetben én. eltávozik szintén.
a mi fórumunk is sokatt foglalkozik a lelkész- kántor témához
és aki régen egyházi körökben egyszerre vesziteni papot. meg kántort. nehéz dolog
lennének ma kántorok.ha nem is annyi.. amennyi kellene--a kántorok elsö kérdése: mennyi a stex, és már itt akadályba ütközik a dolog. ugyanis az egyházak nagyon gyakran a kért összeget nem tudják megadni '
öszintén megmondom. én jómagam is legalább tripláját kértem volna. a mostaninál
de mivel a feleségem a papom.ezért nem tehettem meg, hogy reális összeget kérjek
ugyhogy a 18 szzolgálati évem 4000 forint havidijért végeztem
ez bizony nagyon alacsony összez. ha hozzávesszük. hogy egy kántornak rengeteget kell állandóan tanulni.plusz a vasárnapja álltalában ugrik- akkor ne csodálkozzunk ha a kántor felvételivel gondok vannak