Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Egyet lehet érteni a névtelen kritikus véleményével, kivéve az utolsó bekezdésből kiemelteket:
"Ha valakit ezen a ponton még mindig aggodalom tartott volna a
hatalmában az este zenei érdekességével és értékével kapcsolatban,
az
legfeljebb attól tarthatott, hogy a Rév Lívia által elbűvölt
hallgatóság érdeklődését az [b]Accord Quartet tagjai
(Mező Péter, Veér Csongor, Kondor Péter, Ölveti Mátyás) esetleg nem
tudják majd fenntartani a koncert második felében. Hamar kiderült
azonban, hogy minden efféle nyugtalanság alaptalan."[/b]
Az előzőekkel szemben ugyanis a helyzet ez volt, amit a koncert másnapján a Strém Kálmán tiszteletére megjelent könyvről szóló cikk kapcsán írtam, mint amatőr zenehallgató.
"A koncert is remek volt kb. 80 %-os ház előtt, holott a plakátokon
"Minden jegy elkelt!", de a meghívottek hiányzó része nem találta meg a
ZAK-ot :-(
A Haydn-dalokban és a Sári-műben a két fiatal /Kovács
Ágnes, Füzi Nóra/ is remekelt, majd a hazai közönségtől búcsúzó Rév
Lívia ejtette megint bámulatba régi és újonnan szerzett híveit. Ennek a
93 éves finom hölgynek az arcára volt írva a magasfokú műveltség, az a
kivételes lelkület, amely ma nagyon ritka, majd a hangulathoz illően
hihetetlen természetességgel játszotta el a két Haydn szonátát és az
alig szünni akaró tapsvihar szüneteiben 4 Szövegnélküli dalt
Mendelssohntól.
A Muzsika védőangyalát is meg lehetne mintázni a művésznőről. 100 előtt héttel!
A szünetben is árulták a könyvet /amit még nem kezdtem el lapozni/, és ekkor már sokan elmentek :-(
A
koncert második részében egy újabb csoda várt a maradókra és a
tételszünetekben el nem távozókra, a monumentális, közel 50 perces
Schubert D887-es vonósnégyes az ugyancsak remek Accord-kvartettel.
Végül alig félház hallgatta meg ezt a legmívesebb elefántcsontfaragásra
emlékeztető művet, értő és érthető tolmácsolásban."
Hát ennyit a közönségről..., akik végig ottmaradtak, azoknak az érdeklődése végig meg is maradt, mert megérte!
A könyv különben remekül szerkesztett, igen tartalmas, átfogó képet adva címadójáról, még az őt nem ismerőnek is!