Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Mahler (de sajnos nem az Alma/vagy Körte?/ -hanem a Gustav on the couch - bár végül is azért került a couchra, mert Alma is elő-előfordult különféle couch- okon
http://www.youtube.com/watch?v=OkNCQr16Vlw
Szürrealistának mindenestül! - ha máshol nem is, legalább a Fidelion
Szívesen! A youtube sokszor aranybánya...
Ez óriási! Köszönöm!
Paranycsolj, a teljes film, 10 perces darabokban:
http://www.youtube.com/watch?v=unck-eZIDOU&p=413FE791B0E831E9&feature=BF&index=1
http://www.youtube.com/watch?v=ScFsINA31S0&feature=related
Milyen jó lenne ismét látni Ken Russel Mahler filmjét. ! / A hetvenes évekbent a mozikban/
... a boncasztalon.
http://www.youtube.com/watch?v=LEcAp5gGwW8
http://www.youtube.com/watch?v=Xhb8UxMlW2Y
Az akkordtól a riffig - ez az egyetemes zenetörténet kitüntetett fejezete - megfejelve egy Mahler Hammerrel.
És most, az operaházi sikkasztások és egyéb bűnügyek kapcsán eszembe jut, hogy a magyar Zenetörténet egyik kitüntetett része: A Villa Negrától a XXI. század eleji Operaházig. Még hátborzongatóbbá teszi, hogy itt az egyik főszereplő(Várkonyi "egyszerűen doktornak" nevezteti magát, míg ott egy másik főszereplő a túlzott sokoldalúságát firtató bécsi lapban vagy két éve egy doktor hasonlattal védekezik (ti. egy jó belgyógyász bizony a reumatológiához is ért (ami vagy igaz vagy nem ). Doktor itt is és doktor ott is.
Azok az áldott doktorok! Képzelt betegek és képzelt doktorok. Megjátszott betegek és megjátszott doktorok.
Erről éppen Freud is beszélhetne bőven - az érme mindkét oldalát megrágcsálva.
http://www.youtube.com/watch?v=spt1LyeyX6o
Mahlert annyira dühítették és gyomorforgatták Freud idiótaságai, melyek egyébként ugyebár meglehetősen rossz fényt vetítettek a zsidó családokra, a bennük lévő kapcsolat és érzelmi rendszerekre - mert ugyebár Freud mi másból indult ki és mi másból táplálkozott, hogy a legszívesebben odacsapott volna nem egyet, s nem kettőt, de sokat. Vagy ha már egyet, akkor legalább nagyot. Ebből született a híres Mahler Hammer:
http://www.youtube.com/watch?v=66ihI7Ijry8
melynek kultúrtörténeti jelentősége vetekszik a Trisztán akkordéval
http://www.youtube.com/watch?v=o1lknfyZJLo
vagy a Stairway to heaven riffjével
http://www.google.hu/url?q=http://www.youtube.com/watch%3Fv%3Dw9TGj2jrJk8&sa=U&ei=VTHYTKdCyZY6tv-t_gk&ved=0CB0QtwIwAA&usg=AFQjCNEcD-P9qxuCaLVFH0m57AZXmdPVnA
Az Akkordtól a Riffig - avagy a zenetörténet talán legfontosabb fejezete, közepén a Mahler Hammerrel