Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Gratulálok!
A nagyhelyzet az, hogy az ún. európai kultúra renoméja Amerikában még ma is töretlen. Boldogok, ha beszereznek egy európai klasszist.
Egy - két dolgot tisztázni kéne:
1. A Washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar korántsem repes a boldogságtól, hiszen a Fischer Iván csak két évre vállalta a zeneigazgatói feladatokat, ők sokkal többet szerettek volna. Ennek hátterében a Fesztiválzenekarhoz való kötődés, másrészt a családot költöztetni nem akarás áll többek között.
És annyi koncertet sem vállal ebben a két évben, amennyit a Washingtoni zenekar vezetősége szeretett volna egyéb elfoglaltságai miatt.
2. Azoknak, akik fanyalognak a Fischer Iván nevének hallatán, illetve megkérdőjelezik a szakmai tekintélyét egy dolgot javasolok: tessenek beülni a próbákra és hallgatózni, remélhetőleg rájönnek, mitől szól másképp a keze alatt a Fesztiválzenekar, mint a többi magyar zenekar, és ugyanez érvényes akkor is, amikor a Berlini Filharmonikusokkal, a Royal Concertgebouw zenekarral, a Clevelandi vagy Philadelphiai zenekarral dolgozik. Ezek után nincs mit csodálkozni a Washingtoni meghíváson és azon sem, hogy a világ legnagyobb zenekarai rendszeresen felkérik dirigálni. És külön elismerést érdemel a Fesztiválzenekarral való kitartó törődés, a magyar kultúra külföldi propagálása és népszerűsítése.
24:
Dehogynem. Simán.
P.
Kedves PéKáNé, lehet, hogy nem lenne célszerű a szellemet előcsalogatni a palackból. Az inkriminált hozzászólást törölték, pihenjen békében, maradjon ott, ahová temették.
Nekem ettől a zsidózó cirkusztól, már tényleg hányingerem van! Nálunk miért nem örülünk egységesen!! Kertész Nóbel díjánakl, Fischer Iván amerikai sikerének, a magyar - persze zsidó származású,de magyarként nyílvántartott- tudósok dicsőségének?
Ezeket az embereket az egész világon MAGYARKÉNT jegyzik, magyarnak tisztelik, csak nálunk szokás a magyarságukat kétségbe vonni!
Ez lenne az igaz országimázs, illetve ez az, nem a magyarkodás, mert az csak ront a megítélésünkön.
Fischer Iván egy zenei zseni, megérdemli a dicsőséget, a fizetése nyílván megéri az amerikaiaknak, mi meg legyünk büszkék az újabb MAGYAR dicsőségre!
PéKáné
Kedves hodzso és steff, én egy Moldova-szöveget idéztem.
BFZ-t
Nem lehet az, hogy F.I. a majdani washingtoni fizetesebol a BFZ- fogja szponzoralni ? :)
Hát a származásuk!
Zsölénynek: én ismerek zsidó nagybőgőst, mi a baj velük?
Szívből gatulálok/lunk Fischer Ivánnak; aki, részemről a Fesztiválzenekar alapítása körüli hercehurca óta (is) a kedvenceim közé tartozik.
Kedves "hozzászólónk" elmehetne Washingtonba, megmagyarázni, hogy ki az, aki szerinte FI helyett alkalmasabb lenne az ottani munkára. Vajon miért van az, hogy nekem ilyenkor az utolsó dolog - ha egyáltalán -, ami eszembe jut, hogy vajon ő mennyi honoráriumot kap ezért. Mindenesetre, aki ennyit elért, mint eddig ő, úgy látszik, egyeseknél megfelel egy ilyen feladat ellátására. (Én már az emlékezetes Friderikusz interjú óta szurkoltam neki - úgy látszik, sikerrel.)
Sok sikert kívánok ottani működéséhez (is) - úgy is, mint Selmeci utca környéki lakós
P. Károly
Off, de tudjátok, mi van a most megjelenő Fischer-lemezen? Richard Strauss József-legendája.
Kedves Szinisztra! Ha zenéről van szó, igen! Ha lóversenyről, akkor - jelszódból ítélve - Kocsis Zoltán!
Ha a hírnek köze van Fischer származásához, akkor az az, hogy ez az embercsoport jóval az átlag felett adott nagy zeneművészeket az emberiségnek.
***Moldova egyszer azt kérdezte: mondjon egy zsidó nagybőgőst! (Tájékozatlan volt.) Nem tud? Akkor mondjon egy zsidó hegedűst! Na látja! Ez a zsidó művészet lényege! A mozgékonyság!***
Kéretik törölni a 6-os rasszista undormányt!
Nos, erre a hirre mi csak buszkek lehetunk...
13 De!
6-hoz
Bravo Parsifal !!!!!!!! Éljen a keresztényi szeretet !!!! Ez a hozzászólás igazán méltó a részvét bölcséhez. Nekem viszont hánynom kell tőle.
Lehet hogy keverem valamivel, de nem ennél a zenekarnál volt főnök Rosztropovics valamikor?