Természetesen nem fontos, csak érdekes adalék, hogy valakinek a rokon- vagy ellenszenve kiderül-e a feldolgozásból.

Berliozról még az is eszembe jut, hogy érdekes módon az oroszországi sikerei valahogy nem ihlették meg. Az emlékirataiban nagy lelkesedéssel ír az oroszokról, de a zenéjében ennek nincs nyoma. Olaszországi útja több művet is inspirált, még a magyarországi út is meglátszik a Faust elején, orosz hatásról nem tudok. Úgy tűnik, hogy ez a kapcsolat igen egyirányú utca volt, amint arra a magyarok is szoktak panaszkodni. Az oroszok sóváran szívtak magukba minden francia (nyugati) példát, de Párizs igazán csak akkor vett róluk tudomást, amikor Sztravinszkij, meg Gyagilev odaköltözött.

Viszont a Trisztán-témát és Liszt: II. rapszódiáját SEM... A himnuszokkal (angol, belga) elég kegyes, az okok ismertek.



Számomra inkább úgy vetődik fel a kérdés: olyan fontos-e mindez? vagy csak egyszerűen érdekes?

Érdekes, gondolatébresztő cikk. Nekem például az jutott eszembe, hogy már kezdetben megcsodáltam az 1812 nyitányban azt, hogy Csajkovszkij nem torzítja el a Marseillaise-témát. A Kossuth-szimfóniában (amit félreértések elkerülése végett rendkívül kedvelek) a "Gott Erhalte" rendesen el van torzítva, hogy lehessen érteni belőle a fiatal szerző politikai ellenszenvét. Az "Allons enfants" azonban diadalmasan szárnyal, amíg persze a "Szpaszi Bog Rusz" -himhusz le nem győzi nagy harangzúgással. Az ellenfél, sőt ellenség (zenéjének) erre a tiszteletére nem is tudok más példát. Debussy sem kíméli az "Ein feste Burg"-ot.