Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Én a Requiem-jére gondoltam, nem a Mezzo-s koncertre. Azt én sem láttam, nem voltam otthon! Viszont mint írtam kellemes csalódás volt!
Lehet, hogy arra gondoltál, hogy a műsort hallottam a MEZZO-n? Azt sajnos nem, mert nincs ilyen csatornánk. Viszont a művet már régóta ismerem és szeretem.
Örülök, hogy hallottad! Nem nagyon kaptam róla info-kat! Az én fülem "légies"-nek hallotta ezt a művet! Csodaszép Requiem! Amikor elkezdtem hallgatni megmondom őszintén "előítélettel" álltam hozzá a dologhoz! :) Kb. 4 perc után pedig kijött a "DEJÓ"-szó a számból! :)))
Szerintem ez a requiem nem a gyászról szól, hanem a vígasztalásról. Egyáltalán nem hasonlít egyetlen más requiemre sem,ezért különleges. Én nem érzek benne franciás könnyedséget.Bár kétségtelen, hogy nagyon légies, szerintem ez tudatos döntés volt a zeneszerző részéről. A Mozart Requiem után, vagy mellett ez a második kedvencem.Van belőle felvétel egyébént magyarokkal is.(Magyar Virtuoz Kamarazenekar, Tomkins énekegyüttes.) Ismeri valaki?
Ma este 20:50-től a Mezzo-n Fauré koncert!
Való igaz! Gyász és francia hangulat! Tök frappáns kis szösszenet! Én a gyászon "akadnék" fenn. Nekem az egész Requiem fájdalommal telinek hangzik. Viszont! Ez a fájdalom mégis oly könnyed és szabad. Olyan, mintha könnyebbülést hozna! Azt a bizonyos "végső" megkönnyebbülést. És mondjuk a "Sanctus" -ban elhangzó hegedű a hárfa ... Légises könnyedséggel tölti meg az egészet. Mintegy felemel és könnyedséggel tölt el, de ez alatt a kórus nem feledteti az emberrel a gyász hangulatát! Csodálatos!
Viszonylag régen hallottam a Requiemet,de nagyon szép mű ( emlékeim alapján ).No de ezt biztosan mindenki tudja.Ami miatt megtetszett,hogy a gyász hangulata keveredik egyfajta franciás könnyedséggel!Emiatt érzem egyedinek.Az utolsó tétel pedig kifejezetten a mennybéli boldogsára utal.
Cambridge-i King's College Choir! Jó kis "csapat", nagyon szépen énekelnek, legyen az Händel, vagy akár jelen esetben Fauré. Megleptek! :)
ANSERMET. És Ansermet.
Cambridge-i King's College Choir? Nekem van tőlük Israel in Egypt. Nagyon jók ők is!
Ezen a Fauré : Requiem-en van még :
-Ravel : Trois chansons
-Saint-Saëns : Calme des nuits Op. 68. No.1
Les fleurs et les arbres Op.68 No.2
Des pass dans l' allée Op.141 No.2
Debussy : Trois chansons de Charles d' Orléans
Szintén nagyszerűek!
Nekem is megvan a Requiem, valóban gyönyörű!
Az én cd-men a Cambridge-i King's College Choir énekli.
+rajta van még Fauré: Messe basse; Cantique de Jean Racine; Pavane Op.50 -imádom! Minden Fauré rajongónak ajánlom!!!:)
+még a Dolly- ez aranyos kis darab.
Üdv!:>
David Danielsnek a Berlioz-lemezén (amit meg sem próbálok szavakkal ecsetelni) az utolsó negyed Fauré. Gyönyörűséges, úgyhogy azóta "turkálok" tőle is műveket.
Épp most hallgatom Requiem-jét!
-Catherine Bott
-Gilles Cachemaille
Monteverdi Choir - Salisbury Cathedral Boy Choristers
Orchestre Révolutionnaire et Romantique
John Elliot Gardiner
Fantasztikus a kórus.
Ajánlom mindenki figyelmébe ezt a remek felvételt!