A tűzről pattant énekesnő gyógyít is
Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Ennek kiváltképp örülök most! 3 CD csak Torelli!
Levél ment!
Unicornis!
Nagyon köszönöm az ajánlatot. Szerintem fogok vele élni. Szeretem Torelli "elfelejtett" művészetét! Amúgy ha már így felkerült a fórum, tegnap éjszaka még a Messiás után meghallgattam az Op.8-at. Mutogatni kéne, nem pedig elrejteni és elzárni a világ elől. Szó szerint elementáris! Így vagy Brixi orgonaversenyeivel is. Eszelősen jók!
Köszönöm a jókívánságokat és viszont kívánom Neked és szeretteidnek. A mail hamarosan megy!
Shíla
kedves Shíla,
elég szép gyűjteményem van Torelli/trombita stb vonalon (LP, CD)
ha érdekel, írj mailt a tromba@t-online.hu címre.
Áldott, békés Karácsonyt!
unicornis
Ez is ideért :

Torelli Op.8. Concerti Grossi. Valamint várok még hegedűversenyeket és karácsonyi versenyműveket!
Szept. 2. szombat, Bartók R.: 23.15 Dufay: Missa Ave Regina Coelorum
Király volt!!!! Még leszedhető mp3-ban 1 hétig a Bartók hangtárból!
Rosszul jelölték
cleofide[31]
Ha most Stölzel-re gondolsz így néz ki :
Stölzel : Concerto Grosso in D Major Non Tempo
Stölzel : Concerto Grosso in D Major Adagio
Stölzel : Concerto Grosso in D Major Vivace
Így jelelölték.
Telemann is persze.
Nem lehet concerto grosso, ha egyetlen szólóhangszer van benne. Concerto grosso ról akkor beszélünk ha nem egyetlen szólóhangszer játszik a tuttival versenyre kélve hanem hangszerek kisebb csoportja (concertino) a ripienoval kontrasztban.
Az mlített szerzők egy-egy műve számos válogatás lemezen rajta van, de ez nem jelent trombita preferneciát részükről. Torelli, Albinoni, Stölzel valóban a hangszerre írtak.
Nem épp Torelli (Telemann) de trombita.
http://www.youtube.com/watch?v=7s2JJy-4lL4
Egyet értek! :-) Amúgy többi műve sem épp elhanyagolható.
Stölzel az egyik legjobb Vivaldi tanítvány volt. Fantasztikus a concerto zenéje.
Valóban! Gabrieli!
És ha már ennyire trombitálunk megemlítendő még Purcell, Stanley, Dandrieu, Clarke, Mouret, Delalande is. Sőt! Stölzel valami egészen fantasztikus Concerto Grosso-t produkált D-dúrban. Amit nem más mint Maurice André trombitál. Ezt már korábban emlegettem. Csodálatos!
Nem hiszem, hogy ez mennyiségi kérdés lenne.
Már Gabrieliek is ilyen jelleggel használták.
Örülök, hogy nem vagyok egyedül ezzel! :)
Nekem eddig ami a csúcs volt az Biber Missa Salisburgensis és Missa Bruxellensis, ezért gyanítom, hogy inkább az egyházi zenékben van ilyen nagy tromb+üstd. orgia. Mi a véleményetek erről? A kora- és közép v. a későbarokk tartalmaz ilyen mennyiségben az említett hangszerekből?
Hallottam pl. XIII. Lajos korabeli fra. barokk zenét ami szintén káprázatos volt (Bartók rádió, kb fél éve). Akkor már ilyen kiforrott volt a technikája a trombita használatának? (Ezalatt azt értem, hogy a reneszánszban nem volt ilyen önálló, hanem inkább csak az énekdallamot támogatta.)
Így van a trombitaversenyei nagyszerűek.
Roland70
A barokk pompa legcsodálatosabb hangszere eme kettő, amit szertsz. És teljesen megértem rajongásod ez ügyben. Csodálatos és ragyogó zene. Ami mondjuk nem a témához tartozik, de Telamann trombita versenyei is nagyszerűek. Ahogy Cleofide is írta. Händel-nél a Rinaldo tele van ... pl. „Sibillar gli angui" kezdetű ária pompás.
Valóban éke. Soha nem kopott ki. Torelli, Albinoni nagybarokk sőt Caldara nagy-későbarokk komponista. Handel is előszeretettel használja még 1740 táján is az ún "trombita áriákat". Ez persze egy nevezéktani hókuszpókusz, hiszen nem másról van szó mint egy standard obligát hangszeres da capo áriáról. Minden műfajban megtalálható ez az obligát, kettős obligát kíséret, egészen a galantéria végéig. Lásd, Hasse Artaserse dúskál benne.
Kedves Shíla, Cleofide és barokk szerető többiek!
Erről az üstdob-trombita dologról, ami szerintem a barokk zenék egyik éke (bocsánat, de elfogult vagyok ezzel kapcsolatban) tudnátok egy kis tereferét és felvilágosítást nyújtani, esetleg egy külön téma ürügyén. Pl. mikortól használják őket. Milyen művekben inkább (egyházi, opera?) Miért kopott ki (legalábbis eddigi zeneélményeim alapján) a középbarokk táján? Állítólag céheik voltak?!
Nyitnék erről egy témakört, ha benne vagytok trombita és üstdob a barokkban címen.
Üdv. mindenkinek: Infóra éhes Roland70.