A helyzet bonyolultabb volt a barokkban, tkp nem voltak fix hangmagasságok, a 18 században az egyvonalas a hang helytől és országtól függően a mai egyvonalas fisz és b közötti tartományban akárhol lehetett. Csak a 19 sz. második felében kezdtek egységesítési próbálkozásokba, és a 20 században lett a 440 Hz ISO szabvány. Az átlagos  tendencia kétségtelenül emelkedő frekvencia volt. Biológiai alapja nincs, csak megegyezés kérdése az egész.

Hogy mi van az abszolút hallásúakkal, az érdekes kérdés. Én személy szerint nem vagyok abszolut hallású, bár ha erősen koncentrálok arra, hogy egy hang hogyan szól, többnyire eltalálom. Szerintem őket sem zavarja, ha valami más magasságon szól, nekik az egy másik darab és kész. Nekem is érdekes élmény más hangnemben játszani valamit, többször előfordult, hogy énekeseket pl. E-dúrban írt kottából Esz-dúrban kellett kísérnem. Próbáld ki, óriási móka.

Szeretném, ha valaki elmagyarázná, hogy alakult ki a mai 440-es "normál zenei A hang". A barokkban még 415 volt, a klasszikusban 430, mára lett 440. Miért? Új hangszereket találtak fel, és ezek miatt változtatták meg az egészet? És mi van azokkal, akiknek abszolut hallása van? Régen 415-öt hallották, ma meg a 440-et? Ez genetikai változás? DNS mutáció? Folytatódik ez a tendencia? 100 év múlva 450 lesz? A régi darabokat nem is úgy hallom, ahogy a szerző írta?