Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
19
rapidshare.com/files/120836202/bach_goldberg_valtozatok_bwv988_angela_hewitt.rm.html
Mer' a kedvenc nőmet két év után elhagyta a pasija. És nem én voltam...
Ma esti hangulat:
Hard-hard-hard times for a family man, hard-hard-hard times all across the land... John Philips (ex Mamas&Papas)!!!
16 - Ösmerem, de nincs meg.
Hewittal Ravel-összesem van.
Bezzeg a Dal a földről-ön mindig halálra mosolygod magad.
15 A zeneirodalom egyik legmegrázóbb darabja. Jó pár felvételem van belőle, de alig merem őket meghallgatni.
13 Angela Hewitt-tal ismered?
8 A Gyermekgyászdalok engem régebben eléggé hidegen hagytak. Nemrég hallgattam meg őket először azóta, hogy apa vagyok. Na, most már én is sírtam.

13


Koroljov, Arrau, Schiff1983, Schiff2003, Jugyina, Gyerzsavina, Bjoekoe, Landowska, Jandó, Gould1955, Gould 1981
és
Frisch, Leonhardt1965, Leonhardt1976, Jacottet, Kirkpatrick, Gát, Pinnock, Spiegelman, KGilbert, Jarrett
9
Zongorán:
Glen Gould 38:31
Daniel Barenboim 1:20:12
Angela Hewitt 59:12
Murray Perahia 1:13:22
Jevgenyij Korovljov 1:25:03
Ramin Bahrami 47:11
Rosaly Tureck 1:27:47.5
Csembalón:
Elek Szilvia 1:30:47
Christine Schornsheim 1:21:04
Most éppen ez:
http://www.youtube.com/watch?v=aKUxVtrEQ1s
Gould?
"Hatunokás" nagyapa lévén, ha szomorú vagy rosszkedvű vagyok: Mahler Gyermekgyászdalok. Nem szégyenlem, olykor még sírok is! (Három felvételem van)
Jókedvemben - szerencsére ez a gyakoribb - barokk minden mennyiségben. Nehéz a választás, de az utóbbi időben a Goldberg variációk viszik a pálmát. (Kilenc változat közül válogatok)
Jókedvemben bármit meghallgatok (ahogy népdalból is szívesen dudorászok akkor is régi típusút, szomorút. Kérdezték is már nem egyszer, hogy mi van, szomorú vagyok?:)))))) Ha egy kicsit bánatosabb vagyok, szívesebben olyat, ami korábban mély benyomást tett rám. A lélek ösztönös önmentése: ami egyszer bevált, beválik másszor is.:)))
Azt el is hiszem, hogy tetszett. Mi tagadás, magam is régen hallgattam már őket (= nix levertség). :)
Nyugtatóul és kedvderítőként ellenben leginkább eredeti lombsusogást és madárdalt hallgatok (még ha komolyzenei is a fórum). ;)
Az Atom Heart Mother tetszett - (régen hallottam). :)
Ha levertség, akkor Pink Floyd (még ha komolyzenei is a fórum... khm...). Mire a Falat végighallgatom, rájövök, hogy nem is olyan súlyos az én bajom.
Érdekes, ha én szomorú vagyok és a hangulatomhoz zenét keresek, általában nem a felvidulás szándékával teszem. Sőt. Még szomorúbb akarok lenni. Ilyenkor nagyon alkalmas számomra pl:
1. Mahler: Dal a Földről - Búcsú
2. Pachelbel:d-moll Präludium, Fuga und Ciacona
3. Beethoven: Hammerklavier - 3. tétel.