Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Kedves Mahlerovics! Én ismerem Ágikát és volt férjét is!(mivel én is pécsi vagyok) A "beérést" a Pécsen kívüli elismerésre gondoltam.
http://www.jpc.de/jpcng/classic/detail/-/hnum/8037301
nek
em csak ez van meg, Geyer a 2.Szláv táncot, Arányi a 8. magyar táncot játsza. A felvétel ismert, ez az olasz nyomás nem túl jó, a Pearl v. nem tudom melyik firma sokkal jobb minöségben kiadta egy csomó más hegedüssel együtt, én sajnos elajándékoztam az akkori professzoromnak...... Azokon pl. Dinicu maga hegedüli a Hora Staccatót, és remekül.
Geyer Stefitől és az Arányi lányoktól nem maradt fenn felvétel? Pl. Bartók hgv.?
És ki ismeri - hallotta már Miriam Friedet? (mert én még nem)Ö is több heg.versenyt nyert, Genova, Brüsszel... Szintén 60 éves már, és Bloomingtonban tanít.
Egy egeszen "friss" noi hegedus, aki szerintem igazan jol jatszik: Baiba Skride
(en a Bartok Szoloszonatat es a Mozart G-dur-t hallottam eddig tole)
13
Az a felvétel nekem is megvan. Az maga az ősbemutató. Érdekes, amit mondasz, mert mi is játszottuk a művet, a hegedű szólót egy gyenge hegedűs játszotta (színtelen-szagtalan hegedülés, szintén hamiskás). S fele annyira sem volt hamis, mint Vass Ágijé. És recsegős sem. És a zenekar és a többi szólista sem állt nálunk sem a helyzet magaslatán. Egyébként nem vagyok szőrszálhasogató, eléggé kicsinyes dolog volna tőlem, ha csak abba tudnék kapaszkodni, hogy "hamis" és "recsegős", és ennyivel véget érne szakmai hozzászólásom. De végig odébb intonált, ilyen hamis hegedülést Hungaroton CD-n eddig nem hallottam. Pont ettől válik meg hitelétől egy "nagy teljesítmény", hogy pl. végig hamis (nagyon). Ha néha mellényúl, ok, de végig. Egyszerűen zavaró volt, de nagyon. De lehet, hogy nem egy felvételről vagy nem egy Vass Ágiról beszélünk.
Kedves Edömér! De igen pécsi vagyok és Áginak valóban volt nem akárkiktől tanulnia! Hogy egyet említsek, még ha csak karmesterként is,de együtt dolgozhatott Menuhinnal,mint vonóskorrepetitor az egyik Ifjúsági Világzenekarban, éveken át. De ott volt férje, Gyermán István/1938-1990/,
a Liszt-díjas pécsi hegedűművész,aki az egyik utolsó magyar Zathureczky-tanítvány volt, s mint tanár az ex-hegedűs Ligeti András, smint kamaratanár Jandó Jenő tanára,később partnere. A legtöbbet talán Tőle tanulta Ági,ami nemcsak-sőt nem elsősorban-technikára értendő, hanem emberi-művészi humanitásra és tartásra. Az azért túlzás,hogy most érett volna be, hiszen Pécsett másfél évtizede meghatározó a tevékenysége, amit olyan kiválóságok is elismertek,mint a cseppet sem hízelkedő kritikáiról ismert Kroó György tanár úr,de a már említett Kocsis Zoltán is
úgy fogalmazott,hogy "Ági még mindig egészen kiválóan játszik",azaz ő már korábban is tisztában volt kvalitásaival. Egyébként férje,Gyermán István is szenvedett ettől a fővárosi, szűklátókörű "késői felfedezési"mentalitástól, pedig ő generációjából Kovács Dénes után,talán a legnagyobb hegedűs volt itthon,amit kevés fennmaradt felvétele és az azt
közreadó Gyermán István alapítványi CD is bizonyít,utólag is.
Kedveseim! Perényi Eszter még nem került a képbe! Ha jól néztem Liana hasonlít rá a képen vagy fordítva.(12 ) A játékuk is?? V. Áginak volt kitől tanulni most érett be igazán! Mahlerovics csak nem pécsi vagy?
Ígérem több ilyen hányaveti magyarságú és nyelvhelyességű írás nem mostanában hagyja el kompjúteremet.
Kedves Nemtom! Örülök,ha örülsz, s bár nem akarom Balassa Sádnort megsérteni azzal,amit most írok majd, de el kell mondjam:a pécsi concerto
egy koncertfelvétel volt, s nem a Vass Ági volt erőszakos,hanem ez a sok hansgzeres concerto nem adott alkalmat a "nem erőszakos" játékra. Ellentétben Balasa Gyermán Istvánnak ajánlott Hegedűversenyének,amit nemcsak Gyermán Pista, de 1995-ben vas Ági is egészen zseniálisan és sokféle finom "nőeies" színnel játszott el. Úgyhogy műfüggő is a dolog,amint az esetleg Te is kihallhattad volna. Ágira ugyanis semmi sem jellemző kevésbbé, mint az "erőszakos,recsegős" játék. De mégegszer, nagyon örülök,hogy a többi példám Örömödre és célba talált és szolgált.
A "hamishoz" most sem akarok szólni,mert egyáltalán nem ezt tartom lényegesnek az igazán nagy teljesítményeknél,de azért ez sem igazán jellemző pécsi koncertmesterünkre. S nekem még mindig az a - ha jól emlékszem - Ashkenazynak tulajdonított mondás jut eszembe,amit egy koncertfelvétel-hibájára mondott a lemez szerkesztő-vágó-hangmesterének mondott:"Hagyja az a hang is én vagyok".
Hát igen Lina Iszakadze is eg ragyogó példa a zseniális, női lélekből játszó hegedűs-hölgyeknek.
[10] A grúz kamarazenekart vezette Ingolstadtban, azt hiszem 1,5 éve hagyta ott, koncertezik, mesterkurzusokat ad. Most 60 éves...
http://www.liana-issakadze.com/de/index.htm
Mahlerovics, örülök, hogy ezt írtad Vass Ágnesről. Ugyanis az idei a pécsi zenekaros Vengerov-koncert előtt egy jó szót nem hallottam róla, csak rosszat. Egy felvételt igen (Balassa Sándor: Pécsi Concerto, vonószenekarra + szólisták, a hg-t V. Á. játszotta). Valami borzalom volt, erőszakosabb, mint Szenthelyi Bach-játéka (recsegős ropogós, hamis). Elnézést kérek, ha ezzel romboltam Vass Ágnes és "ügyeletes" Szenthelyi imidzsét, csak őszinte vótam.
Bizony, emlékszem Iszakadzéra, most, hogy mondod... Lenyúgöző volt. De mi van vele ma? És a Vigadóval???
Szabadi OK, de hol van Szenthelyi mint ügyeletes virtuóz? Optikai csalódás...
Liana Isakadze is fantasztikus hegedüs.1985 körül hallottam elöször élöben a Vigadóban, szuuuuuper volt. Többek között az "Etüd keringö formában" c. db.-ot játszotta, ott helyben hasra estem, abban az idöben ezt nem nagyon játszották az ügyeletes virtuózok: Szenthelyi, Szabadi :-)
Tisztelettel és szeretettel megosztanám néhány élményemet és véleményemet.
1.Ida Haendel-cseh vagy lengyel hegedűs hölgy-olyan erőteljesen játszotta a Ravel Tzigane-t és a Lalo Spanyol rapszódiát,hogy többen nem akarták elhinni,hogy ezt nem férfi játssza.
2.Akárcsak Nora Grumlikova a Britten és a Vaughan-Williams hegedűversenyekben.
3.De azért egy nő hegedüljön csak "nőiesen",főleg ha nőies művekről van szó./Sarasate:Cigánymelódiák;Rimszkij-K.:Seherezádé;Vaughan-
Williams:
A felröppenő pacsirta/
4.De a férfias karakterű -vagy annak tartott-műveknek se árt a nőiesség,
bár a legjobb talán e kető ötvözése. Magam megvallom azóta vagyok Kokas Katalin egyik elkötelezett,-de nem elfogult- híve, amióta Pécsett egészen katartikusan eljátszotta Bartók Hegedűversenyét. Ebből ugyanis
nem hiányzott a Szabadi-féle férfias játékmód sem-hogy most nehogy más már klasszikusan férfias példát mondjak-,de egészen különlegesen nőies, finom lírát,sőt bűbájos kedvességet és humort is felfedeztetett a műben, valami olyat, amit eddig csak a fiatalkori hegedűverseny sajátjának gondoltam. Ezt egyébként-mármint a fiatalkori hegedűversenyt- az idén Liszt-díjjal kitüntetett pécsi koncertmester Gyermánné Vass Ágnes másfél évtizede többször is egészen kimagasló érzékeny női szépséggel játszotta.
5.Zenekari művek nőiesen megírt szólóiban is kifejezetten szerencsés a női
játékos-koncertmester-,ennek is egyik kimagasló magyar példája a pécsi koncertmester,Vass Ágnes,akinek kvalitásairól Kocsis Zoltán és Maxim Vengerov is felsőfőkban nyilatkozott.A Lajtha 4."Tavasz" szimfóniát koncerten olyan katartikusan adta elő, ami messze felülmúlja a korábbi bakelit és közelmúltbeli pécsi-nem általa játszott- CD-felvétel szólóját is
6.Az azért tény,hogy a"nőiséget"is magába olvasztó nagy férfi hegedűsök
azért verhetetlenek maradnak,főleg,hogy ők az erőteljes játékból fakadó
alapot nemcsak színezni tudják a nőieséggel,de tudatosan gazdagíthatják
az ezt jól viselő romantikától a 20.századig.
5
Nem baj.
...hallottátok már...
Karemesternek valóban nem valók a nők.
2.: Ezzel nem értek egyet.
Egyébként hallotátok méár Martzy Johannával a Bach-szólószonátákat? Kérdezném én, hogy abból mi hiányzik?
Erről mér egyébként máshol volt szó.
A nőkből hiányoznak bizonyos erőteljességek, markánsságok, keménységek, szenvedélyességek, amik nélkülözhetetlenek egy kiemelkedő zenészegyéniség számára. (Na mondjuk az se jó, amikor egy férfiból hiányzik a gyöngédség, meg a finomság, de most nem erről beszélünk.)