Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Ahhoz, hogy erre választ adjak, meg kell várnom Judit könyvajánlását. A legplauzibilisabb magyarázat a halálközeli élményekre természetesen az agy leépülésével együttjáró hallucinációk.
Nem az a közös bennük, hogy a gyermekkorukban vallásos zsidó vagy keresztény nevelésben részesültek éltek át hasonlókat?
A probléma az viszont, hogy a dNDE-k, vagyis a negatív, pokolszerű halálközeli élmények semmilyen összefüggésben nem állnak az ember azelőtti életével. Vagy, ha igen, még át kell jobban tanulmányoznom Moody doktor és Elisabeth Kübler-Ross munkásságát...
Hogy volna idegen... :))))
Magyarázni sokmindent lehet, de ezek a halálközeli élmények, vagy halál-élmények (mert megtalálható annak az afrikai embernek a videója a neten, aki már háromnapos halottként támadt fel, ha gondolod, előtúrom) mégsem egyeznek meg egymással, illetve bizonyos momentumaikban igen, ha a Pokolról szól a látomás, akkor egyeznek sokmindenben, ha az üdvösségről, akkor is kísértetiesen hasonlóak. Egyben teljesen megegyeznek: hogy az illető kívülről látja magát, és néha el tudja mondani, hogy az orvosok mit próbáltak csinálni a testével, amit értelemszerűen nem láthatott.
S mondd, van két ember, aki ugyanazt álmodja?
Juditom, arról hallottál, hogy a halálközeli élményeket a tudomány az agy leépülésével járó hallucinációkkal magyarázza??
Ha egyébként a baptistáktól tanultál egyházzenét, ez a név, hogy Beharka Pál gondolom nem idegen számodra...
Ennek ellene mond az a jónéhány halálközeli élményt átélt ember, akinek az élete az életbe való visszatérés után gyökeresen megváltozott.
A halálos ágyán az embernek (ha egyáltalán észnél van és felfogja a helyzetét) már nincs igazán vesztenivalója. Kérdés persze, hogyha (egy gondolatkísérlet erejéig) feltesszük, hogy hozzálépne egy orvos, mondjuk, s felvillantaná előtte az utolsó pillanatban történő gyógyulás lehetőségét, felelné-e azt a beteg, hogy köszöni szépen, inkább megy a mennyországba...
...vagy legalábbis a nihilizmushoz?
Vajon volt-e olyan, hogy egy hívő a halálos ágyán megtért a kommunizmushoz?
Nocsak, milyen érdekes! Sok évtized harcos ateizmus után, a legsúlyosabb bűnökkel terhelten, Kádár János is megtért a halál árnyékában?
http://index.hu/belfold/2010/11/23/kadar_janos_papot_hivott_halala_elott/