Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
A korábban szóba került E-MU hangkártyák között már van vezeték nélküli átjátszási képességű (amit alább ecseteltem):
http://www.absolute.hu/webshop/?pid=1936&back=4
Van valakinek véleménye/tapasztalata hasonlóval?
Tisztelt hangkártyaszakértők véleményét kérném:
Mit javasoltok vezeték nélküli hangátvitelre? Újabban megjelentek különböző vezeték nélküli hangkártyák, WiFi alapú megoldások. Pl. Creative Xmod:
http://www.cdfreaks.com/hardware/product/105047-Creative-Labs-Xmod-Wireless.html
Az egyik doboz USB-s külső hangkártyaként bedugva a PC-be, a másik (a zeneszobában, a PC/notebook zajától távol) veszi az előző jelét (digitálisan) és bedugva az erősítőbe.
Ilyen megoldásból tudtok-e ajánlani valamit? (A Creative-ot nem az audiofil minőségéről ismerjük.)
Nocsak, agimamo, apácának állsz? Te tudod, de rám ne számíts! Ott egyébként magáncella jár.
Na látod, Tomáskám, már nem is olyan probléma a lemezdokumentáció hiánya.
Ezért nem járok koncertekre.
Hogy ne zavarjalak. 
(Bár nincs szemüvegtokom. Illetve, ami van az cipzáras. De abban napszemüveg van. Dioptriás. 10es. Azért nem veszem le a normált. Orrom hegyét se látnám nélküle, nem hogy a füzetet. Pláne zenekart.
Vörösbegy, lehet, hogy egy cellába kerülünk és majd jókat dumcsizunk.
No, látod, Tomáskám, mindent túlbonyolítasz.:)))) Minek füzet? Olvasni akarsz, vagy zenét hallgatni? Eppen mint a nyugdíjas nénikék és a nyárspolgárok a ZAK-on. Ők is így kezdték. Felőlük aztán szólhat a zene, azt böngészik, mit ír róla a műsorfüzet: táska kattan, kotorászás, szemüvegtok elő, szemüvegtok kattan, szemüveg elő, szemüvegtok kattan, kotorászás, szemüvegtok el, papír zizzen, böngészés, zizegés, szemüveg le, táska kattan, kotorászás, szemüveg tok kattan, szemüveg el, szemüvegtok kattan, kotorászás, szemüvegtok el, táska kattan - művenként külön műveletben. És én művenként érzem, bennem egy gyilkos lapul. Ugyanez zsebkendővel, mobillal és cukorral.
129 Azértsem.
Pedig jó ötlet...
130 Egen, gondolkodtam már vízzel töltött zacskók/párnák általi védelmen is.
(Mint a borogatós párnák, amiket kapni)
A te megoldásod ott hibázik, hogy mindig szrítgatni kell, mielőtt lejátszóba tennéd, és a kisérőfüzet/kartontok is szétázik.
Szerintem fizikai behatásokal szemben a folyadék véd a legjobban. Ahogy a halat viszi az ember az akvarisztikai szaküzletből. Csak bedobod a lemezt a vízbe, és kész.
...Mert hülye azért nem vagy!
126
Két megoldás van:
1) hurcolom (én így teszek)
2) vannak ilyen CD-tartók, amikbe 10-20 CDt bele lehet rakni, cipzáras, miegyéb. Nagyobb utazáshoz praktikus.
Vannak különféle megoldások, hogyan ne sérüljön a CD (tokja) cipelés közben:
1) nejlonzacskó (kevés biztonság)
2) sálba csavarni, puha téli sapkába csomagolni (röhejes, de rém biztonságos)
3) pukkangatós (párnázott) műanyagba, vagy ilyennel bélelt borítékba tenni (biztonságos, csak macerás beszerezni. Ráadásul a botitékba nem fér sok.
4) (sok-sok) folpackba tekerni, majd nejlonzacsi (körülményes kicsomagolni)
De ha van egy jó aktatáskád, akkor egy megfelelő méretű nejlonzacsi is megteszi (azaz 1. pont). (A megfelelő méret NAGYot jelent, amibe jól belecsomagolod, körbetekered. Tökéletes a nagy MediaMarktos.)
Ha hazaért, többé ki nem teszi a lábát a lakásból.
Mert rndben kell tartani, az tény. De ti hogy csináljátok a dxmeneket? A Cd-t tokostul hurcoljátok?
szinisztránál a pont :)
http://hu.wikipedia.org/wiki/CD
liebhaber:
Légyszi mondjál néhány címet a 81-82-es CD-id közül, főleg a 81-es kiadásúak érdekelnének.
Nagyon kíváncsi lennék, mert az első kiadott lemez '82 augusztásban jelent meg, de valójában csak még később terjedt el.
Hozzád képest valóban!
Na ige, csak az idézett sor után elég puhány módon folytattad a kezelési módot.
)))
A lent leírt technika nálam csodákat művelt!
" Nagyon jól le lehet törölni a Cd és LP lemezeket"
Erre most felcsillant a szemem.
Hogyan tartsuk renben a cd-inket , nos a zseni átlátja a rendetlenséget, aki nem zseni az meg tegyen rendet......
Nagyon jól le lehet törölni a Cd és LP lemezeket, optikákban kapható párszázforintos évekig jó mikroszálas(ún.mikrofiber) törlőkendővel.Ha nagyon gáz egy lemez, mert mondjuk jó pár éve nem hallgattuk, vagy a boltban koszos lett, akkor a kendővel való letörlés előtt használjunk egy kis szemüvegsprayt.Ez nálam nagyon bevált!
Valóban hűvös is lényeges és lehetőleg minél jobban pormentes helyen, mondjuk ne nyitott polcon vagy földön, hanem elzárva egy szekrényben.
A ZAK felettébb eredeti szemléletű zeneszerzőket bocsát ki...